LeBron James visszatért, hosszabbításban nyert a Lakers

Vágólapra másolva!
2022.02.06. 09:18
null
LeBron igazi vezérként tért vissza (Fotó: Getty Images)
Győzött a Grizzlies, a Heat, a Suns, a Bucks és a Kings is az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

Orlando Magic–Memphis Grizzlies 115–135

Könnyedén nyert a Grizzlies. Egy pillanatig sem forgott veszélyben a vendégek sikere, már a nagyszünetben 20 ponttal jártak előrébb, később 31 ponttal is vezettek már. Szokás szerint Ja Morant remeklésére épített a Grizzlies, a fiatal irányító ezúttal 33 ponttal, 5 lepattanóval és 7 gólpasszal húzta az övéit, és mindezt 29 perc alatt hozta össze, a negyedik negyedben már nem is tért vissza a pályára. Morant mellett Jaren Jackson Jr. kinti dobásai nem estek, csak 2/9 hármasa ért célba, de így is eljutott 21 egységig, Steven Adams (12 pont, 11 lepattanó, 8 gólpassz) kacérkodott egy tripla-duplával, míg De'Anthony Melton (16 pont, 10 lepattanó) vezetésével a kispad is betett a közösbe 51 pontot, úgyhogy Taylor Jenkinsnek senkit sem kellett 30 perc felett játszatnia, így is könnyedén meglett az elmúlt hat meccsükből az ötödik győzelmük.

A festékben kapott ki a Magic. A palánkok közelében elképesztő fölényben játszott a Grizzlies, 62–38-ra nyerték a lepattanózást, azon belül 16–7-re a támadókat, míg a festékből szerzett pontok arányát 68–34-re húzták be a vendégek. A palánkok közelében nem tudott megfelelő ellenállást kifejteni a Magic, egyedül Wendell Carter Jr. (12 pont, 10 lepattanó) vette fel a versenyt a gyűrűk közelében, ő viszont 0/5 triplával zárt cserébe, míg Mo Bamba a 3 blokkja ellenére sem tudott befolyással lenni a mérkőzésre. Támadásban azért akadtak jó teljesítmények, Cole Anthony főleg az első félidőben villogott, így zárt végül 22 ponttal, 6 lepattanóval és 5 gólpasszal, de Jalen Suggs (17 pont, 5 gólpassz) és a 15 pontos Franz Wagner is megvillantott valamit a benne rejlő potenciálból, ugyanakkor az egyértelmű, hogy a Magic még nem tart ott, ahol a Grizzlies, noha az ezt megelőző hat meccsükből négyet ők is megnyertek.

A Magic legjobb dobói: Anthony 22/6, Suggs 17/9, F. Wagner 15/9
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 33/3, Jackson Jr. 21/6, Melton 16/12

Charlotte Hornets–Miami Heat 86–104

A harmadik negyed döntött. Az első félidő fordulatos, de szoros küzdelmet hozott a két csapat között, viszont a harmadik negyedben lesöpörte a pályáról ellenfelét a Heat, ezt a 12 percet 35–8-ra nyerték meg a vendégek, amivel a mérkőzés is eldőlt. Bam Adebayo a találkozó jelentős részében nem dobott jól, de a harmadik negyedben feltett 10 pontot a táblára és dominált, így 20 ponttal és 12 lepattanóval zárt, és annak ellenére is komoly szerepet játszott a Heat győzelmében, hogy csak 7/21-gyel dobott. A center dobóformáját ráadásul ellensúlyozni tudta a 10/13-mal célzó Jimmy Butler (27 pont, 6 lepattanó), míg a kispadról 19 ponttal és 5/8 triplával szállt be Tyler Herro, hármójuk támadójátékára építve pedig nyerni tudtak a 41.8 százalékos mezőnymutatójuk ellenére is és megszerezték a második győzelmüket az idegenbeli túrájukon.

Gordon Hayward még keresi magát. A Hornetsnél senki sem játszott igazán jól, talán még Miles Bridges érdemel leginkább dicséretet, aki a 15 pontja mellett 5-5 lepattanót és gólpasszt, valamint 4 blokkolt dobást is betett a közösbe. Mellette Terry Rozier is eljutott 16 egységig, de ő sem tudott mit kezdeni a Heat védekezésével a harmadik negyedben, ahogyan LaMelo Ball sem, aki több megkérdőjelezhető döntést is hozott ezen az estén. A Hornets problémáit tetézte, hogy Gordon Hayward a visszatérését követő második meccsén pont nélkül zárt, 22 perc alatt 0/7-es mezőnymutatót hozott össze, és a mezőnymunkájával sem tudott kitűnni, láthatóan keresi még a formáját. A hazaiak ezzel sorozatban a negyedik vereségüket szenvedték el, ráadásul ebből hármat keleti riválissal szemben könyvelhettek el, így már csak a kilencedik helyen állnak az elképesztően kiegyensúlyozott keleti konferenciában.

