NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

K. Zs.K. Zs.
2026.05.19. 06:49
A kép önmagáért beszél: Victor Wembanyama minden értelemben kimagaslott a mezőnyből (Fotó: Getty Images)
A fantasztikus napot kifogó, 41 ponttal és 24 lepattanóval záró Victor Wembanyama vezérletével a San Antonio Spurs – két hosszabbítást követően – 122–115-re győzött az Oklahoma City Thunder vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint kedd hajnali mérkőzésén, azaz kezdésként megkaparintotta ellenfelétől a pályaelőnyt a Nyugati főcsoport döntőjében.

A két csapat az idény korábbi szakaszában ötször találkozott egymással, négyszer a San Antonio nyert, és ezen az estén is szinte végig vezetett a rendes játékidőben. Bő kilenc perccel a vége előtt még tízpontos volt a Spurs előnye (77–87), de a hazaiak minden erejüket mozgósítva visszajöttek – elkapta a fonalat Shai Gilgeous-Alexander is: a friss MVP pocsék első félidőt teljesített (csupán egy mezőnykosár, összesen négy pont), aztán a negyedik negyedben fontos kosarakat szerzett, három másodperccel a vége előtt ő egyenlített (101–101).

Az est főszereplőjét azonban a másik oldalon kell keresnünk: az addig is pazarul játszó Victor Wembanyama az első hosszabbítás végén látványos triplával egyenlített, a másodikban pedig három zsákolással gyakorlatilag eldöntötte a meccset. A francia klasszis 41 pontja és 24 lepattanója mellé 3-3 assziszt és dobásblokkolás is került; MVP-jelölthöz méltó gyűjteménye, SGA otthonában egyben üzenetértékű teljesítménye jócskán ellensúlyozta a három labdavesztését.

Egy kis stat: 22 évesen és 134 naposan Wembanyama lett az NBA legfiatalabb játékosa, aki egy rájátszásbeli meccsen 40 pont és 20 lepattanó fölé jutott; nem akárki tartotta az eddigi rekordot: Kareem Abdul-Jabbar 22 évesen és 343 naposan produkált 40/20-as meccset az 1970-es döntőben. 

De’Aaron Fox a bokáját fájlalta, nem játszhatott a vendégeknél, de jól helyettesítették a többiek: a karrierje egyik legjobb meccsét játszó újonc irányító, Dylan Harper a 24 pontja, 11 lepattanója és hat asszisztja mellett hét labdalopást is jegyzett (rájátszásbeli csapatcsúcs), Stephon Castle 17, Devin Vassell és Keldon Johnson 13-13, Julian Champagnie 11 pontot szerzett.

Odaát Gilgeous-Alexander 7/23-as mezőnymutatóval érte el a 24 pontját (volt 12 gólpassza is), a hat meccset kihagyó Jalen Williams 26 ponttal tért vissza, és bár Alex Caruso NBA-karrierje második legmagasabb pontszámával (31) szállt be a kispadról, ez nem volt elég a Thunder veretlenségének megtartásához – a címvédő kilencmeccses, a tavalyi döntő óta tartó rájátszásbeli győzelmi sorozata megszakadt.

Egy kis stat: az NBA-rájátszás történetében ez a hatodik olyan párharc, amelyiknek a nyitánya kétszeri hosszabbításban dőlt el; legutóbb a 2013-as Spurs–Warriors csata kezdődött így.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 115–122 (27–27, 17–24, 29–29, 28–21, 7–7, 7–14) – két hosszabbítás után
Ld.: Caruso 31, Ja. Williams 26, Gilgeous-Alexander 24, ill. Wembanyama 41, Harper 24, Castle 17
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–1

Amerikai sportok
2026.04.19. 12:07

NBA-RÁJÁTSZÁS, 2026

A New York Knicks 53 év után lett újra a liga bajnoka.


 

 

Legfrissebb hírek

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

NBA: a Milwaukee elcserélte a kétszeres MVP Adetokunbót

Amerikai sportok
2026.06.23. 09:00

„Kitartunk, átvészeljük a nehézségeket, nem csüggedünk” – így ült fel az NBA trónjára a „Comeback Knicks”

Amerikai sportok
2026.06.22. 14:40

Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

Amerikai sportok
2026.06.14. 05:33

NBA: őrizetbe vették, majd óvadék ellenében kiengedték James Hardent

Amerikai sportok
2026.06.13. 21:03

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2026.06.11. 07:22

A Vegas visszajött kétgólos hátrányból, de idegenben nyert és egyenlített a Carolina az NHL-döntőben – videó

Amerikai sportok
2026.06.10. 07:10

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2026.06.09. 06:57
Ezek is érdekelhetik