West Ham: hamarosan eldől, költöznek-e a „kalapácsosok”

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 12:55
A Premier League-ben szereplő West Ham United labdarúgócsapata hamarosan megkaphatja a szükséges engedélyeket a londoni Olimpiai stadionba való „költözésre", így nem elképzelhetetlen, hogy a „kalapácsosok" 108 év után búcsút mondanak eddigi otthonuknak, az Upton Parknak.

A bajnokság 8. helyén álló West Ham hamarosan megkaphatja az Olimpiai stadion területének tulajdonlásáról szóló engedélyt. A 80 ezer fős stadiont korábban a harmadosztályú Leyton Orient és az élvonalbeli Tottenham is szerette volna birtokába venni, ám végül mindkét vetélytárs kiszállt a versenyfutásból.

Az Olimpiai stadionba ugyanakkor csak bizonyos kötelezettségek teljesítése esetén költözhet a West Ham: többek között a gyepszőnyeg körüli futópálya és a mozgatható székek megtartása is a kritériumok között szerepel. A Tottenham éppen ezért mondott le a költözés lehetőségéről, ugyanis a „sarkantyúsoknál" hagyomány, hogy a szurkolók közvetlenül a pálya mellől tekintik meg a mérkőzést.

Az új bérlő legkorábban 2015 augusztusától veheti birtokába az Olimpiai stadiont.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
11 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik