Liverpool: 15 évesen el, 32 évesen vissza - hivatalos

2014.06.02. 12:11
null
Rickie Lambert érkezését bejelentette a Pool
A Liverpool labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Rickie Lambertet a Southamptontól. A támadó – aki a klub nevelése, de 15 évesen elhagyta a „vörösöket” – a melwoodi edzőközpontban átesett az orvosi vizsgálaton, majd aláírta új kontraktusát.

 

„Alig hiszem el! Egész életemben imádtam a klubot, tizenhét éve hagytam itt, de azóta is szerettem. Mindig arról álmodtam, hogy pályára léphetek a Liverpoolban, de úgy gondoltam, elszállt már az esély arra, hogy itt játsszak” – mondta az aláírás után Lambert.

„Tudom, hogy milyen nagy csapat a Liverpool, de azt is tudom, mi a fontos: az számít, amit a pályán nyújtok, és ahogy teljesítek” – tette hozzá a támadó, aki a Southamptonnál 235 fellépésen 117 gólt szerzett.

A jelenleg az angol válogatottal készülő csatárért a BBC szerint 4 millió fontot fizetett az angol élvonal ezüstérmese.

Lambert nemrég még a harmadosztályban szerepelt, innen jutott fel a Southamptonnal az élvonalba. Nem egész egy évvel ezelőtt aztán megkapta élete első meghívóját a felnőtt válogatottba – „mindössze” 31 évesen. A skótok ellen mérkőzésen pedig első labdába érintéséből győztes gólt szerzett.

Korábban beszámoltunk róla, nem elképzelhetetlen, hogy Lambert csapattársa, Adam Lallana – akit a szezon csapatába is beválasztottak, valamint az idény legjobbja díjra is jelöltek – is a „vörösök" futballistája lesz a következő szezonban.

 

 

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30

Két fiatal Real Madrid-játékos a Fulhambe tart

Angol labdarúgás
2026.07.31. 11:58