Újabb gyász a NBA-ben: 47 évesen meghalt Jason Collins

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.05.13. 08:50
null
Jason Collins pályafutásának egyik utolsó meccsén 2014-ben (Fotó: Getty Images)
47 éves korában meghalt Jason Collins, hét NBA-csapat egykori játékosa. A korábbi kosárlabdázó hosszú ideje küzdött a glioblasztómával, az agydaganat egyik legagresszívabb formájával. Családja kedden jelentette be, hogy Collins Los Angeles-i otthonában, szerettei körében elhunyt.

Jason Collins tavaly novemberben beszélt nyilvánosan arról, hogy negyedik stádiumú glioblasztómát diagnosztizáltak nála. A korábbi center Szingapúrba is elutazott, ahol olyan kísérleti kezeléseket kapott, amelyeket az Egyesült Államokban még nem engedélyeztek. Az állapota átmenetileg javult, így részt tudott venni az All-Star-hétvégén Los Angelesben, valamint ellátogatott egykori egyeteme, a Stanford University mérkőzésére is. A betegség azonban nem múlt el.

„Megtört szívvel osztjuk meg, hogy szeretett férjünk, fiunk, testvérünk és nagybátyánk, Jason Collins elhunyt a glioblasztómával vívott bátor küzdelem után” – írta családja az NBA-n keresztül kiadott közleményében. Hozzátették, hogy Collins sokak számára jelentett inspirációt.

A 213 centiméter magas center hét egyesületet erősítve 13 idényt töltött az NBA-ben. Pályafutása során megfordult a New Jersey Nets, a Memphis Grizzlies, a Minnesota Timberwolves, az Atlanta Hawks, a Boston Celtics és a Washington Wizards csapatában is, majd a Brooklynba költöző Netshez tért vissza.

2013-ban történelmet írt, amikor a Sports Illustrated címlapsztorijában felvállalta homoszexualitását – ezzel ő lett az első aktív, nyíltan meleg sportoló Észak-Amerika négy nagy profi ligájában.

Amerikai sportok
2026.05.12. 20:48

Gyász: 29 évesen elhunyt a Memphis Grizzlies játékosa, Brandon Clarke

Brandon Clarke halálának okát egyelőre nem közölték.

 

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
13 órája

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
2026.08.10. 10:11

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21

Gyász: elhunyt egy versenyző a nagyatádi triatlonversenyen

Egyéb egyéni
2026.08.09. 12:43

Gyász: elhunyt Lionel Messi édesapja

Minden más foci
2026.08.08. 16:19

Gyász: halálra verték a telefonjáért az ugandai rekordbajnok csapatkapitányát

Minden más foci
2026.08.06. 11:52

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Gyász: meghalt a világhírű hegymászó, lavina sodorta el a Broad Peaken

Egyéb egyéni
2026.08.01. 21:54