NHL: először vezet a Montreal az elődöntőben

2021.06.19. 09:59
null
Vezet a Montreal az elődöntőben (Fotó: Getty Images)
A Montreal Canadiens hosszabbításban 3–2-re legyőzte a Vegas Golden Knights együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának elődöntőjében, így 2–1-re vezet a négy győzelemig tartó párharcban – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az amerikai együttes a második és a harmadik harmadban is vezetést szerzett, de a kanadai rivális mindkétszer egyenlített, másodjára kevesebb, mint két perccel a mérkőzés vége előtt egy óriási kapushibát kihasználva, ugyanis Marc-Andre Fleury a kapu mögött rosszul kezelte a korongot. A ráadásban aztán közel 13 perc játékot követően Josh Anderson második találatával a Montreal nyert. A mérkőzés másik hőse a Canadiens kapusa, Carey Price volt, aki 43 lövést hárított a többnyire fölényben lévő Vegas ellen.

A Montreal sikerének értékét növeli, hogy vezetőedzője, Dominique Ducharme nélkül érte el, mivel a szakember megfertőződött a koronavírussal, így nem állhatott a kispadnál.

NHL
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS

Montreal Canadiens–Vegas Golden Knights 3–2 – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–1 a Montreal javára.

Legfrissebb hírek

NHL: MacKinnon nagy napja – négy ponttal segítette fordítani a Coloradót

Amerikai sportok
21 órája

NHL: Brady Tkachuk ismét triplázott, hosszabbításban nyert a Florida

Amerikai sportok
2026.10.16. 07:36

NHL: szétlövés után nyert a Dallas Coloradóban – videók

Amerikai sportok
2026.10.15. 09:04

Remek előadást tartottak a Tkachuk testvérek a gólcsúcsot hozó különleges NHL-játéknapon

Amerikai sportok
2026.10.14. 09:04

NHL: a Flyers sem állíthatta meg a címvédőt

Amerikai sportok
2026.10.12. 06:25

NHL: Kaprizov négy ponttal zárt, a Minnesota legyőzte a Floridát

Amerikai sportok
2026.10.11. 08:41

Az egész szezonra kidőlt a New York Rangers gólszerző kapusa

Amerikai sportok
2026.10.10. 19:48

NHL: klub- és ligatörténelmet is írt a Columbus kapusa

Amerikai sportok
2026.10.10. 07:40