NBA: LeBron James visszatért, ismét győzött a Lakers

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.05.16. 09:58
null
Egyszerre tért vissza LeBron James (balra) és Anthony Davis (Fotó: Imago)
A Los Angeles Lakers hét ponttal nyert az Indiana Pacers otthonában az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, a visszatérő LeBron James 24 egységgel vette ki a részét a sikerből. Ott voltak a parketten a címvédő és a Brooklyn sztárjai is, hosszabbításban nyert a New York, remekelt a Phoenix és a Boston is, míg a Bucks egyértelmű győzelmet aratott a Heat felett.

Brooklyn Nets–Chicago Bulls 105–91

Együtt a nagy hármas. Végre ismét egyszerre állt rendelkezésre a Brooklynnál James Harden, Kyrie Irving és Kevin Durant, de a közös játék azért nem sikerült tökéletesre: pillanatok alatt 12–0-s hátrányba került a társaság és Steve Nashnek azonnal időt kellett kérnie. Ezt követően sikerült nagyjából rendezni a sorokat, a második negyedben már tíz pont körüli előnyt építettek ki a hazaiak, majd végül a negyedik játékrészben el is döntötték a küzdelmet, ott tudták szétnyitni az ollót – de nem a kiemelkedő támadójátékukkal, hanem a szigorú védekezésükkel nőttek a Bulls fölé. Erre szükségük is volt, Kevin Durant 4/17-et szenvedett össze mezőnyből, Harden összesen négy dobást vállalt és öt pontot szerzett (!), úgyhogy elég messze voltak a topformától, de azért a hátul beletett munka miatt hozták a győzelmet, így az utolsó játéknap dönt arról, hogy megőrzik-e a második kiemelésüket Keleten.

Már csak legyen vége. A Chicago szezonjának érdemi része korábban véget ért, Zach LaVine most nem is játszott, Nik Vucsevics 4/18-as mezőnymutatóval szenvedett össze tíz pontot, ők sem voltak az igaziak – mondjuk a 24 pontos, 3/4 triplás Patrick Williams jól mozgott, de összességében elég harmatosan játszottak. Az akadozó, játékperceket is óvatosan mérő Nets így meg tudta őket verni, hiába a jó kezdés, utána támadásban nem voltak meg a szükséges playmakerek a vendégeknél, így alig 35%-os mezőnymutatóval zárták a meccset – a záró etapban pedig jött egy 15–2-es brooklyni futás, ott húsz pontra nőtt a különbség és lezárult a találkozó. Billy Donovan csapata az utolsó játéknapon a Milwaukee ellen zár majd.

A Nets legjobb dobói: Irving 22/9, Green 19/15, Brown 16
A Bulls legjobb dobói: Williams 24/9, Young 19, Markkanen 14/12

Indiana Pacers–Los Angeles Lakers 115–122

Kiegészült és nyert a Lakers. Gyakorlatilag végig vezetett ezen a mérkőzésen az a Los Angeles, amelybe egyszerre tért vissza Anthony Davis (28 pont, 10 lepattanó, 5 gólpassz), LeBron James (24 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz 28 perc alatt) és a koronavírusból felépülő Dennis Schröder (14 pont, 4 gólpassz) is. Óriási különbségek nem alakultak ki, de a címvédő azért a mérkőzés nagy részében valamennyivel előrébb járt és a negyedik negyedben úgy tűnt, hogy el is dönti a győzelem sorsát, hiszen még pár perccel a vége előtt is 10-14 ponttal vezetett, sőt, egy időszakban az is felmerült, hogy talán a James, Davis párosnak már vissza sem kell jönnie. A Pacers azonban nem így gondolta, a Los Angeles kicsit belealudt a helyzetbe és 111–97-ről villámgyorsan 111–108 lett az állás - itt aztán megrázta magát James, aki bevert egy nagy triplát, a következő játékból egy nagyon fontos közelit, az ezt követőből pedig egy támadópattanót tett vissza, így az ő gyors hét pontjával eldőlt a küzdelem. Az utolsó húsz másodpercben már „csak” 4/4 jó büntető kellett a vendégektől, akik ezzel a sikerrel továbbra is eséllyel pályáznak a playin elkerülésére, ha az utolsó játéknapon is nyernek, a Portland pedig kikap, akkor hatodikként kezdhetik meg a rájátszást.

LeVertből hiányzott a végén az igazi vezérség. Ezúttal is rendkívül tartalékosan, négy kezdőjátékosát nélkülözve küzdött a Pacers, de Caris LeVert (28 pont, 12 gólpassz) nagyot játszott és a többiek közül is többen felnőttek a feladathoz – JaKarr Sampson 20 pontot szórt, Doug McDermott 17-et, de Kelan Martin is eljutott 15-ig. A végén a nagy felzárkózást is LeVert menedzselte le, az ő dobásaival jött vissza az Indy, de igazán kiélezett helyzetben mégis sorra hibázott: három clutch dobást is elrontott, miközben a túloldalon James hármat bedobott, nagyjából ez jelentette a különbséget a hajrában. Ebben a felállásban (Brogdon, Sabonis, Turner és Warren nélkül) így is tisztességgel helytálltak, és hogy a 8–10. helyen belül honnan kezdhetik meg a playint, azt majd az utolsó játéknap dönti el.

