Luiz Felipe Scolari csapat helyett családot akar formálni Londonban

2008.07.09. 12:53
Bemutatkozott az angol médiának Luiz Felipe Scolari, a Chelsea új menedzsere. A portugál válogatott kispadjáról érkező szakember a Chelsea cobhami edzőközpontjában tartott sajtótájékoztatót a tréning után.

A Chelsea honlapján megjelent írás szerint Scolari belépője inkább José Mourinho belépőjére hasonlított, mint Claudo Ranieriére. (A Chelsea-hívők az előző edzőt, Avram Grantot a kinevezése előtt is ismerhették, őt talán ezért nem említi a honlap...) A tudósítás szerint Scolari nagyrészt angolul válaszolt minden kérdésre, és többször is mosolyt csalt az újságírók arcára.

A kékek új szakmai vezetője természetesen a londoni kihívások ecsetelésével kezdte a bemutatkozást. „Amikor elfogadtam az ajánlatot, elsősorban edzőként gondolkodtam. Azt hiszem, most jött el a megfelelő időpont, hogy ide szerződjek. Tudok mindent az angol futballról, rengeteg angol mérkőzést láttam már, és tudtam, hogy egyszer a szigetországban fogok dolgozni. Most boldog vagyok, hogy itt vagyok" – áradozott Scolari.

Ezt követő monológjában egyfajta edzői hitvallást fogalmazott meg az 59 éves Felipao. „Olyan edző vagyok, aki tiszteli a játékosait. Szeretem egy családban érezni magam velük: mindent megadok nekik, amire szükségük van, cserébe viszont elvárom, hogy tiszteljenek nemcsak engem, de a segítőimet és a klubot is.”

Scolari Frank Lampard és Didier Drogba személyében beszélt két olyan futballistájáról is, akiknek még nem teljesen bizonyos a jövőjük az együttesnél. A brazil szakember már találkozott Lamparddal, beszélt is vele, s elmondta neki, hogy hosszú távon képzeli el vele csapatát.

„Azt mondta, a Chelsea-ben akar maradni, itt szeretne játszani. Ennek örülök, mert a Chelsea-nek szüksége van Lampardra. Kevés hiányzik ahhoz, hogy megoldjunk minden problémát, és Lampard még több mint egy évig velünk maradjon" – jelezte Scolari, aki megerősítette, hogy ezután is John Terry a csapatkapitány, mert ő a legalkalmasabb ember a feladatra, és Lampard lesz a helyettese.

Drogbáról nagyon elismerően nyilatkozott a világbajnok edző. „Beszéltem Drogbával is, mert van egy kis térdproblémája. Ő száz százalékig – nem is: kétszáz százalékig szerepel a terveimben." Ezt alátámasztandó Scolari arról is szólt, hogy még portugál szövetségi kapitányként három éve Terryre, két esztendeje pedig Drogbára voksolt a világ legjobb játékosát kiválasztó év végi szavazáson. (A FIFA a szövetségi kapitányok szavazatai alapján ítéli oda az év legjobb labdarúgójának járó díjat.)
Legfrissebb hírek

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Mourinho nem érti, miért nem Courtois-t választották az Inter elleni mérkőzés legjobbjának

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 09:57

Mourinho nem érez nyomást a BL megnyerése miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 12:51

Mourinho: Nem tudom megmondani, miért veszítettünk

Spanyol labdarúgás
2026.09.05. 10:06

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 10:27