NFL: tovább javult a pályán összeeső Bills-játékos állapota

M. M.M. M.
Vágólapra másolva!
2023.01.05. 09:59
null
Országszerte reménykednek Damar Hamlin felgyógyulásában (Fotó: Getty Images)
A Buffalo Bills a franchise hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy játékosa, Damar Hamlin továbbra is az intenzív osztályon fekszik, miközben az állapota javult.

Amint azt megírtuk, a Buffalo Bills játékosa, Damar Hamlin szívleállás következtében esett össze a pályán a magyar idő szerint kedd hajnalban rendezett Cincinnati Bengals–Buffalo Bills mérkőzésen. Hamlint kétszer élesztették újra, jelenleg a University of Cincinnati Medical Centerben kezelik.

A Bills a csapat hivatalos Twitter-oldalán közölt néhány információt a játékos állapotáról. „Damar továbbra is az intenzív osztályon fekszik, állapota kritikus, a tegnapi nap és az éjszaka folyamán a javulás jeleit mutatta. Továbbra is az intenzív osztályon marad, orvosi felügyelet alatt.”


Az ESPN-nek nyilatkozott Hamlin családjának barátja, illetve a játékos üzleti partnere, aki elmondta, hogy az orvosok megkapták azokat a jeleket, amelyekre vártak szerda reggelre. Hamlin ügynöke, Ron Butler úgy fogalmazott, hogy Hamlin oxigénszintje javult.

Hamlin bácsikája, Dorrian Glenn arról számolt be, hogy Hamlin spontán lélegzése javult, a gépi oxigenizáció intenzitását pedig a felére csökkentették.

Eközben a liga több forgatókönyvet is fontolóra vesz a találkozó befejezését illetően, végleges bejelentés még a 18. forduló előtt várható.

Legfrissebb hírek

Folytatódik az őrült NFL-idény – sosem volt ennyi fordulat egy rájátszásbeli hétvégén

Amerikai sportok
2026.01.13. 16:15

Az ezer sebből vérző 49ers hatodik kiemeltként búcsúztatta a címvédő Eaglest – videó

Amerikai sportok
2026.01.12. 01:48

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42

80 pontos meccsen verte a 49ers a Bearst, ezzel továbbra is harcban az első kiemelésért – videó

Amerikai sportok
2025.12.29. 08:33

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2025.12.21. 22:51

Allen kiütötte Maye-t az NFL MVP-versenyből? Stafford lehet a nevető harmadik

Amerikai sportok
2025.12.16. 15:18

Mahomes megsérült, a Kansas City kikapott és biztosan lemarad az NFL rájátszásáról

Amerikai sportok
2025.12.14. 22:26

Pontgazdag, havas meccsen foszlottak porrá a Bengals rájátszásreményei Buffalóban – videó

Amerikai sportok
2025.12.07. 23:31
Ezek is érdekelhetik