Portlandi bravúr Philadelphiában, levédekezte a Denvert a Lakers

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.02.05. 09:39
null
Levédekezte a Denver Nuggetset a Los Angeles Lakers (Fotó: Getty Images)
LeBron Jamesék nagyon megfogták Nikola Jokicsot és a Nuggetset, míg a Blazers Damian Lillard nélkül nyert a keleti listavezető otthonában. 147-et dobott Dallasban a GSW, Memphisben győzött a Houston, hozta a kötelezőt a Jazz. 

 

Atlanta Hawks–Utah Jazz 91–112

Nem hibázott a Jazz. Kötelező volt nyernie a ligaelsőnek a back-to-backet játszó Hawks otthonában és Quin Snyder alakulata nagycsapathoz illő módon ki is pipálta ezt a feladatot. A vendégek már az első félidőben is nagyon jól védekeztek, majd a fordulás után támadásban is tudtak emelni a tempón és ott megnőtt a különbség a felek között – igazából 2–0 után végig ők vezettek, nem okozott nekik különösebb gondot a győzelem behúzása. Egyénileg senkitől sem kellett extra, csak Bogdanovic és a padról beszálló Clarkson érte el a 20 pontos határt, most csak 13 triplát küldtek a gyűrűbe, ellenben 54–36-ra nyertek a festékben és végig uralták az összecsapást. A könnyedén behúzott siker után 17-5-tel vezetik az NBA-t, most pedig Charlotte-ba utaznak át.

Young nélkül ennyi volt a Hawksban. Nem tudta vállalni a játékot az Atlanta vezére, Trae Young, ezt pedig nagyon megérezte a hazai támadójáték: az első félidei 37 pont és 30 százalékos mezőnymutató is negatív szezoncsúcs volt a gárdától és bár a folytatásban valamelyest javultak, de így is messze voltak a jótól. Senki nem érte el náluk a 20 pontos határt, sem egyénileg, sem csapatként nem tudtak mit kezdeni a magabiztosan, agresszíven védekező Jazz-zel, úgyhogy tulajdonképpen esélytelenül kaptak ki – továbbra is elég tartalékosan küzdenek, úgyhogy ebben azért nagy meglepetés nincs.

A Hawks legjobb dobói: Collins 17/3, Huerter 16/6, Reddish 12, Snell 12/12
A Jazz legjobb dobói: Clarkson 23/15, Bogdanovic 21/3, Mitchell 18/9

Dallas Mavericks–Golden State Warriors 116–147

Új Death Lineup a Golden State-nél. Mivel három centerük (és Eric Paschall révén az erőcsatáruk) is megsérült a vendégeknek és emiatt nem volt igazi magasemberük, akit bevethettek volna, így alacsony szerkezettel vették fel a kesztyűt – Toscano-Anderson kiscsatárként került be a kezdőbe, így igazából Draymond Green volt a „center”, mellette Toscano-Anderson, Wiggins és Oubre Jr. lábmunkázott, Steph Curry pedig alkotott. Ez viszont olyan jól működött és annyira nem tudott vele mit kezdeni a back-to-backet vívó, fáradtabb Dallas, hogy a Warriors gyakorlatilag átrohant ellenfelén: az első félidőben még oda-vissza potyogtak a kosarak, a támadójátékok domináltak, aztán a fordulás után elfogyott a Mavs, a GSW pedig parádés teljesítményt nyújtva alaposan megszórta a texasiakat. Kiemelendő Kelly Oubre Jr., aki eddig messze alulteljesített új csapatában, most viszont 7/10 triplát bombázott be és 40 pontos karriercsúccsal zárt – Steph Curry 28 pontja és 6 gólpassza sem rossz, Draymond Green 15 gólpasszig jutott és a harmadik negyedben futott 17–4-ük után már végig ők irányítottak. Steve Kerr szerint ő nagyjából csak az időkéréseknél hívott játékot, amúgy az egész meccs egy nagy rohanás volt, de csapata jól csinálta, amit csinált – a 147 pont szezoncsúcsnak számít tőlük, úgyhogy elég jól sült el ez a szerkezet...

