NFL: Miamiban folytatja a Chiefs SB-győztes elkapója

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2022.03.23. 22:33
null
Tyreek Hill Miamiban folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
Újabb fontos csereüzlet jött létre a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL): a Miami Dolphins megszerezte a Kansas City Chiefstől távozó kiváló elkapót, Tyreek Hillt.

A cserét mindkét érintett csapat bejelentette. A 28 esztendős játékosért összesen öt draftcetlit kap a Chiefs, amelyek közül az egyik a 2022-es játékosbörze első körére szól. Az NFL Network szakírói, Ian Rapoport és Tom Pelissero úgy tudják, Hill négy évre, 120 millió dollárért ír alá, ebből 72.2 milliót garantáltan megkap – ezzel ő lesz a liga legjobban fizetett elkapója.

A sebessége miatt Cheetah-nak, vagyis Gepárdnak becézett sportoló nem tudott megegyezni volt csapatával szerződése meghosszabbításáról, így a Főnökök vezetősége engedélyt adott a játékos képviselőinek arra, hogy egy esetleges csere kapcsán más csapatokkal tárgyaljanak.

Hillt a 2016-os draft ötödik körében választotta ki a Kansas City, s az azóta eltelt hat idény mindegyikében meghívták a Pro Bowlra. Háromszor került be az idény posztonkénti legjobbjaiból összeválogatott első számú All-Pro csapatba, és 2020 februárjában Super Bowl-győzelmet ünnepelhetett a Chiefsszel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik