Chelsea: Tipikus kupameccs volt, nagy hibákkal - Di Matteo

2012.11.01. 09:05
A Chelsea hosszabbítás után 5–4-re legyőzte szerda este a Manchester Unitedet az angol Ligakupában, és ezzel bejutott a negyeddöntőbe. Roberto Di Matteo, a hazaiak győztes hadvezére szerint csapata hibáit ezúttal feledtetni tudta küzdőképességével.

„A játékosaim nagy-nagy szívről, szenvedélyről és büszkeségről tettek tanúságot azzal, hogy nem hagyták veszíteni a mérkőzést. Izgalmas találkozót láthattunk, tipikus kupameccset, nagyon nyílt játékkal, és mindkét részről nagy hibákkal, mert mindkét csapatban voltak fiatal játékosok. Nagyon elégedett vagyok a ma lehetőséget kapott játékosaimmal, remek előadást nyújtottak, és a szezon folytatásában is nagy szerep hárulhat rájuk” – nyilatkozta Roberto Di Matteo, aki magyarázatot adott arra is, középpályásai közül Obi Mikelt és Oriol Romeut miért cserélte le korán.

„Először is: mindkét középpályásunkat figyelmezették az első félidőben, másodszor: némi taktikai változtatást akartam a csapatban. Mikel csak a futballra koncentrált, ha nem így lenne, nem játszatnám” – nyilatkozta Di Matteo a váltásokról.

„Kicsit változtattunk azon, ahogy játszani szoktunk, és ilyen esetekben előfordulnak hibák. De a fiatal labdarúgók tanulni fognak ezekből, jobbak lesznek általuk, és ahogy egyre jobb lesz a csapat, úgy lesz kevesebb a hiba. Ez az út, amelyen előre akarunk menni” – vegyített némi hitvallást az elemzésbe az olasz szakember.

További nyilatkozatokat a szerdai meccsekről itt olvashat!

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33
Ezek is érdekelhetik