Rose volt a kulcsfigura, a Bulls is megverte a Thundert

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2015.11.06. 09:55
null
Derrick Rose remekelt a Thunder ellen (Fotó: Twitter)
Derrick Rose-t nem tudta megállítani az Oklahoma City az utolsó percekben, így a Chicago Bulls nagy győzelmet aratott Kevin Duranték ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában. A Memphis újabb hatalmas zakót kapott, most Damian Lillard és a Portland dobta szét. Al Jefferson vezérletével nyert a Charlotte Dallasban, míg a Jazz Denverben, a Miami pedig Minnesotában diadalmaskodott. Jöjjenek a részletek!

Chicago Bulls–Oklahoma City Thunder 104–98

Ez az MVP-Rose volt. A Chicago irányítója idén egyelőre meg sem közelítette korábbi énjét, sőt, már az is felröppent, hogy egyre távolodik a csapattól – ezen a találkozón emlékeztetett mindenkit arra, hogy miért volt ő a liga egyik legnagyobb sztárja. Rose 29 ponttal zárt (12/25 mezőnyből), melyből tízet az utolsó három és fél percben (!) szerzett, ezzel pedig gyakorlatilag egymaga nyerte meg a végjátékot csapatának. Jimmy Butler 26 pontjából 21-et az első félidőben szerzett, a többiek azonban most háttérbe szorultak – Rose csillogása nagy győzelmet ért a Bullsnak.

Kemény meccs, újabb OKC-vereség. Öt perccel a vége előtt még egálban voltak a felek és korábbi tízpontos hátrányát ledolgozta a Thunder – ám Rose-zal nem tudtak mit kezdeni, a támadójátékuk pedig közel sem volt olyan lehengerlő. Elég fizikális és fárasztó volt a találkozó, a vendégek ráadásul negyedik meccsüket játszották öt nap alatt, de a problémáik nyilvánvalóak: a védekezésük nem elég a topcsapatok ellen, támadásban pedig továbbra is Durant és Westbrook egy-egyeire támaszkodnak a legtöbb esetben. Ahogy tegnap Torontóban, úgy most Chicagóban sem volt ez elég (a két klasszis 47 dobást vállalt, de csak 42.5 százalékkal), így a jó kezdés után sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el.

A Bulls legjobb dobói: Rose 29, Butler 26/12, Gasol 11
A Thunder legjobb dobói: Durant 33/9, Westbrook 20, Ibaka 17/3

Minnesota Timberwolves–Miami Heat 84–96

Alakul az a kezdőötös. A Heatnél most mindenki hozta magát az első sorból, Wade 25 egysége mellé Dragic is hatékony volt, Bosh dupla duplázott, Whiteside pedig berángatta az alley-oopokat – igaz, hét eladott labdája és három kapott blokkja nem éppen pozitívum. Jól is játszott a Heat, de a triplák eléggé hiányoztak most (Green nem játszott, a többieknek nem ment), ennek ellenére viszonylag simán hozta a meccset a floridai alakulat – a hamar megszerzett előnyét nem adták ki a kezükből Wade-ék. Érdekesség, hogy a kezdőből csak a két hátvéd játszott 30 perc felett (épphogy), a legtöbbet az újonc Winslow töltötte pályán, pedig összesen hárman kaptak értékelhető időt a cserepadról.

Érdekes a Wolves rotációja. Az rendben van, hogy Garnett és Prince kezdőként sem tölt 12 percnél többet a pályán, de hogy Rubio és Towns is csak 22-23 percet kap, az már meglepőbb – igaz, a center eléggé szenvedett most Whiteside ellen (3/13 mezőnyből). Hamar hátrányba is került a Minny és ez szinte végig így is maradt, szinte csak a különbség volt érdekes – a 35 százalékos mezőnymutató jól jelzi, hogy mennyire nem volt egyben most a gárda. Érdekesség egyébként, hogy a Heatnél kétszer is a „balkezes ötös” volt fent: Dragic, Johnson, Winslow, McRoberts és Bosh.

