MU: bemutatták Fellainit, akinek egy álma valósult meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.13. 19:15
null
Fellaini a pályán bizonyítana az MU-ban (Fotó: Reuters)
A Manchester Unitednél bemutatták az átigazolási szezon hajrájában szerződtetett Marouane Fellainit, aki álomigazolásról beszélt, és reméli, meg tudja hálálni David Moyes bizalmát.

„Azért jöttem ide, hogy trófeákat nyerjek. Egy álmom valósult meg azzal, hogy a világ legnagyobb klubjába igazolhattam. Keményen meg kell harcolnom a helyemért, mert rengeteg kiváló játékos van a csapatban. Meg kell mutatnom, mire vagyok képes. Ismerem a menedzsert, ami segíthet a beilleszkedésben. A pályán akarok bizonyítani, néhányan nem szeretik a játékomat, de ez nem érdekel. A menedzser már akkor megbízott bennem, amikor ismeretlenül az Evertonhoz igazoltam, ez sokat segített" – tartotta meg székfoglalóját Fellaini az MU-nál.

„Volt, amikor úgy gondoltam, nincs esély a klubváltásra, de aztán nagyon örültem, hogy mégis összejött. Az én dolgom az volt, hogy folyamatosan formában tartsam magam az átigazolási időszak során. Tisztelem az Evertont, a korábbi csapattársakat és a szurkolókat, de eljött a pillanat a váltásra. Az Everton és az MU is nagy klub, de utóbbi trófeákat is nyert. Támadó és védekező feladatot is el tudok látni, attól függően, mire van éppen szüksége a csapatnak."

David Moyes is Fellaini sokoldalúságát emelte ki, amelynek köszönhetően sokféle feladatot rábízhat.

„Fellaini egy ismert játékos a PL-ben. Remélhetőleg továbbra is olyan ütemben fog fejlődni, mint tette azt eddigi karrierjében, így egy igazi top játékost üdvözölhetünk a személyében. Szükségünk volt erősítésre a középpályán Scholes visszavonulása és Fletcher hiánya miatt. Az átigazolási időszak utolsó napján sok minden változhat, de szerencsére nem jött semmi sem közbe." – tette hozzá David Moyes, aki sajnálja, hogy Leighton Baines leigazolása viszont kútba esett.

Fellaini mellett több ismert játékos, így például Samuel Eto'o (Chelsea), Mesut Özil (Arsenal) és Christian Eriksen (Tottenham) is debütálhat a hétvégi Premier League fordulóban.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
9 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
23 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik