Chelsea: „Eto'o már nem az a játékos, aki a Barcában volt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.24. 12:56
null
Mourinho tudja, hogy Eto'o már nem olyan, mint korábban, de még mindig kiváló játékosnak tartja (Fotó: Action Images, archív)
Érdekes nyilatkozatot adott José Mourinho, a Chelsea menedzsere a francia Le10Sport című lapnak: a portugál szakember elmondta, tisztában van vele, hogy Samuel Eto'o felett már eljártak az évek, ettől függetlenül még mindig nagy tisztelője a játékának.

 

Mint ismert, a 32 esztendős kameruni csatár a nyári átigazolási időszak hajrájában távozott a legjobbjait kiárusító Anzsitól, és igazolt – elmondása szerint Mourinho személye miatt – a londoniakhoz. A jelek szerint azonban a portugál szakember inkább a múlt, mintsem a jelen miatt szerette volna csapatában tudni Eto'ót.

„Már nem az a játékos, aki a Barcelonában és az Internazionaléban volt. Tudtam, hogy már nem képviseli azt a szintet, de számomra még mindig kiváló játékos. Ha Eto'o lábán van a labda, gyorsan eszedbe jutnak az emlékek” – töprengett a múlton Mourinho, aki szerint nem is lehet kérdéses, hogy Eto'o a pénzügyi szempontokat helyezte előtérbe, amikor 2011 augusztusában elfogadta a mahacskalaiak ajánlatát.

„Mindannyian tudjuk, hogy gazdasági okok miatt játszott a dagesztániaknál. Több mint tíz évet eltöltesz az európai labdarúgás elitjében, majd elvállalsz egy egészen más és ismeretlen kihívást az Anzsinál. Mindenki tisztában van vele, hogy anyagi szempontok alapján döntött” – világosította fel a közvéleményt a portugál szakember.

Legfrissebb hírek

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 13:51

Eto’o négymeccses eltiltást kapott az ANK-n történtek miatt

Egyéb egyéni
2026.01.15. 12:38

Már nem Ruben Amorim a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.05. 11:20

Az a minimum, hogy McTominay nekem adta a mezét – Mourinho a Napoli-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.12.11. 14:05
Ezek is érdekelhetik