NBA: véget ért az idény Kyrie Irving számára

Vágólapra másolva!
2025.03.05. 13:39
Irving számára vége az idénynek (Fotó: Getty Images)
Súlyos térdsérülése miatt véget ért az idény Kyrie Irving, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) tavaly nagydöntős Dallas Mavericks sztárjának.

A 32 éves NBA-bajnok hétfőn, a Sacramento Kings ellen 122–98-ra elvesztett mérkőzés első negyedében egy szabálytalanság után ellenfele lábára érkezett meg, és kifordult a térde. A 24.7 pontos átlaggal büszkélkedő Irving két segítő vállára támaszkodva elindult az öltözőbe, de aztán meggondolta magát, és a büntetővonalhoz vitette magát, majd könnyeivel küszködve és a közönség álló ovációja közepette mindkét büntetőt értékesítette. 

Kedden aztán a texasiak bejelentették, hogy az amerikaiakkal olimpiai és világbajnok irányító – aki a 2028-as Los Angeles-i játékokon már szülőhazája, Ausztrália színeiben szeretne részt venni – keresztszalag-szakadást szenvedett, így ebben a szezonban már nem léphet pályára.

Jason Kidd vezetőedző gondjait fokozza, hogy a februárban Luka Doncicért a Los Angeles Lakerstől érkezett Anthony Davis az első mérkőzésén kidőlt lágyéksérüléssel, és az alapemberek közül Daniel Gafford, Dereck Lively és P. J. Washington sem egészséges. 

A tavaly nyugati bajnok Dallas jelenleg csak tizedik a főcsoportjában, így kétséges, hogy egyáltalán szerepelhet-e a rájátszásban.

 

Legfrissebb hírek

Turner Yvonne Törökországba igazolt

Kosárlabda
2025.06.14. 19:53

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05

Kosár: a Pécs, a Csata és a DEAC sikereiről szóltak az up-bajnokságok

Utánpótlássport
2025.06.12. 15:24

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

Az MKOSZ emlékmezzel tiszteleg az 1955-ben Európa-bajnokságot nyerő magyar válogatott előtt

Kosárlabda
2025.06.11. 17:57

Kosárlabda: az NKA Pécs és a Csata DSE lett a serdülőbajnok

Utánpótlássport
2025.06.09. 17:27

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30
Ezek is érdekelhetik