Manchester City: Próbálok segíteni Balotellinek - Tévez

2013.01.07. 11:28
Carlos Tévez, a Manchester City argentin labdarúgója kijelentette, hogy támogatja csapattársát, Mario Balotellit, aki az elmúlt héten hozzá hasonlóan összetűzésbe került Roberto Mancini menedzserrel.
„Minden klubnál történtek hasonló incidensek, ahol voltam. Ám itt a Citynél mindig reflektorfényben vagyunk, Roberto és Mario pedig különösen. Szóval ezek az esetek mindig kiderülnek, de ilyenek mindenhol történnek. Mario jól dolgozik, próbál fejlődni, ezt tette a betegsége és a sérülése után is” – nyilatkozta Tévez.„Próbálok segíteni Mariónak, a pályán és azon kívül folyamatosan kommunikálok vele. Egy szabadrúgás előtt is egyeztettünk, és megengedtem neki, hogy elvégezze, s ezzel is nőjön az önbizalma, úgyhogy a dolgok jól alakulnak a számára. Voltam olyan helyzetben, mint ő, ezért mindig mellette állok, és próbálom úgy terelgetni, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat” – mondta az argentin, aki az előző szezonban hónapokon át nem lépett pályára a Manchester Cityben, miután a Bayern München elleni idegenbeli fellépésen Roberto Mancini szerint megtagadta a pályára lépést.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:30

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12