NBA: Durant nélkül kapott ki a Suns, Jokicsék is otthon botlottak

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.12.09. 07:35
null
Nikola Jokics „gyengélkedett”, otthon kapott ki a Rocketstől a címvédő Nuggets (Fotó: Getty Images)
A Kevin Durantet nélkülöző Phoenix Suns hazai pályán kikapott a Sacramento Kingstől az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint szombat hajnali mérkőzésén, míg a címvédő Denver Nuggetsben elmaradt az átlagától Nikola Jokics, csapata pedig vereséget szenvedett a Houston Rocketstől.

Nem hibáztak a Nyugati főcsoport dobogósai, a listavezető Minnesota Timberwolves Karl-Anthony Towns vezérletével (24 pont, hét lepattanó, öt assziszt) nyert simán, 127–103-ra Memphisben, az Oklahoma City Thunder Shai Gilgeous-Alexander remeklésének köszönhetően (38–5–5) győzött hosszabbítás után végig kiélezett mérkőzésen 138–136-ra a Steph Curry (34–6–3) vezérelte Golden State Warriors ellen, míg a Dallas Mavericks 125–112-es, Portland Trail Blazers elleni sikeréből Luka Doncic 32 pontos, hat lepattanós, 10 asszisztos dupla duplával vette ki a részét.


A címvédő Denver Nuggets viszont egymás után harmadik vereségét szenvedte el, ráadásul a Houston Rockets elleni 114–106-os hazai fiaskó során a coloradóiak szerb sztárja, Nikola Jokics jelentősen elmaradt az átlagától és „csak” 23 pontot, 16 lepattanót és öt gólpasszt tudott hozzátenni csapata játékához.

A Philadelphia 76ers Atlanta Hawks elleni 125–114-es hazai diadala alkalmával Joel Embiid ismét igazolta a klasszisát, 38 pontig és 14 lepattanóig jutott.


A Keleti konferencia élmezőnye sem hibázott, a Boston Celtics ismét remek csapatteljesítménnyel (hatan zártak legalább 14 ponttal, közülük hárman 20 felett) nyert hazai pályán 133–123-ra a New York Knicks ellen, a második helyezett Orlando Magic pedig 123–91-re verte a 22 meccs után mindössze két győzelmet számláló Detroit Pistonst, amely zsinórban a 19. vereségét szenvedte el. Nem sokkal jobb a helyzete a San Antonio Spursnek sem, amely a Chicago Bulls ellen sem tudta megtörni pocsék sorozatát és egymás után tizenhatodszor kapott ki.

A Kevin Durantet nélkülöző Phoenix Suns nem bírta el sztárja hiányát, Devin Booker hiába zárt 28 ponttal, illetve hét-hét lepattanóval és assziszttal, ez kevés volt a De’Aaron Fox (34–4–7) vezette Sacramento Kings ellen, amely 114–106-ra győzött.


A játéknap egyik legjobb teljesítményét a Los Angeles Clippersben nyújtotta Kawhi Leonard, aki 41 pontja mellett öt-öt lepattanót és gólpasszt jegyzett a Utah Jazz elleni 117–103-as idegenbeli siker alkalmával, de Paul George is 20 felett, Ivica Zubac pedig 18 pontos, 13 lepattanós dupla duplával zárt, és James Harden is hasznos játékkal járult hozzá a győzelemhez (12–7–8).


NBA
ALAPSZAKASZ

Charlotte Hornets–Toronto Raptors 119–116
Orlando Magic–Detroit Pistons 123–91
Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 125–114
Boston Celtics–New York Knicks 133–123
Brooklyn Nets–Washington Wizards 124–97
Memphis Grizzlies–Minnesota Timberwolves 103–127
Miami Heat–Cleveland Cavaliers 99–111
Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 138–136 – hosszabbítás után
San Antonio Spurs–Chicago Bulls 112–121
Denver Nuggets–Houston Rockets 106–114
Phoenix Suns–Sacramento Kings 106–114
Portland Trail Blazers–Dallas Mavericks 112–125
Utah Jazz–Los Angeles Clippers 103–117

 

Legfrissebb hírek

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
12 órája

Hihetetlen: már kétmeccses hátrányban a címvédő Celtics az NBA főcsoport-elődöntőjében – VIDEÓ

Amerikai sportok
21 órája

NBA: mínusz húszról lopta el a Boston pályaelőnyét a New York, pazar triplával győzött a Denver

Amerikai sportok
2025.05.06. 07:32

Buddy Hield parádézott, a Golden State a hetedik meccsen jutott tovább a második körbe

Amerikai sportok
2025.05.05. 08:55

Még Jokicstól sem kellett extra: a Nuggets hetedik meccsen verte ki a Clipperst – videók

Amerikai sportok
2025.05.04. 09:27

NBA: idegenben nyert a Houston, otthon harcolhatja ki a továbbjutást

Amerikai sportok
2025.05.03. 08:14

NBA: Gregg Popovich 29 idény után visszalépett a San Antonio Spurs éléről

Amerikai sportok
2025.05.02. 19:45

Kiharcolta Los Angelesben a hetedik meccset a Clippers, továbbment a Knicks – videók

Amerikai sportok
2025.05.02. 08:36
Ezek is érdekelhetik