Egy félidőt bírt a Dallas. A fáradtabb hazaiak a nagyszünetig szintén remekeltek és felvették a kesztyűt a rohanó Warriorsszal, az első félidőben 76 pontot dobtak (eggyel maradtak el a szezoncsúcsuktól), 51 százalékkal céloztak mezőnyből és 15 triplát süllyesztettek el, amivel beállították a franchise-rekordot. A pihenőt követően azonban kihűltek és onnantól már csak a GSW tudta tartani az iramot, a Mavs a második félidőben már csak 40 pontot szerzett és 31.9 százalékkal dobott – eközben hátul semmit sem tudott javulni, így nem volt komoly esélye a győzelemre. Luka Doncic (27 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz) és Kristaps Porzingis (25 pont, 5/8 tripla) is hozta a számokat, de az ellenfél 57 százalékos mezőnymutatója és 50 százalék felett bevert 22 hármasához mindez kevés volt – a 147 kapott pont negatív szezoncsúcs az esetükben.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 27/9, Porzingis 25/15, Hardaway Jr. 19/15
A Warriors legjobb dobói: Oubre Jr. 40/21, Curry 28/12, Wiggins 18/3

Philadelphia 76ers–Portland Trail Blazers 105–121

Hatalmas bravúr. Még a korábbiaknál is tartalékosabb volt ezen a mérkőzésen a Blazers, Terry Stotts legénysége konkrétan a három legjobb játékosát és összesen négy kezdőjét nélkülözte – CJ McCollum, Jusuf Nurkic és Derrick Jones Jr. után most már a vezér, Damian Lillard sem tudott ott lenni a pályán. Ennek ellenére szenzációsan játszottak a vendégek, Gary Trent Jr. (24 pont, 4/9 tripla) és Carmelo Anthony (22 pont, 8/14 mezőnyből, 5 gólpassz) felvállalta a nagyobb szerepet, Rodney Hood is hatékonyan dobott 16 pontot, Enes Kanter szinte minden lepattanót elvitt Joel Embiid elől (18-ig jutott 17 pont mellett), Rob Covington négy labdát szerzett és nagyot védekezett Tobias Harrisen, a padról pedig 29 egységgel szállt be a Simons-Elieby páros. Az amúgy egál meccset a nagyot küzdő portlandiek a harmadik negyedben tudták eldönteni, ott elképesztő energiával robbantak ki az öltözőből és 40–19-re (!) nyertek – innentől kézben volt a meccs, a gyengén játszó Sixers nem tudott válaszolni. Terry Stotts vezetőedző szerint ha valaki ilyen tartalékos, az mindig különleges helyzetet teremt és vagy nagyon jól sül el a dolog, mert összezárnak, vagy nagyon rosszul, mert szétesnek – náluk most szerencsére az előbbi valósult meg.

Csak a bokasérülést szenvedő Embiidet lehet kiemelni. A váratlan pofonban szinte mindenki benne volt a Phillynél, a hazaiaknál Seth Curry sorozatban másodszor maradt dobott pont nélkül (!), Danny Green egy kosarat szerzett, most az eddig stabilan játszó Tobias Harris is csak szenvedett (12 pont 14 dobásból) és Ben SImmons pályára sem lépett, pedig az ő játéka nagyon hiányzott nekik. Egyedül Joel Embiid próbálta megállítani a rohamokat, az MVP-jelölt center most is dobott 37 pontot 14/21-es mezőnymutatóval, 9/9 büntetővel, csak a második negyedben egymaga 25 ponttal tartotta meccsben csapatát, de fizikálisan ő sem volt a legjobb önmaga, miután kiment a bokája: elnyomták a lepattanóknál és védekezésben sem hozta a megszokott szintet, a második félidőben nem volt már az igazi. A remek formában lévő, de a back-to-backet és Simmons hiányát megérző Rivers-legénységnek ez a meccs azért jó lehetett egy ébresztőnek, mert minden azért nem lehet kerek náluk se – még csak másodszor kaptak ki otthon ebben a szezonban és továbbra is vezetik Keletet, méghozzá két meccs előnnyel.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 37, Maxey 15/6, Korkmaz 13/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Trent Jr. 24/12, Anthony 22/9, Kanter 17

