NFL: hoppá! A Raiders csak kivágta a balhés Antonio Brownt

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.09.07. 18:02
null
Antonio Brown mérkőzés nélkül távozott Oaklandből (Fotó: Getty Images)
A profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Oakland Raiders bejelentette, hogy menesztette balhés elkapóját, Antonio Brownt.

 

Az Oakland a holt szezonban egy 3. és egy 5. körös választási jogért szerződtette a Pittsburghben nem marasztalt elkapót, aki rögvest kapott egy hároméves, 50 millió dolláros szerződéshosszabbítást. Összesen 30 millió dollár lett volna a garantált tartalom, de könnyen lehet, hogy ettől megválni kényszerül.

A játékos ugyanis folyamatos balhéival rendre megszegte a csapat szabályait, hagyott ki edzéseket (többek között azért is, mert hidegkamrás kezelés során sikerült lefagyasztania a talpa egy részét), a ligának is nekiment, mivel nem engedélyezték számára a korábbi sisakja viselését, legutóbb pedig Mike Mayock általános igazgatóval ment kis híján ölre, a társaknak kellett lefognia.

Bár úgy tűnt, a Raiders az érzelmes bocsánatkérés után visszafogadja az elkapót, aki már az első meccsen is játszhat, most az Oakland csak kivágta a balhés játékost, aki előtte az Instagram-oldalán kérte a menesztését a klubtól...

„Nem haragszom senkire, csupán szabadságot kérek, hogy bebizonyíthassam, hogy tévedtek. Bocsássatok el”
– írta a Raidersnek címezve Brown.

Kérte


Megkapta

 

 

TOVÁBBI HÍREK

 


SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2019-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az Atlanta Falcons játékosa, Julio Jones lesz a legjobban fizetett elkapó. Az NFL honlapjának szombati beszámolója szerint a 30 éves klasszis és klubja hároméves hosszabbításban állapodott meg egymással, ez 66 millió dollárról szól, miáltal Jones posztjának legtöbbet kereső játékosává válik.

Jones az előző szezonban 1677 yarddal vezette az elkapók rangsorát, nyolcéves NFL-karrierje során pedig sorozatban ötödször, míg összességében hatodszor lépte át az ezres határt – sőt az előző öt idényben minden alkalommal legalább 1400-ig jutott!

Hír még a ligával kapcsolatban, hogy Jones posztriválisa, a Kansas Cityt erősítő Tyreek Hill is új szerződést kapott (3 évre 54 millióért írt alá). A Chiefs balhés játékosa eseménydús holt szezonon van túl, mely során még az eltiltás, sőt a börtönbüntetés is benne volt a levegőben, végül nem indult eljárás a családon belüli erőszak vádjával.

NFL 2019, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2019. 9. 6., 2.20 Chicago Bears–Green Bay Packers 3–10
2019. 9. 8., 19.00 Carolina Panthers–Los Angeles Rams
2019. 9. 8., 19.00 Cleveland Browns–Tennessee Titans
2019. 9. 8., 19.00 Jacksonville Jaguars–Kansas City Chiefs Tv: Sport2
2019. 9. 8., 19.00 Miami Dolphins–Baltimore Ravens
2019. 9. 8., 19.00 Minnesota Vikings–Atlanta Falcons
2019. 9. 8., 19.00 New York Jets–Buffalo Bills
2019. 9. 8., 19.00 Philadelphia Eagles–Washington Redskins
2019. 9. 8., 22.05 Los Angeles Chargers–Indianapolis Colts
2019. 9. 8., 22.05 Seattle Seahawks–Cincinnati Bengals
2019. 9. 8., 22.25 Arizona Cardinals–Detroit Lions
2019. 9. 8., 22.25 Dallas Cowboys–New York Giants Tv: Sport2
2019. 9. 8., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers
2019. 9. 9., 2.20 New England Patriots–Pittsburgh Steelers Tv: Sport2
2019. 9. 10., 1.10 New Orleans Saints–Houston Texans Tv: Sport2
2019. 9. 10., 4.20 Oakland Raiders–Denver Broncos Tv: Sport2
A TELJES MENETREND ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik