Chelsea: nincs jegyáremelés a következő szezonban sem

MTI MTIMTI MTI
2013.03.04. 21:50
A következő szezonban sem emeli a belépőjegyek árát az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea.

A londoni klub – amely hétfőn jelentette be az árak befagyasztását – az elmúlt nyolc év alatt most hatodszor igyekszik ilyen akcióval megköszönni szurkolóinak a biztatást. Az előző idényben Bajnokok Ligáját nyerő Chelsea közlése szerint nemcsak a napi belépők, hanem a bérletek, illetve az európai kupameccsekre szóló jegyek árai sem változnak.

„A gazdasági helyzet mindenki számára változatlanul nehéz, mi pedig hálával tartozunk a drukkereknek azért, hogy ebben a szezonban is folyamatosan jó nézőszámot tudtunk produkálni" – fogalmazott Ron Gourlay, a Chelsea ügyvezető igazgatója.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által a 2014–15-ös szezonban bevezetni tervezett úgynevezett pénzügyi fair play értelmében a veszteséggel működő klubokat akár ki is zárhatják a kontinentális versenysorozatokból. A Chelsea az elmúlt években az egyik legtöbbet költekező egyesület volt, főleg miután az orosz milliárdos, Roman Abramovics 2003-ban megvásárolta a klubot.

A Chelsea jelenleg a negyedik helyen áll a Premier League-ben, az Európa-ligában pedig a Steaua Bucuresti ellen játszik nyolcaddöntőt.

Legfrissebb hírek

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:00

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.23. 21:49

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.21. 23:17

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51