NBA: LeBronék nyerték az All Star-meccset, Curry az MVP

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2022.02.21. 07:16
null
Stephen Curry rekordot döntött a tizenhat hárompontosával (Fotó: Getty Images)
A Team LeBron 163–160-ra legyőzte a Team Durantet az NBA clevelandi All Star-mérkőzésén. A mérkőzés legértékesebb játékosának (MVP) a 16 hárompontosat szóró, összesen 50 ponttal záró Stephen Curryt (Golden State Warriors) választották meg.

LeBron dobása döntött. A már megszokott rendszer szerint bonyolították le az All Star-hétvége főmeccsét, vagyis az első három negyedet külön-külön is értékelték és a játékrészt behúzó csapat 100 ezer dollárt nyert egy-egy kiválasztott jótékonysági szervezetnek, majd a három negyed után vezető csapat pontszámához képest további 24 pontot kellett szerezni a negyedik etapban, ezzel tisztelegve Kobe Bryant emléke előtt. Az első negyedet a Team LeBron nyerte azzal, hogy Luka Doncic dobta a játékrész utolsó hat pontját, majd a második felvonást a Team Durant húzta be és egy ponttal vezetett a nagyszünetben – a harmadik etap aztán döntetlennel zárult, így 139–138-ra vezetett a (csapatkapitányát nélkülöző) Durant, emiatt 163 dobott pontig kellett játszani az estét. Szerencsére a megszokottak szerint ez a formátum az utolsó percekre némi izgalmat és védekezést is előidézett az addig természetesen sokszor vérlázítóan lötyögős meccsen, a hajrában akár még faultokat is láthattunk. 155–155-nél Janisz Adetokunbo és LeBron James kosaraival tudott nagyon közel kerülni a győzelemhez a LeBron, majd a kapitány kiosztott egy blokkot is Joel Embiidnek, aztán DeMar DeRozan látványos hátradőlős tempójával egyetlen dobásnyira közelített a gárda a sikerhez. Itt Zach LaVine két kosarával visszajött 161–160-ra a Durant, vagyis mindkét társaság a győzelemért támadhatott, de James nem adott már esélyt ellenfelének: egy hátradőlős, védő felett (sőt, majdnem két védő felett) elengedett tempóval lezárta az ütközetet és megnyerte azt csapata számára. A Team LeBron ezzel már 5–0-ra áll, mióta ebben a formátumban vívják az All Star-meccseket a hagyományos Kelet–Nyugat gálák helyett…

Curry lett az MVP. Ugyan a hajrához már maximum csak elrontott dobással szólt hozzá, de alapvetően így is Steph Curryről szólt ez a gála, aki a rengeteg „ziccerszerű” zsákolás és saroktripla közé azért bőven csempészett olyan dobásokat is az estébe, amelyek talpra ugrasztották a közönséget – távoli, nehéz helyzetből, esetleg fél lábról eldobott hármasokat és egy rendkívül szép „gyertya” kettest is. Pedig Curryt eleinte pfujolta a clevelandi publikum, de miután már az első félidőben bedobott nyolc hármast és ezzel új rekordot állított fel az All Starok történetében, szép lassan azért elfogadta őt a nézősereg – a GSW sztárja aztán a harmadik negyedben robbantotta az arénát, amikor labdabirtoklásról labdabirtoklásra dobálta a triplákat, méghozzá nem is a legkönnyebbeket. Végül kereken 50 ponttal, valamint 16/27 távolival zárta az estét, utóbbi AS-rekord, előbbi két ponttal elmaradt a vonatkozó csúcstól, de így is kétségtelenül ő „szólt a legnagyobbat” ezen a meccsen, így ő kapta meg az MVP-díjat – pályafutása során először. A Team LeBronnál rajta kívül maga James (24 pont, 8 gólpassz), illetve Janisz Adetokunbo (30 pont, 12 lepattanó, 6 gólpassz) is kitett magáért és ők főleg a hajrában villogtak, míg a Team Durantnél Joel Embiid (36 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz) lett a legjobb – még a Booker, Ball, Murray trió volt igazán eredményes, a többieknek inkább csak villanások jutottak.

A Team LeBron legjobb dobói: Curry 50/48, Adetokunbo 30, James 24/6
A Team Durant legjobb dobói: Embiid 36/15, Booker 20/6, Ball 18/12

ALL STAR-MÉRKŐZÉS
Team LeBron–Team Durant 163–160
(47–45, 46–49, 45–45, 25–21)

CURRY 50 PONTJA

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik