Chelsea: Di Matteo szerint a BL-trófea pályafutása csúcsa

2012.11.22. 06:48
A Chelsea labdarúgócsapatának szerdán menesztett menedzsere, Roberto Di Matteo közleményben mondott köszönetet korábbi munkatársainak, játékosainak és a klub szurkolóinak az elmúlt időszakban kapott támogatásért. Az olasz szakember pályafutása csúcsának nevezte a májusi Bajnokok Ligája győzelmet, amelyet vezetésével ért el a csapat.

„Megtiszteltetés volt, hogy annak idején engem neveztek ki azon klub menedzserének, amelynek a mezét korábban szeretettel viseltem és amely olyan közel állt a szívemhez. Hihetetlenül büszke vagyok azokra a sikerekre és trófeákra, amiket az elmúlt hónapokban elértünk és megszereztünk. A Bajnokok Ligája trófeájának elhódítása Münchenben a klub történetének legnagyobb eredménye volt és kétség sem férhet hozzá, hogy a karrierem csúcspontja – egybevetve játékos- és menedzseri pályafutásomat is. Egy olyan emlék, amit őrizni fogok életem végéig.”

„Mély és fenntartás nélküli szenvedéllyel viseltetek a Chelsea iránt, és őszintén szeretnék köszönetet mondani a stábom tagjainak, a játékosoknak és természetesen a szurkolóknak a hatalmas és feltétlen támogatásért, amelyet abban az időszakban kaptam, amit a Stamford Bridge-en töltöttem. Kívánom mindannyiuknak a legjobbakat a szezon hátralévő részére és későbbre” – áll Di Matteo közleményében.

Ahogy arról beszámoltunk, az olasz szakember ideiglenes utódja Rafa Benítez lett a londoniaknál.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33

Labdarúgás: vereséggel zárta a Négy Nemzet-tornát az U15-ös válogatott

Utánpótlássport
2026.05.25. 12:43
Ezek is érdekelhetik