Liverpool: Suárez szerint a Real Madrid minden játékos álma

2013.06.16. 18:22
Luis Suárez, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool támadója a spanyol El Paísnak adott nyilatkozatában elmondta, minden futballista arra törekszik a pályafutása során, hogy olyan nagy klubban szerepelhessen, mint a Real Madrid.

Az uruguayi támadót az utóbbi időben többször is összeboronálta a nemzetközi sportsajtó a „királyiakkal”, ám egyelőre nem történt előrelépés az ügyben. Suárez mindenesetre jó véleménnyel van a spanyolokról.

„Minden alkalommal, amikor pályára lépek, a legjobbamat nyújtom. Az uruguayi válogatottban, a Liverpoolban és annak idején az Ajaxban egyaránt. Nem marad bennem erőtartalék, amikor lejövök a pályáról” – kezdte Suárez, majd kitért a blancókra is.

„Egy játékos mindig arra törekszik, hogy a legmagasabb szinten játszhasson, a Real Madrid pedig a legmagasabb szintet képviseli. De tudják, hogy milyen érzés a Liverpoolban játszani?” – tette fel a költői kérdést az uruguayi válogatott támadó, akit bánt, hogy csapatával ismét lemaradt a legrangosabb európai kupasorozatról.

„Zavar, hogy a Liverpool nincs ott a Bajnokok Ligájában minden szezonban. Volt, amikor szenvedtem a klub játékosaként, de ha belegondolok abba, hogy mit is jelent egy futballistának ebben a csapatban játszani, valamint hallom, amikor az Anfielden a szurkolók éneklik a Liverpool himnuszát, akkor feláll a szőr a hátamon” – tette hozzá a Konföderációs Kupán szereplő uruguayi csatár.

Legfrissebb hírek

Két gólvágó találkozója: mezt cserélt egymással Harry Kane és Luis Suárez – fotó

Foci vb 2026
2026.07.11. 14:59

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
2026.07.02. 14:50

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55

„Fényes jövő előtt áll a Liverpool” – Arne Slot az Everton elleni rangadó előtt

Angol labdarúgás
2026.04.17. 11:58

Életjel vagy haláltusa? – Deák Zsigmond publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.04.15. 23:57

Aranycipő: Harry Kane növelte előnyét az élen, hárman az ötödik helyen

Minden más foci
2026.03.23. 15:08

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29