A Pacers legjobb dobói: LeVert 28/6, Sampson 20, McDermott 17/3
A Lakers legjobb dobói: Davis 28/3, James 24/3, Schröder 14/6

Minnesota Timberwolves–Boston Celtics 108–124

Összeszedte magát a Boston. Az utóbbi mérkőzések mélyrepülése után ezúttal jóval stabilabbnak és határozottabbnak tűnt a Celtics, Brad Stevens alakulata már az első negyedet 11 ponttal nyerte, aztán a nagyszünetben 19-cel vezetett, úgyhogy gyakorlatilag kézben tartotta a dolgokat, meggyőző játékkal hozta a győzelmet. Jayson Tatum (26 pont, 11 lepattanó 27 perc alatt) és Evan Fournier (18 pont, 6 gólpassz, 5/8 tripla, 24 perc) is remekelt, az pedig az ő perceikből is látszik, hogy nagyon azért nem kellett megszakadni, inkább az önbizalom növeléséről szólt számukra ez az este – úgy is simán nyertek, hogy sem Walker, sem Smart, sem Thompson nem lépett pályára, ezúttal ez is simán belefért. Az első félidő kiemelkedő támadójátéka után bőven lehetett pihentetni és Stevens el is mondta, hogy csapatának most a „feel good” érzésre volt szüksége, hogy fejben kicsit helyrebillenjen – ez megtörtént, most New Yorkban zárják az alapszakaszt, aztán próbálják rövidre zárni a playinjüket.

Pocsékul triplázott a Minnesota. A hazaiak vereségének fő oka a kinti dobás volt, a társaság 2/17 triplánál járt a nagyszünetben, a kezdők ebből 0/14-et vállaltak magukra és az egész meccset is csak 5/37-tel zárták távolról, ami egészen botrányos – főleg úgy, hogy a Boston csak az első félidőben 13/20-at hajított a vonalon túlról, óriási volt a kontraszt. Karl-Anthony Towns úgy fogalmazott a mérkőzés után, hogy ez egy értelmetlen, elvesztegetett nap volt számukra, nem tudtak fejlődni, javulni, nem volt komoly esélyük a győzelemre, igazából semmi értelme nem volt annak, hogy ott voltak a parketten – ő azért hozott egy 24 pontos, 14 lepattanós dupla duplát 27 perc alatt, Anthony Edwards 23 ponttal és 6 gólpasszal tolta meg az Év újonca-kampányát, a többit érdemes elfelejteniük.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 24, Edwards 23/3, Reid 12
A Celtics legjobb dobói: Tatum 26/12, Fournier 18/15, Waters 14/9

New York Knicks–Charlotte Hornets 118–109 – hosszabbítás után

Hosszabbítás döntött. Mindkét csapat számára volt tét ezen a mérkőzésen, a New York a 4–6, a Charlotte pedig a 8–10. helyeken igazodik így az alapszakasz végén és ennek megfelelően nagy küzdelmet, izgalmat csatát hozott a találkozó. A sokkal jobb hazai kezdés után 18 ponttal is vezetett már a Knicks, de a Hornets nem adta fel, a harmadik negyedben extrán támadott, a negyedikben pedig hatalmasat védekezett és ott már a vezetést is átvette, négy ponttal előrébb járt – az oda-vissza billegő hajrában aztán Terry Rozier kosara jelentette az utolsó szót, fél perccel az órán ezzel lett 104–104 az állás. A hátralévő időben mindkét csapat hibázott, így jöhetett a hosszabbítás, amelyre viszont most sokkal jobban ráhangolódott a New York: a Charlotte összesen öt pontot dobott az öt perc alatt, míg a Knicks 14-et, Julius Randle pedig parádézott: két pontja mellett öt gólpasszt osztott ki, az összes hazai támadást ő „intézte” ebben a kulcsidőszakban. Randle végül 33 ponttal, 10 lepattanóval és 13 gólpasszal tripla-duplázott, egyúttal a meccs legjobbja lett, de Reggie Bullock, Derrick Rose és Alec Burks is kitett magáért – az utolsó játéknapon egy újabb győzelemmel a keleti negyedik helyen zárhatják az alapszakaszt, meglátjuk, hogy egy ilyen mérkőzés után mennyi energiájuk marad még.

A Hornets is kitett magáért. A vendégeknél a cserepad játszott nagyot, Devonte' Graham (25 pont, 8 gólpassz, 5/12 tripla) és Miles Bridges (30 pont, 5/12 tripla) is extra teljesítménnyel tolta meg a szekeret, utóbbi pedig a harmadik negyedben élt igazán, amikor egymaga 16 pontot rámolt be – kettejük remeklése ellensúlyozta Ball, Washington és nagyrészt Rozier pocsék napját. A rendes játékidő végén egy kis szerencsével akár nyerhettek is volna, a hosszabbításban viszont nem volt esélyük, Randle olyan szinten dominált már azokban a percekben, hogy arra nem volt válaszuk – a sorozatban negyedik vereség ellenére nem néztek ki rosszul, van még bennük potenciál, az utolsó napon dől el, hogy a 8–10. helyen belül hol zárják az alapszakaszt.

