Benítez: Guardiola szólni fog, ha a Chelsea tárgyal vele

Vágólapra másolva!
2012.11.25. 14:19
null
Benítez a City elleni meccsel kezd a Chelsea-nél (Fotó: Reuters)
A Chelsea–Manchester City párosítás önmagában izgalmas az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, most a londoniakhoz a héten aláíró Rafa Benítez bemutatkozása miatt is az lesz. A spanyol szakember szeretne trófeákat szerezni a Chelsea-vel. A Cityt irányító Roberto Mancini arról beszélt, 2011 januárjában mérlegelték Fernando Torres átigazolását, ám végül Edin Dzekóra esett a választásuk.

Rafa Benítezt az idény végéig, átmeneti jelleggel nevezték ki a Chelsea kispadjára, sajtóhírek szerint Roman Abramovics, a londoni klub tulajdonosa eközben azon dolgozik, hogy a csapat élére csábítsa a Barcelonával korábban sikert sikerre halmozó Josep Guardiolát. Benítez szerint kollégája szólna neki, ha elvállalja a menedzseri posztot.

„Így gondolom. Jó viszonyban vagyok Peppel, bármikor hívom, elbeszélgetünk egymással. Tudom, hogy most a családjával élvezi az életet New Yorkban” – mondta Benítez, aki szerint azonban a Chelsea vezetői nem tájékoztatnák arról, ha tárgyalnak Guardiolával.

„Nem hiszem, hogy a tudomásomra hozzák. De ezzel nincs semmi problémám. Ismerem a helyzetet. Azért jöttem, hogy versenyképes csapatot hozzak létre, és trófeákat nyerjek. Elképzelhető, hogy három trófeát nyersz, amit mindenkinek nagyon nehéz elérni. A legrosszabb forgatókönyv, ha nyersz három trófeát, aztán azt mondják, hogy »nem, másnak adjuk a munkát«, miközben annyira elégedett lennék a három trófeával” – mondta Benítez.

A spanyol szakember rögtön rangadóval mutatkozik be a Chelsea kispadján a Manchester City ellen, és megkezdheti a munkát, hogy egy látványosan játszó csapatot építsen, amilyet Abramovics akar.

Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere a találkozó előtt elmondta, tavaly januárban közel álltak ahhoz, hogy szerződtessék a végül 50 millió fontért a Chelsea-be igazoló Fernando Torrest, de Edin Dzekóra esett a választásuk.

„Majdnem két éve volt esélyünk a megszerzésére. De mások mellett döntöttünk az ára miatt is. Négy vagy öt csatárról beszéltünk. Edinre esett a választásunk, mivel hiányzott egy olyan képességű játékos az együttesből, mint ő, aki jó a levegőben, és más, mint Torres. Jó játékosnak tartom Torrest. Minden támadónak lehetnek nehéz időszakai, de számomra ő mindig veszélyes” – mondta Mancini a brit Independentnek.

Mancini csapata ma 17 órakor csap össze a Torrest foglalkoztató Chelsea-vel, amelynek irányítását a héten Rafa Benítez vette át a menesztett Roberto Di Matteótól.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ, A MAI PROGRAM
14.30: Swansea City–Liverpool (Tv: Digi Sport1)
16.00: Southampton–Newcastle United
17.00: Chelsea–Manchester City (Tv: Digi Sport1)
17.00: Tottenham Hotspur–West Ham United (Tv: Digi Sport2)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 13 10 3 32–18 +14 30
2. Manchester City 12 8 4 25–10 +15 28
3. West Bromwich Albion 13 8 2 3 23–15 +8 26
4. Chelsea 12 7 3 2 24–13 +11 24
5. Everton 13 5 6 2 23–17 +6 21
6. Arsenal 13 5 5 3 23–13 +10 20
7. West Ham 12 5 4 3 15–12 +3 19
8. Tottenham 12 5 2 5 20–21 –1 17
9. Fulham 13 4 4 5 25–23 +2 16
10. Swansea 12 4 4 4 18–16 +2 16
11. Stoke City 13 3 7 3 11–11 0 16
12. Liverpool 12 3 6 3 17–16 +1 15
13. Norwich City 13 3 6 4 10–19 –9 15
14. Newcastle 12 3 5 4 13–17 –4 14
15. Wigan 13 4 2 7 15–23 –8 14
16. Sunderland 12 2 6 4 12–16 –4 12
17. Aston Villa 13 2 4 7 10–22 –12 10
18. Reading 12 1 6 5 16–22 –6 9
19. Southampton 12 2 2 8 18–30 –12 8
20. Queens Park Rangers 13 4 9 10–26 –16 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik