Man. City: Mancini elmondta, nem jön Suárez és más sem

2012.11.17. 08:17
Roberto Mancini, az angol élvonalban szereplő Manchester City menedzsere már unja az együttesével kapcsolatos pletykákat, és kijelentette, nem tervezik a liverpooli Luis Suárez átigazolását, ahogy más labdarúgóét sem, mivel elég erős a keretük.

„Nem igazak a pletykák. Jó csapatunk van, nincs szükségünk újabb játékosra. Nem vehetjük meg Suárezt vagy másik futballistát, mivel négy csatárunk is van, Suárez pedig a Liverpoolé" – jelentette ki Roberto Mancini, aki már nagyon unja a különböző híreszteléseket a Manchester City körül.

„Két hétig Monacóról beszéltünk, aztán Guardioláról, majd egy másik menedzserről, most pedig Suárez és Balotelli a téma. Mario nem játszott, mert én így döntöttem. Húsz labdarúgóm van, és ha valaki nem teljesít elég jól az edzésen, akkor nem érdemli meg, hogy pályára lépjen. Voltak mások, akik jobban teljesítettek Mariónál, és megérdemelték a lehetőséget" – mondta a szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:30

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12