A Knicks legjobb dobói: Randle 33/12, Bullock 17/15, Rose 15/3
A Hornets legjobb dobói: Bridges 30/15, Graham 25/15, McDaniels 15/6

San Antonio Spurs–Phoenix Suns 103–140

Nagy volt a különbség. A Spurs számára már nem volt tét, korábban eldőlt, hogy a tizedik helyről indíthatja a nyugati playint, ennek megfelelően DeRozan, Pöltl, Murray és Gay is kiülte ezt a meccset, érezhetően elengedték az ügyet a texasiak. A Sunsnak még kellett a győzelem, mert ezzel a sikerrel továbbra is van esélye az első kiemelés megszerzésére, de ehhez az utolsó játéknapon is nyernie kell úgy, hogy a Jazz váratlanul betlizik és kikap – nincs rá túl sok sansz, de azt a keveset életben tartotta Monty Williams legénysége. Ehhez nagyon meghajtani sem kellett ezt a meccset, Devin Booker (27 pont, 10/18 mezőnyből), Chris Paul (16 pont, 10 gólpassz) és Mikal Bridges (18 pont, 7/9 mezőnyből) is úgy hozott jó számokat, hogy 25 perc körüli játékidőt kapott, bőven volt lehetőség pihentetni és kicsit frissíteni még az utolsó nap előtt – az első negyedet rögtön 34–17-re nyerték, onnantól egyértelmű volt, hogy most nincsenek egy szinten a felek. Végül 55%-os mezőnymutatóval, 45%-os triplázással és 32 gólpasszal zárt a Phoenix, behúzta szezonbeli 50. győzelmét, úgyhogy minden kerek a gárdánál – legrosszabb esetben is a liga második legjobb mérlegével zárják az alapszakaszt.

A Spurs legjobb dobói: Dieng 18/3, Johnson 18/3, Eubanks 15
A Suns legjobb dobói: Booker 27/9, Bridges 18/6, Paul 16/3

Milwaukee Bucks–Miami Heat 122–108

Egyértelmű Bucks-siker. A hazaiak nem bízták a véletlenre a dolgot, elképesztő első negyedet produkáltak és már ott megnyugtató előnyt építettek ki: 44 pontot szereztek ebben a nyitó játékrészben, valósággal szétlőtték a Miamit. Onnantól kényelmesen menedzselhették a különbséget, elosztották a labdákat, Jannisz Adetokunbo például megállt 15 pontnál, de a 21–7–7-et hozó Khris Middleton, a 20 pontos, 10 gólpasszos Jrue Holiday, valamint a padról 21 ponttal, 5/6 triplával beszálló Bryn Forbes is remekelt, csapatszinten 53.5%-kal tüzeltek mezőnyből, uralták a lepattanózást, a festékben pedig 50–34-re tudtak nyerni. Vezettek már 24 ponttal is, abszolút nem forgott veszélyben a győzelmük, ezen az estén kérdés nélkül jobbak voltak a Heatnél a pálya mindkét oldalán, így továbbra is van esélyük arra, hogy másodikak legyenek Keleten, ha ma este is nyernek, a Brooklyn pedig kikap.

Jimmy Butler inkább pihenőt kapott. Derékfájdalmakkal bajlódik a Miami vezére és az edzői stáb úgy döntött, hogy ez többet ér, mint a keleti 4-6. pozícióban való helyezkedés, úgyhogy inkább kiültették Butlert és nélküle próbáltak meg bravúrt bemutatni. Ez nem sikerült, ugyan a Bucks-védekezés hiányosságait igyekeztek megbüntetni és 22 triplát bombáztak be 45%-kal, Kendrick Nunn (31 pont, 13/18 mezőnyből) magas hőfokon égett, de Bam Adebayo összesen öt, Tyler Herro pedig három pontig jutott, ezeket Butler hiányával együtt nem bírhatta el a társaság, főleg úgy, hogy közben a védekezésük sem állt össze. Ezzel a vereséggel minden bizonnyal hatodikak lesznek Keleten és a harmadik helyezettel találkoznak a playoffban, ami éppen a Milwaukee lehet, ha minden így marad – addigra azért össze kell szedniük magukat Dragicéknak, ha meg akarják ismételni a két csapat tavalyi párharcát.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 21/3, Forbes 21/15, Holiday 20/6
A Heat legjobb dobói: Nunn 31/12, Robinson 17/15, Dragic 17/15

 

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Los Angeles Lakers 115–122
Milwaukee Bucks–Miami Heat 122–108
Minnesota Timberwolves–Boston Celtics 108–124
San Antonio Spurs–Phoenix Suns 103–140
Brooklyn Nets–Chicago Bulls 105–91
New York Knicks–Charlotte Hornets 118–109 – hosszabbítás után

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik