Ferguson szerint Cristiano Ronaldo már kész a visszatérésre

2008.09.16. 18:40
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere tárt karokkal várja vissza Cristiano Ronaldót a Villarreal elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen. A skót szakember véleménye szerint, ha a portugál játékos úgy teljesít, ahogy az tőle várható, akkor hamarosan ismét a szurkolók kedvence lesz.
Cristiano Ronaldo az edzéseken már 100 %-ot nyújt
Cristiano Ronaldo az edzéseken már 100 %-ot nyújt
Cristiano Ronaldo az edzéseken már 100 %-ot nyújt
Cristiano Ronaldo az edzéseken már 100 %-ot nyújt

A portugál játékosnak a Villarreal elleni mérkőzés hozhatja meg a nagy visszatérést, hiszen sérülése miatt ebben a szezonban még nem lépett pályára a „vörös ördögök” mezében. A nyáron a Real Madriddal kacsintgató támadó a májusi idényzáró óta nem lépett pályára a manchesteriek mezében, így nem tudni, hogy a szurkolók hogyan fogadják majd a múlt héten megérdemelt Aranycipőjét átvevő játékost.

„Azt mondta, hogy szeretne a Real Madridba igazolni, ám amikor találkoztam vele, leállt a tervével. Megértette az én és a klub álláspontját is, és elfogadta" – nyilatkozta Ferguson a szezon első BL-meccse előtt.

„Igazi profiként állt a dolgokhoz, és azóta sincs semmi probléma vele. Véleményem szerint a szurkolók is megértik majd a helyzetet. Még fiatalember, akit lenyűgözött a pénz vonzereje, de elfogadta döntésünket, és fantasztikusan teljesít az edzéseken” – magyarázta a kialakult szituációt a manchesteriek főnöke.

Ferguson kiemelte, hogy Ronaldo rengeteg pluszmunkát végzett az utóbbi időben, így nem lehet kétséges, hogy megbízik benne, és ha teljesen felépül, akkor ott lesz a manchesteriek kezdő tizenegyében.

A „vörös ördögöknek” szükségük is van a portugál középpályás játékára, mert nem kezdték jól a szezont: a Zenit ellen elvesztették az európai Szuperkupát, a bajnokságban pedig botladoznak a „Fergie-fiókák”. Igaz, a tavalyi Cristiano Ronaldo hiánya meccsenként majd’ egy gól mínuszt jelent Manchesterben…
Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
4 órája

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Minden más foci
2026.08.28. 23:35