Memphis Grizzlies–Houston Rockets 103–115

Hamar összeszedte magát a Houston. A Rockets zsinórban hat győzelem után teljesen lefagyott előző este Oklahoma Cityben, de a texasi együttes alig 24 óra alatt rendezte a sorokat és most ismét a korábbi önmagát adta - igaz, ehhez nagyon kellett John Wall visszatérése is, aki 22 ponttal és 8 gólpasszal próbálta felturbózni a támadójátékot. Ez olyan jól sikerült, hogy visszatértek a kinti dobásaik, most 19-szer büntettek távolról 40 százalék feletti hatékonysággal, miközben a védekezésük maradt a megszokott elit szinten, így a második negyed hajrájában egy 18–4-es futással meglógtak és onnantól ők tartották kézben az eseményeket. Ezúttal Victor Oladipo hiánya (pihentették) is belefért, tulajdonképpen simán nyertek, a nagy baj viszont az, hogy az élete szezonját futó Christian Wood súlyosnak tűnő sérülést szenvedett: a magasembernek a harmadik negyedben ment ki a bokája és nem tudta folytatni, sőt, később tolószékben távozott az arénából.

A Grizzlies viszont nem javult. A hétmeccses sikerszéria legutóbb megszakadt a Memphisnél, most pedig otthon, pihentebben sem tudott igazán javítani a társaság. Főleg támadásban voltak nagyon gyenge periódusaik, amikor mindent mellédobtak és nem találták a ritmust, emellett pedig most a védekezésük sem volt olyan, mint korábban – az Oladipo nélküli, később Woodot is elvesztő Rocketset sem tudták megfogni, ez azért nem mutat jól. Ja Morant és Dillon Brooks is gyengén dobott, Kyle Anderson 0/7-es mezőnymutatóval zárt, úgyhogy volt gond bőven, meglátjuk, hogy New Orleansban már visszatérnek-e a korábbi játékukhoz.

A Grizzlies legjobb dobói: Bane 16/6, Morant 15/3, Clarke 13, Jones 13/9
A Rockets legjobb dobói: Wall 22/12, Gordon 20/6, Tate 19/6

Los Angeles Lakers–Denver Nuggets 114–93

A második félidőben dominált a Lakers. A nagyszünetig még jól nézett ki a Denver, sőt, a szoros első negyed után a másodikban remek védekezéssel meg is léptek a vendégek, de aztán jött LeBron James és az ő vezérletével több fokozattal feljebb kapcsolt a bajnok. A Los Angeles 37–17-re nyerte a harmadik és 31–18-ra a negyedik játékrészt, a szenzációsan összezáró védekezés mellett támadásban is parádéztak a hazaiak: James szebbnél szebb passzokkal tömte társait és a 27 pontos, 10 lepattanós, 10 gólpasszos tripla-duplája még nem is írja le jól, hogy mennyire uralta a parkettet. Anthony Davis most a védekezésre koncentrált (összesen nyolc dobást vállalt, hátul viszont Marc Gasollal párban leszedték a pályáról az ellenfél MVP-jelöltjét, Nikola Jokicsot), a Lakers pedig csapatként összesésségében simán lejátszotta riválisát – vezettek 25-tel is a hazaiak, a második félidőben osztálykülönbség volt a felek között. James egyébként közben újabb mérföldkőhöz érkezett, a bedobott kosarakat tekintve megelőzte a legendás Wilt Chamberlaint az NBA örökranglistáján.

Jokics hatástalanítva. A periméteren jól védekezett a Denver, a lepattanózást nyerték a vendégek, de két jelentős problémát nem tudtak megoldani: egyrészt LeBron James playmakingje túl sok volt nekik, az ő passzai, betörései, játékszervezései ellen tehetetlennek bizonyultak, másrészt támadásban is „lefulladtak” Nikola Jokics extrája nélkül. A december-január hónap nyugati MVP-jének választott center ugyanis 13 ponttal negatív szezoncsúcsot dobott azon a meccsen, ahol a bajnok ellen az országos televízióban mutathatta volna meg, hogy tényleg ő az egyik fő MVP-esélyes – a Lakers azonban óriásit védekezett rajta, Marc Gasol és Anthony Davis közös erővel elvették a játékait, illetve a padról beszálló Montrezl Harrell is becsülettel kapart hátul. Jokics limitálása hirtelen lelassította és megállította a Denver gépezetét, sem Jamal Murray, sem Michael Porter Jr. nem volt képes átvállalni a center terheiből, így a második félidőben gyakorlatilag esélytelennek bizonyultak – kaptak egy leckét a címvédőtől, de tíz nap múlva Denverben lehet újabb próbát tenni.

A Lakers legjobb dobói: James 27/6, Schröder 21/6, Horton-Tucker 17/3
A Nuggets legjobb dobói: Murray 20/6, Morris 16/6, Green 14/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik