Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

2025.06.05. 07:21
Leon Draisaitl döntött a ráadásban (Fotó: Getty Images)
A trónkövetelő Edmonton Oilers hazai pályán kétgólos hátrányból fordítva hosszabbítás után 4–3-ra legyőzte a címvédő Florida Panthers csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének első mérkőzésén.

Ez a két gárda vívta tavaly is a finálét, akkor a Florida fennállása első bajnoki címét ünnepelhette 4–3-as összesítéssel, pedig már 3–0-ra is vezetett. Az ötszörös Stanley Kupa-győztes (1984, 1985, 1987, 1988, 1990) Edmonton arra készült, hogy a Montreal Canadiens 1993-as sikere után az első kanadai bajnok legyen.

Álomszerűen kezdett a fanatikus szurkolói által buzdított Oilers, a 66. másodpercben a német Leon Draisaitl a második kipattanót vágta be. Közel ötven éve ez a leggyorsabb gól a döntők történetében, összesítésben pedig a hatodik leggyorsabb. Nem esett kétségbe a sorozatban harmadik döntőjét játszó Panthers. A 11. percben a kapu előtt térdre rogyó Sam Bennettről pattant be egy lövés, majd 1 perc 41 másodperc múlva Brad Marchand emberelőnyben nem hibázott. A csatárnak ez volt pályafutása nyolcadik finálés találata, amivel az aktívak között – negyedmagával – az élen áll.

Sőt, a második harmad vendéggóllal indult, egy kontra végén Bennett lőtte ki a kapu jobb oldalát. Erre viszont a hazaiaknak volt hamar válasza: 1 perc 17 másodpercre rá a svéd Viktor Arvidsson takarásból szépített.

A harmadik játékrészben őrületes iramot diktált a trónkövetelő, és sikerült is az egyenlítés. A másik svéd légiós, a hátvéd Mattias Ekholm merészkedett előre és az alapvonal mögül visszatett passzt zúdította a háló. Hiába volt nyomasztó fölényben a házigazda, újabb gól nem született, jött a hosszabbítás.

Ebben változatlanul az Edmonton volt a jobb, előbb Kasperi Kapanennek volt kapuvasat érő kísérlete, majd Szergej Bobrovszkij védett nagyot mamuttal. Az első ráadás hajrájában a cseh Tomas Nosek kiemelte a korongot a nézőtérre, így a játék késleltetéséért kiállították. Az emberelőnyben Connor McDavid egy védő botja felett lágyan a kapu elé robbanó Draisaitl elé tálalt, aki kapásból beütötte a győzelmet jelentő gólt.

NHL
DÖNTŐ
Edmonton Oilers–Florida Panthers 4–3 (1–2, 1–1, 1–0, 1–0)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–0 az Edmonton javára.

 A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE 
AZ ÖSSZESÍTETT ÁLLÁSOK
 FŐCSOPORTDÖNTŐK
Keleti főcsoport
Carolina Hurricanes–Florida Panthers 1–4
Nyugati főcsoport
Dallas Stars–Edmonton Oilers 1–4

FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐK 
Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 3–4
Washington Capitals–Carolina Hurricanes 1–4 
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–Dallas Stars 2–4 
Vegas Golden Knights–Edmonton Oilers 1–4 

 EZ TÖRTÉNT AZ 1. FORDULÓBAN 

Keleti főcsoport
Toronto Maple Leafs–Ottawa Senators 4–2
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 1–4
Washington Capitals–Montréal Canadiens 4–1
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils 4–1
Nyugati főcsoport
Winnipeg Jets–St. Louis Blues 4–3
Dallas Stars–Colorado Avalanche 4–3
Vegas Golden Knights–Minnesota Wild 4–2
Los Angeles Kings–Edmonton Oilers 2–4

 

 

Legfrissebb hírek

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
16 órája

NHL: Nyikita Kucserov parádézott a Kraken ellen

Amerikai sportok
2026.03.18. 10:33

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.16. 08:46

Anze Kopitar lett a Kings pontrekordere, a Los Angeles tízgólos meccsen kapott ki – videó

Amerikai sportok
2026.03.15. 09:36

NHL: tizenöt év után lesznek ismét meccsek Németországban

Amerikai sportok
2026.03.14. 15:46

NHL: a St. Louis Blues hosszabbítás után verte az Edmontont – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:47

NHL: MacKinnon négy pontot is szerzett, a Colorado kiütötte a Seattle-t

Amerikai sportok
2026.03.13. 08:15

NHL: a Montreal nyerte meg a kanadai rangadót

Amerikai sportok
2026.03.12. 09:21
Ezek is érdekelhetik