A Hornets legjobb dobói: Rozier 16/9, Bridges 15/3, Ball 12/6
A Heat legjobb dobói: Butler 27, Adebayo 20, Herro 19/15

Washington Wizards–Phoenix Suns 80–95

Csúnyán, de biztosan nyert a Suns. Három negyeden keresztül levegőhöz sem jutott a Wizards, a nyugati listavezető 85–51-re vezetett 36 perc után, és csak azért lett a végére valamivel kisebb a különbség, mert Monty Williams a teljes kezdőjét kiültette a negyedik negyedben. Ezúttal Deandre Ayton dominanciájára épített a Suns, a center 20 ponttal és 16 lepattanóval uralkodott a palánkok közelében, de a helyére beszálló JaVale McGee (6 pont, 10 lepattanó, 3 blokk) is jó teljesítménnyel rukkolt elő. A Suns védekezése teljesen megfojtotta a Wizards támadójátékát, így annak ellenére is magabiztosan nyertek a vendégek, hogy 40.4 százalékkal céloztak mezőnyből, 25.8 százalékkal tripláztak, és csak 7/14 büntetőjüket küldték a helyére, és az is belefért, hogy Devin Booker 14 dobásból 11 pontot szerzett. Chris Paul (14 pont, 9 gólpassz) hozott még egy erős átlagot, így kérdés nem férhetett ahhoz, hogy javítanak a Hawks elleni vereség után.

Rosszkor volt rossz helyen a Wizards. Legutóbb a Hawks ellen megszakadt a Suns 11 meccses győzelmi sorozata, a védekezésük sem működött olyan jól, mint a szezon jelentős részében, és ezt követően nagyon motiváltan léptek pályára, hogy kijavítsák a csorbát. A hazaiaknál a második negyedben jött el a mélypont, 26–11-re veszítették el ezt a játékrészt, és innen már nem volt számukra visszaút a meccsbe. Montrezl Harrell (15 pont, 7 lepattanó) próbálta ugyan felvenni a lépést a Suns magasembereivel, de nem volt sok esélye, mert rajta kívül csak Aaron Holiday ért el két számjegyű termést a Wizardsból, Bradley Beal hiányában ezúttal Kyle Kuzma sem tudott előlépni, és csapatszinten is csak 35.3 százalékkal céloztak mezőnyből, amit 5/24 triplával fejeltek meg, esélyük sem volt ezen az estén.

A Wizards legjobb dobói: Harrell 15, Holiday 11, Kuzma 9/3, Neto 9/3
A Suns legjobb dobói: Ayton 20, Paul 14/3, Bridges 12/6, Johnson 12/6

Los Angeles Lakers–New York Knicks 122–115 – hosszabbítás után

LeBron James visszatért. Öt kihagyott meccs után lépett ismét pályára a Lakers sztárja, és rögtön egy 29 pontos, 13 lepattanós, 10 gólpasszos tripla-duplával vezette győzelemre a csapatát. Az első félidőben nem úgy nézett ki, hogy ebből a hazai siker lesz, a második negyedben már 21 ponttal is vezetett a Knicks, de a harmadik negyedet 31–13-ra behúzta a Lakers és ezzel fordítani is tudtak. A rendes játékidő végén már a Knicksnek kellett kapaszkodnia, 77 másodperccel a vége előtt még 110–103-ra vezetett a Lakers, de ezt követően Russell Westbrook két, Trevor Ariza pedig egy büntetőt hagyott ki, miközben a Knicksnél Evan Fournier dobott egy triplát, míg RJ Barrett két támadásból öt pontot pakolt fel a táblára és kiegyenlített 8.7 másodperccel a vége előtt. James dobhatott még a győzelemért, de kimaradt a triplája, így jöhetett a hosszabbítás, ahol viszont már nem hibázott a Lakers, így győzelemmel hangoltak a Bucks elleni összecsapásra.

RJ Barrett karriercsúcsa sem volt elég. Nagy meccset játszott Barrett, 36 pontos karriercsúccsal jelentkezett, amit 8 lepattanóval és 5 gólpasszal egészített ki, ráadásul az ő öt pontjával mentette hosszabbításra a meccset a Knicks, viszont a ráadásra elfáradt a végül 50 percet pályán töltő wing, ott már mindhárom dobását elrontotta. Barrett mellett Julius Randle (32 pont, 16 lepattanó, 7 gólpassz) is remekelt, ugyanakkor melléjük nem tudott senki sem kellő szinten fellépni, miközben a Lakersnél James mellett nemcsak Anthony Davis (28 pont, 17 lepattanó, 3 gólpassz, 3 labdaszerzés, 4 blokk), hanem Malik Monk is eredményesen játszott és beszórt 29 pontot. Kellett is a három extra teljesítmény a Lakersnél, mert Carmelo Anthony játékára nem számíthattak, míg Westbrook 1/10-es dobásmutatóval és 3/7 büntetővel zárt, ráadásul vele a pályán –15-ben zártak a hazaiak.

