Bale-mentesen, Soldado-büntetővel nyert a Spurs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.18. 16:45
null
Soldado góllal mutatkozott be a Premier League-ben (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 1. fordulójában a Tottenham Roberto Soldado tizenegyesből szerzett góljával idegenben 1–0-ra legyőzte az újonc Crystal Palace-t.


A Crystal Palace az előző szezonban a másodosztály rájátszásában harcolta ki az élvonalbeli tagságot, míg a Tottenham óriási csatában, egy ponttal maradt le a BL-indulást erő negyedik helyről, így természetesen a vendégek voltak a favoritok.

A Spurs ugyanakkor a sérült klasszisa, Gareth Bale nélkül lépett pályára, márpedig vele a 2012–2013-as kiírásban 1.97 pontot szerzett mérkőzésenként az együttese, míg nélküle csak 1.40-et. A kezdőcsapatok így is tartogattak érdekességeket, a Tottenhamnél a PL történetében először három belga (Vertonghen, Dembélé, Chadli) is helyet kapott már az első percben, míg a házigazda tizenegyének átlagéletkora 29 év és 114 nap volt, ez pedig a klub történetének legidősebb felállását jelentette.

Az első félidőben hiába birtokolta többet a labdát a vendégcsapat, nagy ziccert nem tudott kialakítani, így gól nélküli állás mellett vonultak pihenőre a felek.

Az 50. percben megszerezte a vezetést (és mint később kiderült, a győztes gólt) a Tottenham, a jobb oldali Lennon-beadásba kézzel ért bele Moxey, a megítélt tizenegyest Soldado a kapu jobb oldalába vágta (0–1).

A 69. percben ismét a nyáron Valenciából érkező spanyol támadó lépett ki a tizenhatos jobb oldalánál, középre adását azonban Sigurdsson középről a jobb alsó mellé vágta.

A 89. percben így is megmenthetett volna egy pontot az újonc, ám Lloris kétszer is hárította Dikgacoi közeli próbálkozását, így a Tottenham végül 1–0-ra megnyerte a mérkőzést, és tovább nyújtotta a Crystal Palace pocsék sorozatát: az eddig mindegyik PL-szezonjában kieső (!) együttes egyetlen augusztusi hazai PL-meccsét sem nyerte meg (10 alkalmuk volt eddig erre), legutóbb 1991-ben győzött az év nyolcadik havában az élvonalban.



ANGLIA, PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ

Crystal Palace–Tottenham 0–1 (Soldado 50. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Az angol Premier League-be tart a francia sikeredző

Francia labdarúgás
2026.06.03. 13:35

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25
Ezek is érdekelhetik