Fél tucat gól esett a Villa Parkban az Everton ottjártakor

Vágólapra másolva!
2009.04.12. 17:09
Az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén az ötödik Aston Villa és a hatodik Everton küzdött meg egymással, és az Európa-ligába igyekvő két csapat tisztességes teljesítménnyel rukkolt ki – ahogy azt legutóbbi, decemberi bajnokijukon is tették, amikor két gól is a 90. perc után esett.
Friedel kapus háromszor nyúlt maga mögé
Friedel kapus háromszor nyúlt maga mögé
Friedel kapus háromszor nyúlt maga mögé
Friedel kapus háromszor nyúlt maga mögé

Viszonylag csendesen kezdődött a meccs, a felek óvatosan láttak neki a labda rúgásának, az első tizenöt percben nem is jegyezhettünk fel túlzottan sok mindent. Az első negyedóra elteltével viszont egyik pillanatról a másikra felpörögtek az események.

A 19. percben az Everton megszerezte a vezetést: Jo szép cselek után Baines elé játszott, akinek élesen, laposan középre lőtt labdáját a belga Marouane Fellaini két lépésről könnyedén passzolta az üres kapuba.

Alig három minutum múlva már kettő volt a vendégek előnye: Steven Pienaar szögletét követően a hatalmas lendülettel érkező Tim Cahill hat méterről fejelt, majd a lécről kipattanó labdára is az Everton ausztrálja csapott le elsőként és közelről a hálóba stukkolta.

Mindössze tíz perc múlva viszont már újra éles volt a mérkőzés: a hazaiak norvég támadója, John Carew volt eredményes egy jobb oldali szöglet után. Carew gólja garantálta, hogy az első félidő hajrája egészen izgalmasan alakuljon, újabb gól viszont nem született.

A másodikban azonban igen, bár ennek a hazai szurkolók nem örültek: az 53. percben Pienaar 18 méterről egészen parádés lövéssel rajzolta be a labdát a léc alá Brad Friedel mellett. A dél-afrikai idénybeli első gólja után tehát ismét kétgólos hátrányba került a házigazda Villa.

Martin O’Neill csapata azonban megint fel tudott állni a padlóról, hiszen alig néhány másodperc múlva jött a szépítés. Egy Agbonlahorral szemben elkövetett szabálytalanságot követően – a támadót le is kellett cserélni – a megítélt szabadrúgást James Milner végezte el roppant precízen, és a labda a sorfalat megkerülve a hálóba vágódott.

A hazaiak a 67. percben egyenlítettek, miután Joleon Lescott csúnyán fejbe rúgta Sztilian Petrovot a tizenhatoson belül, és a megítélt büntetőt Gareth Barry a kapu közepébe vágta.

Ezzel kialakult ugyan a mérkőzés végeredménye, de korántsem volt unalmas a hátralévő bő húsz perc. Hol az evertonos Tim Howardnak, hol pedig kollégájának, Brad Friedelnek kellett bemutatnia tudományát kapuvédés terén.

A ráadás perceiben aztán már közelebb állt a győzelemhez a Villa, a csereként pályára lépő Delfouneso például több óriási helyzetet hagyott ki. A találkozó végül 3–3-mal zárult – a játék képe alapján nem születhetett igazságosabb eredmény.

PREMIER LEAGUE

32. FORDULÓ
Aston Villa–Everton 3–3 (Carew 33., Milner 55., G. Barry 67., 11-esből, ill. Fellaini 19., T. Cahill 23., Pienaar 54.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Manchester United 31 22 5 4 54–21 +33 71
2. Liverpool 32 20 10 2 59–21 +38 70
3. Chelsea 32 20 7 5 55–20 +35 67
4. Arsenal 32 17 10 5 54–28 +26 61
5. Aston Villa 32 15 8 9 49–43 +6 53
6. Everton 32 14 10 8 48–35 +13 52
7. West Ham 32 12 8 12 37–36 +1 44
8. Tottenham 32 11 8 13 38–36 +2 41
9. Wigan 32 11 8 13 31–36 –5 41
10. Fulham 31 10 10 11 30–27 +3 40
11. Manchester City 31 11 5 15 46–39 +7 38
12. Bolton 32 11 4 17 39–49 –10 37
13. Stoke City 32 9 9 14 32–48 –16 36
14. Portsmouth 31 8 10 13 34–48 –14 34
15. Hull City 32 8 10 14 36–55 –19 34
16. Blackburn 32 8 10 14 35–54 –19 34
17. Sunderland 32 8 8 16 30–43 –13 32
18. Newcastle 32 6 12 14 37–52 –15 30
19. Middlesbrough 32 7 9 16 25–47 –22 30
20. West Bromwich Albion 32 6 7 19 28–59 –31 25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik