Liverpool: a távozni szándékozó Suárez nem eladó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.31. 17:21
null
Suárez megelégelte az angol sajtó vele szemben tanúsított magatartását, így távozna Liverpoolból (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool hivatalos közleményben jelentette be, hogy az együttes támadója, Luís Suárez nem eladó. Az uruguayi csatár azonban úgy nyilatkozott, elérkezettnek látja az időt a váltásra, és távozna a „vörösöktől”.

 

„Luís Suárez nem eladó. Sem a játékos, sem a képviselői nem közölték ezen szándékukat a klubbal – áll a Liverpool hivatalos közleményében. – A klub továbbra is mindenben támogatja Luíst, és elvárja tőle, hogy tartsa tiszteletben a szerződését. A jövőben nem kívánjuk kommentálni a távozásáról szóló híreket.”

A 2011 januárjában 23 millió fontért vásárolt Suárez azonban másképp vélekedik.

„Azt gondolom, érthető, hogy távozni akarok, de nem a pénz miatt. Ha az anyagiak vezérelnének, már elmentem volna. A családom és az elképzeléseim miatt maradtam. Ugyanakkor az edző és a csapattársaim tudják, hogy a sajtó igazságtalanul bánik velem. Kényelmetlenül érzem magam ebben a helyzetben” – nyilatkozta az uruguayi válogatott támadó, akinek a számára már-már elviselhetetlen, hogy a média képviselői „egyfolytában” a nyomában vannak.

„Nem tudtam kimenni a saját kertembe vagy a bevásárlóközpontba. Semmit nem tudtam csinálni. Tisztában vagyok vele, hogy a sajtó viselkedése normális, de ez nekem már túl sok” – folytatta Suárez, aki a jövőjével kapcsolatban egyelőre bizonytalan.

„Nincsenek ajánlataim. Nem tudom, mikor fogok távozni, az is lehet, hogy maradok. A klub tisztában van azzal, hogy mit gondolok és mit szeretnék. Nem tudom, hogy mi fog történni, de szerződés köt a Liverpoolhoz. Ha maradnék, minden tőlem telhetőt megtennék a klub sikerességének érdekében” – tette hozzá a 26 esztendős csatár, akit 2018-ig köt szerződés a „vörösökhöz”.

Suárez 2011 januárjában igazolt a Liverpoolhoz, amelynek színeiben eddig 96 tétmérkőzésen lépett pályára és 51 gólt szerzett, míg ebben a szezonban 44 fellépésén 30-szor talált az ellenfelek kapujába.

A játékos iránt a hírek szerint a Real Madrid a legkomolyabb érdeklődő, a „királyiak” akár 40 millió eurót is áldoznának a csatár megszerzésére. Suárez egyébként korábban úgy nyilatkozott, nehéz lenne nemet mondani a spanyolok ajánlatára.

Legfrissebb hírek

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

Szoboszlait egy meccsre tiltották el a City elleni kiállítása után – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.02.09. 13:03

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03
Ezek is érdekelhetik