Everton: Louis Saha a földre teperte a telhetetlen szurkolót

Vágólapra másolva!
2010.01.20. 09:35
Louis Saha földre vitt egy őt inzultáló szurkolót az Everton–Manchester City bajnoki után.

A liverpooli gárda futballistája – aki a 2–0-ra megnyert találkozón a második gólt szerezte – a játékosoknak fenntartott parkolóban adott autogramot a drukkernek, aki viszont ezzel nem elégedett meg, és egy emléktárgyat is be szeretett volna gyűjteni a csatártól. Saha ezt elutasította, mire a szurkoló lekapta a francia játékos fejéről a sapkáját, és a táskáját is megragadta. Saha erre válaszul a földre vitte a heveskedő rajongót.

„Saha ösztönösen cselekedett, a szurkoló földre vitele nem volt más a részéről, mint puszta önvédelem – mondta az esettel kapcsolatban Ian Ross, az Everton szóvivője. – Louis azt tette, amit szerintem valamennyien tettünk volna ilyen helyzetben. A saját testi épségére és az értékeire figyelt.”

„Az incidens mindössze néhány másodperc alatt történt, és tudomásunk szerint egyik fél sem sérült meg. Hogy rablási kísérletről van szó vagy csak egy egyszerű félreértésről, azt egyelőre nem tudjuk” – tette hozzá a szóvivő.

Az esettel kapcsolatban a klub nem tett feljelentést.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Az Arsenalnak dolgozott az Everton, megverte idegenben a Villát

Angol labdarúgás
2026.01.18. 19:34

Ismét jól ment hazai pályán a Newcastle-nek, a Spurs nem tudott nyerni otthon

Angol labdarúgás
2026.01.04. 18:21

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.12.27. 17:57

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Palmer sérülten is gólt szerzett, otthon nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.12.13. 17:54

Haaland rekordot döntött, a City majdnem leadta négygólos előnyét a Fulham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.02. 23:15
Ezek is érdekelhetik