A Lakers legjobb dobói: Monk 29/12, James 29/6, Davis 28
A Knicks legjobb dobói: Barrett 36/12, Randle 32/6, Fournier 15/9

Portland Trail Blazers–Milwaukee Bucks 108–137

Bobby Portis nagy meccse. Ellenállhatatlanul játszott a Bucks a tartalékos Trail Blazers ellen, fokozatosan növelték az előnyüket három negyeden keresztül, és ennek egy kiütéses győzelem lett az eredménye. Jannisz Adetokunbo (29 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz) sorozatban a 18. meccsén ért el legalább 25 pontot, és ezúttal 4/7 triplát is a helyére küldött, de nem csupán róla szólt ez a meccs. Bobby Portis szezoncsúcsot jelentő 30 ponttal zárt, 11/13 dobása célba ért, közte 6/8 triplája is, és a két magasember remeklése mellett nem is volt szüksége további extrákra a Bucksnál. Khris Middleton azért betett a közösbe 14 pontot, 7 gólpasszt és 5 labdaszerzést, míg Jrue Holiday 9 pontot és 7 gólpasszt, de a Bucksnak nem kellett igazán megerőltetnie magát, a 27 percet pályán töltő Holiday játszott náluk a legtöbbet, Portis 24, Adetokunbo 25 perc alatt szórta meg magát, csapatként pedig 23/50 triplát küldtek a helyére eközben.

Esélye sem volt a Trail Blazersnek. A sérült Damian Lillard mellett a minap elcserélt Norman Powell és Robert Covington is hiányzott a hazaiaktól, viszont még a Clipperstől érkező trióra sem számíthattak, így CJ McCollum, Anfernee Simons és Jusuf Nurkic hármasának kellett volna megoldania a csapat támadójátékát. McCollum és Simons is próbálkozott becsülettel, előbbi 17 ponttal és 6 gólpasszal, utóbbi 19 ponttal zárt, de egyikük sem dobott jól, közös erővel 14/35-öt hoztak össze mezőnyből. Nurkic (11 pont, 10 lepattanó) dupla-duplázott, de nem jutott el hozzá eleget a labda, míg a padról hiába szállt be 19 ponttal Ben McLemore, ő is csak 5/13-mal célzott, nem volt elég tűzerő a hazaiakban ahhoz, hogy felvegyék a versenyt egy ilyen formában kosárlabdázó Bucksszal, ahogyan védekezésben sem tudtak kellő ellenállást kifejteni.

A Trail Blazers legjobb dobói: Simons 19/15, McLemore 19/12, McCollum 17/3
A Bucks legjobb dobói: Portis 30/18, Adetokunbo 29/12, Middleton 14/6

Sacramento Kings–Oklahoma City Thunder 113–103

Mindenki tette a dolgát a Kingsnél. Ezúttal egy jól működő gépezetként játszott a Kings, csapatszinten 51.8 százalékkal dobtak mezőnyből, és mindenki végezte a feladatát. A csapat kezdőjéből mindenki két számjegyű termést ért el, az első ötösükből a 13 ponttal záró Tyrese Haliburton szerezte a legkevesebb pontot, viszont cserébe karriercsúcsot jelentő 17 gólpasszt osztott ki. A fő pontfelelős Harrison Barnes volt ezúttal, 8/17 dobásból 24 pontot tett be a közösbe, emellett 9 lepattanót, 5 gólpasszt és 3 labdaszerzést jegyzett, míg Moe Harkless (18 pont, 11 lepattanó) egy dupla-duplával járult hozzá a Kings sikeréhez. A hazaiak győzelme nem is forgott veszélyben, a Thunder egyetlen alkalommal tudta átvenni a vezetést a harmadik negyed elején, ezt leszámítva végig a Kings akarata érvényesült, és a negyedik negyedben már 17 ponttal is vezettek, ebből maradt meg 10 a végére.

Giddey élt a nagyobb lehetőséggel. Shai Gilgeous-Alexander és Luguentz Dort hiányában Josh Giddey vállaira nehezedett nagyobb teher támadásban, és az újonc irányító élt is az ezzel adódó lehetőséggel, 24 ponttal és 8 gólpasszal húzta a Thundert. Nem rajta múlt a vendégek sikere, ráadásul Darius Bazley (18 pont, 7 lepattanó) is a szebbik arcát mutatta ezen az estén, ugyanakkor rajtuk kívül csak a 6/18-as mezőnymutatóval 16 pontig jutó Tre Mann tudott komolyabb veszélyt jelenteni támadásban. A Kings több lábon állt, hatékonyabban is dobtak, a lepattanózást is behúzták, így három nyertes meccs után bukott a Thunder, vereséggel hangoltak a Warriors elleni összecsapásra.

A Kings legjobb dobói: Barnes 24/6, Harkless 18/12, Mitchell 17/9
A Thunder legjobb dobói: Giddey 24/3, Bazley 18/3, Mann 16/9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik