Tottenham: Nagyon közel voltam ahhoz, hogy aláírjak - Van Gaal

Vágólapra másolva!
2014.06.03. 11:04
Louis van Gaal, a holland válogatott szövetségi kapitánya elmondta, nem sokon múlt, hogy a vb után a Manchester United helyett a Tottenham Hotspur menedzsere lett.

Miközben a Spurs elköszönt André Villas-Boastól, és Tim Sherwoodot megtartotta az idény végéig, Van Gaal arról nyilatkozott, hogy a világbajnokság után szívesen dolgozna a Premier League-ben. Ám Sherwoodtól csak az idény végén köszöntek el a Tottenhamnél, és addigra a Manchester Unitednál is üresedés támadt, így a két ajánlat közül a „vörös ördögökét” fogadta el a szakember.

„Nagyon-nagyon közel voltam ahhoz, hogy aláírjak a Tottenhamhez. Kisgyerekként hatalmas Tottenham-szurkoló voltam, a Jimmy Greaves-csapat volt a bajnok, és ő volt a példaképem. Fantasztikus hófehér mezük volt! Hajszálon múlt, hogy odaszerződjem” – mondta a Manchester United menedzsere.

Hollandia szerdán Walesszel játszik felkészülési mérkőzést, Van Gaal elmondta, Gareth Bale és Aaron Ramsey távolléte miatt különösen csalódott, hiszen szeretett volna a lehető legerősebb ellenféllel készülni a spanyolok elleni vb-összecsapásra.

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
16 órája

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56
Ezek is érdekelhetik