A Timberwolves legjobb dobói: Martin 14, Muhammad 14, Wiggins 12/3
A Heat legjobb dobói: Wade 25/3, Dragic 18/3, Bosh 16/3

Dallas Mavericks–Charlotte Hornets 94–108

A magasemberekkel nem tudott mit kezdeni a Dallas. A Jefferson, Marvin Williams duó verte meg a texasi alakulatot ezen a mérkőzésen, hiszen a center alig 26 perc alatt 31 pontot rámolt be szinte hibátlanul (15/18 mezőnyből), míg Williams három triplával, 17 ponttal és 12 lepattanóval jelentkezett. A periméterről most csak Lamb volt hatékony, Walkernek, Linnek és Batumnak sem ment a dobás, de most erre nem is volt szükség – hiába dobták eddig ők a legtöbb hármast átlagosan a ligában, most elég volt, ha belőtték a labdát Jeffersonnak. A negyedik negyed elején már 24 ponttal vezettek a vendégek, a találkozó érdemi része itt le is zárult – a Hornets 2–3-ra javította mérlegét.Semmi sem működött a Mavsnél. A palánk alatti védekezésről már szóltunk (56–36-ra kaptak ki innen), de támadásban is komoly gondjaik adódtak a hazaiaknak: Deron Williamst és Zaza Pacsuliát leszámítva mindenki gyenge volt, ráadásul a harmadik negyedben annyira pocsékul dobtak, hogy itt simán el is veszítették a meccset. Parsons továbbra is csak keresi önmagát, most Nowitzkinek sem ment és a kezdő ötös együtt nem igazán működött (sőt, Parsonsszal sem).

A Mavericks legjobb dobói: D. Williams 15, Pachulia 14, Nowitzki 14, Powell 14
A Hornets legjobb dobói: Jefferson 31, M. Williams 17/9, Walker 14/3

Denver Nuggets–Utah Jazz 84–96

Gyorsabban játszott a Jazz. Eddig Gobert-ék voltak a liga leglassabban játszó csapata, most azonban több támadást is igyekeztek befejezni idő előtt, sokat dobtak kintről és ami még fontosabb, rendkívül eredményesen: 11 triplát pörköltek be 46 százalékkal, ezzel pedig nem tudott mit kezdeni a Denver. A negyedik negyedben egy 12–0-s futást rendeztek Haywardék, amivel megléptek 90–73-ra, ezzel pedig eldőlt a meccs – a Nuggetsben nem volt meg a fordításhoz szükséges tűzerő.

Megint nagyon gyenge volt a Denver. Mudiay (2/8 mezőnyből, 3 gólpassz, 3 eladott labda) ezúttal egyáltalán nem volt faktor, de összességében a teljes támadójáték romokban volt – Faried villanásai mellett Gallinari csipkedte magát, de végül 40 százalék alatt maradtak mezőnyből és csak 5/20 triplát tudtak értékesíteni. Ennek ellenére tudtak meccsben lenni a hajráig, sőt, az első félidő nagy részében vezettek is, de 84 dobott ponttal nem igazán lehet nyerni még a Utah ellen sem.

A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 18, Barton 12, Foye 11/9
A Jazz legjobb dobói: Hayward 20/6, Booker 13/3, Burks 12/3, Burke 12/6

Portland Trail Blazers–Memphis Grizzlies 115–96

Győzelmi széria Portlandben. Sorozatban harmadik mérkőzését nyerte meg a Blazers, mégpedig ismét jóval száz pont fölé jutva – ez a Memphis ellen nem hétköznapi teljesítmény. A második negyedben inkább McCollum, a harmadikban viszont Damian Lillard volt a főkolompos, utóbbi 7/11 triplát rámolt be összesen – ketten együtt 47 pontot szórtak, csapatszinten pedig 50 százalékkal dobtak mezőnyből és a triplavonalon túlról is a hazaiak. A két hátvéden kívül még négyen érték el a tíz pontot a Portlandnél, 29 gólpasszt osztottak szét és a két középső negyedben teljesen lejátszották a Grizzliest – a támadójátékuk sokkal potensebb, mint arra a szezon előtt lehetett számítani.

Mi történt a Memphisszel? A korábbi években elképzelhetetlen volt, hogy hat meccsből háromszor is ordas nagyot zakózzon a Grizzlies, most azonban ez a helyzet – a Cavs ellen 30, a GSW ellen 50 ponttal kaptak ki, de a lényegesen gyengébbnek tartott Blazers is lerendezte őket három negyed alatt. A védekezésük teljesen összeesett, sem Conley, sem Tony Allen nem tudta megállítani a periméteren Lillardékat, ez pedig új jelenség náluk – hiába volt nagyjából rendben a támadójátékuk, jó huszonöt ponttal kaptak többet, mint amennyit várhattunk volna…

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 27/21, McCollum 20/12, Leonard 14/3
A Grizzlies legjobb dobói: Lee 18/9, Randolph 16, Gasol 15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik