Itt van Amerika
Gobodics Tamás
2021.05.27 09:26 Frissítve: 2021.05.27 09:30

Ja Morant 47 pontja ellenére egyenlített a Jazz

A Sixers nagyon simán nyerte a második meccset, a New York fordított és végül győzött az Atlanta ellen, a Utah pedig a visszatérő Donovan Mitchell-lel a soraiban túldobta a Memphist az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság rájátszásának szerdai játéknapján.

Már 2–0-ra vezet a Philadelphia 76ers (Fotó: Getty Images)

 


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Philadelphia 76ers–Washington Wizards 120–95

Ez most sima lett. Az első mérkőzésen végig partiban tudott lenni a Washington és bár a Sixers nyert, de szorosan alakult a küzdelem, ezen az estén viszont nem adott sok esélyt ellenfelének az első kiemelt. A hazaiak már az első negyedben meg tudtak lépni tíz ponttal, majd a második játékrészben jött egy hullámvölgyük, különösen védekezésben, amelynek köszönhetően visszajött a Wizards – innentől viszont már nem vicceltek, a szünetig hátralévő öt percet 23–11-re nyerték meg, itt elöl-hátul magasabb fokozatba kapcsoltak. Ezzel gyakorlatilag el is döntötték a meccset, a harmadik negyed első felében meglett a közte húsz, majd a záró etapban már lehetett pihentetni, jöhettek a cserék, a Washington nem jelentett veszélyt – így végül Joel Embiid alig 26 percet játszott (22 pont, 7 lepattanó, 8/12 mezőnyből), Ben Simmons 29-et (22 pont, 9 lepattanó, 8 gólpassz), a kezdő többi tagja pedig 22-23-at, ennyi is bőven elég volt tőlük. Így is 56%-os mezőnymutatóval és 43%-os triplázással zártak, a feljavuló védekezésüknek köszönhetően pedig kiütéssel nyerték a második mérkőzést, így magabiztos, kényelmes 2–0-s előnnyel utazhatnak át Washingtonba, hogy eldöntsék, vagy akár lezárják a párharcot.

Russell Westbrook megsérült. Újabb gyenge meccset játszott a Wizards karmestere, aki 2/10-es mezőnymutatóval és 6/10 büntetővel kapart össze magának tíz pontot, védekezésben sem volt túl acélos, egyedül a 11 gólpassza dicséretes, de összességében meg sem közelítette azt a szintet, ami tőle kellene a Washington sikeréhez. A negyedik negyed elején aztán meg is sérült, Furkan Korkmaz lábára lépett rá és kiment a bokája, az öltözőbe kellett segíteni – az úton mondjuk a hazai publikum megszórta popcornnal, amit elég nehezen viselt, a sérülése ellenére kis híján nekiment a nézőknek, ebből talán azt sejthetjük, hogy annyira nem volt rossz a helyzet a bokájával. A csapatának mindenesetre most nem volt esélye, a 40%-os mezőnymutatónál is sokkal-sokkal rosszabb a 2/22 (!) tripla, amit be tudtak dobni, így nem lehet mérkőzést nyerni, de még csak szoros mérkőzést játszani sem – hiába Bradley Beal 33 pontja, ezúttal reménytelenül kaptak ki, otthon nagy változásra és egy egészséges, az alapszakasz végén látott Westbrookra lenne szükségük a szépítéshez.

A 76ers legjobb dobói: Simmons 22, Embiid 22/9, Harris 19/3
A Wizards legjobb dobói: Beal 33/3, Hachimura 11/3, Gafford 11

A párharc állása: 2–0 a 76ers javára.

New York Knicks–Atlanta Hawks 101–92

Az utolsó másfél negyed a New Yorké lett. A mérkőzés nagyobb részében az Atlanta járt előrébb, az első negyedben futott egy 13–0-t a vendégcsapat és onnantól sokáig vezetni tudott – hol 8-10 ponttal, hol csak egy kosárnyival, de a nagyszünet előtt volt már közte 15 egység is. A New York a harmadik negyed második felében tudta összeszedni magát, 70-58 után kezdtek el beesni a triplák, illetve akkor érkezett meg a partira Reggie Bullock, így 72–72-nél hosszú idő után sikerült kiegyenlíteni, majd Julius Randle középtávolija már Knicks-vezetést jelentett a játékrész végén. A lendületet a kisszünet sem törte meg és a záró etap elején egy 12–2-vel meg is léptek a hazaiak, innentől pedig már be is osztották az előnyüket - ugyan 91–91-nél még egyszer volt egál az állás, de aztán Bullock (15 pont, 4/7 hármas) újabb fontos triplái megtolták a New York szekerét, a hajrában pedig Randle (15 pont, 12 lepattanó, 4 gólpassz) villant ismét kettőt, miközben teljességgel levédekezték az Atlantát. Összességében az első félidőben 57 pontot kaptak, a másodikban viszont alig 35-öt engedélyeztek a Hawksnak, ez volt a döntő faktor, közben pedig támadásban is találtak olyan pluszokat, amelyekkel ellenfelük fölé tudtak nőni – Derrick Rose (26 pont, 4 gólpassz a padról) volt a vezér, a Madison Square Garden ünnepelt, a Knicks pedig kiegyenlítette a párharcot, a feladat most az, hogy Atlantában visszavegyék a pályaelőnyt.

