Komoly verést kapott a Kingstől a GSW, kikapott a Lakers is

M. B.M. B.
2025.01.06. 07:46
Fotó: Getty Images
Hat mérkőzésre került sor az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerint vasárnap késő este, illetve hétfő hajnalban.

Nem sok esélyt adott a hazai pályán játszó Warriorsnak a Sacramento Kings, amely végig vezetve húzta be az ütközetet. A nemrégiben edzőt is váltó csapatból Malik Monk 26 ponttal és 12 gólpasszal, míg Domantas Sabonis 22 ponttal és 13 lepattanóval emelkedett ki – a másik oldalon Steph Curry 26 pontot termelt, de ez kevés volt az üdvösséghez.

Noha a hajrá szorosra sikeredett, csak az első negyedben tudott gondot okozni a Rocketsnek a Lakers. A 33 pontos Jalen Green vezette houstoniak egy adott ponton 22 ponttal is vezettek, s ez ledolgozhatatlan hátránynak bizonyult a Los Angeles-i gárda számára. A 30 pontot gyártó Anthony Davis mellett LeBron James és Austin Reaves is 21-21 pontot szerzett a vendég csapatból, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő.


A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

A pocsék szezont futó Utah Jazz általános meglepetésre 13 ponttal nyert az Orlando Magic vendégeként, míg a Wizards és a Pelicans alsóházi „roncsderbijét” a New Orleans-i együttes nyerte meg. A ligaelső Cleveland Cavaliers odahaza simázta le a Charlotte Hornetset, míg a címvédő Boston Celtics a Cavs nyomában loholó Oklahoma City Thunder otthonában szenvedett 17 pontos vereséget. 

NBA
ALAPSZAKASZ
Oklahoma City Thunder–Boston Celtics 105–92
Cleveland Cavaliers–Charlotte Hornets 115–105
Washington Wizards–New Orleans Pelicans 98–110
Orlando Magic–Utah Jazz 92–105
Houston Rockets–Los Angeles Lakers 119–115
Golden State Warriors–Sacramento Kings 99–129

 

 

Legfrissebb hírek

Rangadót nyert a Lakers, megtörte rossz sorozatát a Golden State az NBA-ben

Amerikai sportok
14 órája

Ha nehezen is, de SGA tovább javította NBA-rekordját, Flagg és a Görög Szörny nagyot játszott

Amerikai sportok
Tegnap, 8:08

Doncic és Jokics is villogott, de előbbi döntötte el: a Lakers hosszabbításban húzta be a Nuggets elleni rangadót – videók

Amerikai sportok
2026.03.15. 10:24

Wilt, Bam, Kobe – minden, amit Bam Adebayo 83 pontos meccséről tudni érdemes

Amerikai sportok
2026.03.14. 10:29

A 42 pontos Edwards vetett véget a Minnesota vereségsorozatának – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:26

NBA: Gilgeous-Alexander a Boston elleni rangadón megdöntötte Chamberlain rekordját

Amerikai sportok
2026.03.13. 07:50

NBA: remek tempóban halad a Magic és a Clippers, Jokics újra odatett egy tripla duplát

Amerikai sportok
2026.03.12. 07:37

Történelmi teljesítmény, Bam Adebayo minden idők második legtöbb pontját hozta össze az NBA-ben – videó

Amerikai sportok
2026.03.11. 08:16
Ezek is érdekelhetik