Felkészülés: Sir Alex Ferguson a győztes gólt szerző Obertant dicséri

Vágólapra másolva!
2010.07.22. 12:00
A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson a Philadelphia Union elleni mérkőzésen (1–0) győztes gólt szerző Gabriel Obertant dicsérte a felkészülési összecsapás után.

„Gabbyben gólok vannak, efelől nincs kétség. Remekül időzítette a beindulását, szép passzt kapott, szépen is fejezte be. Ilyen meccsre volt szükségünk, a Union agresszív és erőteljes játékot játszott, megnehezítette a dolgunkat. Jobbak voltak, mint gondoltam" – értékelt Ferguson.

 

 

Az észak-amerikai túrán járó csapatok közül a Bolton Wanderers 1–1-et játszott a Torontóval, majd tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a Carlsberg-kupáért játszott mérkőzésen a kanadai csapatot. Jussi Jääskeläinen két tizenegyest is védett, Bogdán Ádám nem kapott szerepet.

A Celtic a Sporting CP-vel mérkőzött meg Bostonban – 42 év óta ez volt az első labdarúgó-mérkőzés a Fenway Park baseballstadionban –, és ez a meccs is tizenegyesekkel dőlt el 1–1 után. A végén a skót csapat (és a nagyszámú bostoni ír közösség) örülhetett, miután Liédson kapu fölé lőtt a tizenegyespárbajban, Paul McGowan viszont higgadtan értékesítette tizenegyesét.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Philadelphia Union (amerikai)–Manchester United (angol) 0–1
Celtic (skót)–Sporting CP (portugál) 1–1, tizenegyesekkel 6–5
Bolton Wanderers (angol)–Toronto FC (kanadai) 1–1, tizenegyesekkel 4–3

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

NS-infó: Redzic Damir a Salzburg játékosa lehet

Légiósok
2026.01.30. 07:36

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04
Ezek is érdekelhetik