Young most egyedül maradt. Az első meccsen sem kapott túl sok segítséget a társaktól Trae Young, a mostani második félidőben viszont még inkább egyedül hagyták: az irányító 30 ponttal, 7 gólpasszal, 11/20-as mezőnymutatóval és 4/7 triplával zárta az estét, de John Collins pontot sem dobott (!), Clint Capela négy egységet tett hozzá, Bogdan Bogdanovics 21 dobásból (és 2/13 triplával) kaparta össze a maga 18 pontját, Danilo Gallinari 2/10-et, Lou Williams pedig 1/6-ot hajított mezőnyből. Csapatszinten 37%-kal céloztak mezőnyből és 27%-kal tripláztak, ezek a számok pedig leginkább a második félidőben alakultak ki, mert a nagyszünetig még sokkal jobban működött a játékuk - a fordulás után akaratban, fizikalitásban föléjük nőtt a New York és abszolút nem volt erre válaszuk. A kirándulás viszont így is elérte a célját, elvették a pályaelőnyt, következőleg pedig a szezon során először telt ház előtt játszhatnak majd, úgyhogy a vereség ellenére sok okuk nincs a búslakodásra - otthon kell megnyerni ezt a szériát és bejutni a második körbe.

A Knicks legjobb dobói:
Rose 26/6, Randle 15/6, Bullock 15/12
A Hawks legjobb dobói: Young 30/12, Hunter 18/9, Bogdanovics 18/6

A párharc állása: 1–1.


Utah Jazz–Memphis Grizzlies 141–129

Morant és a harmadik negyed parádéja sem lett elég a Memphisnek. Az első meccs bravúrgyőzelme után ezúttal jóval kevesebb esélye nyílt ennek megismétlésére a Grizzliesnek, a vendégek igazából egy félidő alatt elvesztették a derbit, mert védekezésben szinte hozzá sem tudtak szólni a Jazz játékához. A harmadik negyedben azonban azért megmutatták, hogy sosem lehet őket leírni: 17/20-at (!) dobtak mezőnyből és egy egészen döbbenetes periódust produkálva, 43 pontos franchise-rekordot felállítva visszajöttek a meccsbe a korábbi 20 egységnyi hátrányukból – 93–91-nél úgy tűnt, hogy akár érkezhet az újabb csoda is. Itt azonban megrázta magát a Jazz, elfojtotta a memphisi rohamot, a hátralévő időben pedig ismét a hazaiak akarata érvényesült, a záró etapban lejátszotta ellenfelét a Utah, így összességében egyértelmű győzelmet aratott. Szólnunk kell viszont még Ja Morantről, aki félelmetes estét produkált, 15/26 mezőnykísérlete mellett 15/20 büntetőt is a gyűrűbe küldött és 47 pontjával megdöntötte Mike Conley korábbi franchise playoff-rekordját - nem mellesleg élete első két PO-meccsén 71 pontot dobott, erre még senki sem volt képes az NBA történetében...

Mitchell visszatért, egyenlített a Jazz. Az előző meccsen okozott némi zavart az, hogy Donovan Mitchell mégsem térhetett vissza az első kiemelthez, most viszont már ott lehetett a parketten és bár csak 26 percet játszott, de azonnal hozzá tudott tenni: 25 pontjával rögtön ő lett csapata legjobb dobója és bevert 5/10 triplát, nem sokat kellett várni a jó formájára. A Utah egyébként is nagyon meggyőző volt, Mike Conley (20 pont, 15 gólpassz) vezetésével nagyszerűen játszotta a betörés-kiosztásokat az első félidőben, 10/19 triplát szórt be a társaság a nagyszünetig és nem véletlenül vezetett 74–54-re két negyedet követően – ráadásul 25 büntetőt (!) is kiharcoltak Mitchellék eddig, nem tudott velük mit kezdeni a Memphis. A harmadik negyedben kicsit korán dőltek hátra, lazítottak a védekezésen, ami majdnem megbosszulta magát, de még időben rendezték a soraikat és végül egy 38 pontos utolsó játékrésszel megnyerték a meccset, így ha a pályaelőnyük el is veszett, de a kötelező egy győzelmet hozni tudták – végül 54,4%-kal dobtak mezőnyből és 49%-kal tripláztak, úgyhogy lendületben utazhatnak át Memphisbe.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 25/15, Gobert 21, Conley 20/9
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 47/6, Brooks 23/6, Valanciunas 18

A párharc állása: 1–1.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉSEK
KELETI FŐCSOPORT

Philadelphia 76ers (1.)–Washington Wizards (8.) 120–95
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a 76ers javára
New York Knicks (4.)–Atlanta Hawks (5.) 101–92
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–1

NYUGATI FŐCSOPORT
Utah Jazz (1.)–Memphis Grizzlies (8.) 141–129

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–1

2023.01.29 09:13:12

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Hiába szerzett 41 pontot a Lakers sztárja, a Boston Celtics hazai pályán legyőzte a kaliforniaiakat.

NBA
2023.01.26 09:06:50

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Anthony Edwards elrontotta Brandon Ingram visszatérését – ez történt az NBA ma hajnali 10 meccsén.

2023.01.25 08:27:06

Amerikai sportok nemzetisport.hu

NBA
2023.01.23 11:27:52

Amerikai sportok nemzetisport.hu

Legyőzte a GSW-t a Nets, Dallasban nyert a Clippers, Portlandben a Lakers:

NBA