Chelsea: Mourinho szerint Torresnek van jövője a klubnál

MTI MTIMTI MTI
2014.04.04. 18:02
José Mourinho menedzser szerint Fernando Torresnek, a Chelsea világ- és Európa-bajnok spanyol csatárának van jövője a londoni futballklubnál.

A portugál tréner pénteken mondta ezt, alig két nappal azután, hogy arról panaszkodott: nincs valódi támadójátékos együttesében, és mivel elégedetlen, változtatni fog a csapat összetételén. Mourinho azt követően nyilatkozott így, hogy a Chelsea 3–1-es vereséget szenvedett a Paris SG vendégeként a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, és ezzel közel került a kieséshez.

Kritikus szavait a brit sajtó úgy értékelte, hogy Torresen, továbbá Demba Bán, a jelenleg sérült Samuel Eto’ón és az Evertonnak kölcsönadott Romelu Lukakun is túl fog adni a londoni klub a nyári átigazolási időszakban. Mourinho kettőt aludva kifakadására már jóval pozitívabban beszélt Torresről:

„Igenis, van neki jövője a Chelsea-nél, ha ő maga is így akarja. Él a szerződése, és kiváló profi futballista, akit tisztelek, akitől azonban jóval több gólt várunk” – mondta a portugál menedzser.

Torres ebben a szezonban 33 alkalommal játszott a Chelsea-ben, és összesen kilencszer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt José Mourinho egykori kapusedzője

Minden más foci
13 órája

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Mourinhót szupersztárként fogadták Madridban, Vinícius Júniorról is kérdezték – videó

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 12:21

Vinícius-botrány: Kompany negatív példaként említette Magyarországot a rasszizmus kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.02.21. 10:36

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01
Ezek is érdekelhetik