Halmosi átigazolását meghiúsíthatja magas kivásárlási ára

Vágólapra másolva!
2008.06.20. 18:08
Egy év alatt hatszorosára nőtt Halmosi Péter értéke a játékospiacon, de ez egyben azt is jelenti, hogy a középpályás kérőit elriasztja a balszélső magas „kikiáltási ára”. Halmosi már több esetben panaszkodott arra, hogy aktuális klubja irreális követelései miatt hiúsul meg klubcseréje – nos, ezt most az angol sajtóban is megtette.
Irány Hull? Halmosi Péter szívesen eligazolna, de túl sokat kérnek érte
Fotó: Action Images (archív)
Irány Hull? Halmosi Péter szívesen eligazolna, de túl sokat kérnek érte
Irány Hull? Halmosi Péter szívesen eligazolna, de túl sokat kérnek érte
Fotó: Action Images (archív)
Irány Hull? Halmosi Péter szívesen eligazolna, de túl sokat kérnek érte

A Plymouth Argyle félmillió fontért vásárolta meg végleg a csapat alapemberévé váló Halmosi Pétert, és a balszélső ára azóta – teljesítményének köszönhetően – megsokszorozódott.

A Premier League-be a klub történetében először feljutó Hull City mindenképpen szeretné megerősíteni középpályássorát Halmosival, de az üzlet egyelőre meghiúsulni látszik a magyar szélső túl magas ára miatt.

A „Tigrisek” menedzsere, Phil Brown egy 1,8 millió fontos ajánlattal nyitott a Plymouth vezetőségénél, akik közölték: 3 millión alul nem adják a csapat egyik legnagyobb értékét.

„Mivel élő szerződésem van a Plymouthnál, annyit kérnek értem, amennyit csak akarnak. Azt mondták, a minimális ajánlat, amiért elengednek, az 3 millió font” – nyilatkozta Halmosi, akinek már többször is megakadályozta klubváltását túl magas ára.

„A múltban is többször meghiúsította ez a szerződtetésemet, és így nem tudok előrelépni megfelelő ütemben. Nagyszerű idényem volt, elég ahhoz, hogy a Premier League-ben is felfigyeljenek rám. A Hull szeretne szerződtetni, és én is szívesen váltanék. Csak reménykedni tudok abban, hogy most nem húzza keresztül a számításaimat egy pénzügyi vita” – tette hozzá.

Angol sajtóértesülések szerint a Hull City folytatja az alkudozást: a tárgyalások „második lépcsőjében” feltehetően az 1,8 millió fonton kívül egy játékost is felajánlanak Halmosiért cserébe.
Legfrissebb hírek

Az El-győztestől érkezett Callum Stylesék új edzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.02. 22:22

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Dráma a Championshipben: 122. perces góllal jutott be a Sunderland a rájátszás döntőjébe

Angol labdarúgás
2025.05.13. 23:41

A visszavágón is simán nyert a Sheffield United, döntőzhet a Premier League-be jutásért

Angol labdarúgás
2025.05.12. 23:17

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
2025.05.09. 23:19

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
2025.05.09. 07:35

Kihasználta emberelőnyét a Sheffield United, nagy lépést tett a rájátszásdöntő felé a Championshipben

Angol labdarúgás
2025.05.08. 22:57

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29
Ezek is érdekelhetik