NBA: történelmet írtak – LeBron James és fia is játszott az idénynyitón

P. K.P. K.
2024.10.23. 07:33
----Történelmi pillanat: egyszerre pályán az NBA-ben apa és fia, LeBron James (23) és Bronny James (9) (Fotó: AFP)
Magyar idő szerint szerda hajnalban kezdetét vette az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA 2024–2025-ös idénye, és rögtön a rajt egy történelmi pillanatot hozott, ugyanis a Los Angeles Lakersben egyszerre szerepelt apa és fia, amire korábban nem volt példa a liga történetében. A 40. életévét két hónap múlva betöltő LeBron James 34 és fél perc alatt 16 pontot szerzett a Minnesota elleni meccsen, míg 20 éves fia, Bronny James nem egész három percet játszott, pontot még nem szerzett. Az 1. játéknap másik meccsén győzött a címvédő Boston a New Yorks Knicks ellen.

 

Az NBA új idényének első játéknapja előtt minden szem a Los Angeles Lakersre szegeződött – annak ellenére, hogy a bajnoki címvédő Boston Celtics is pályára lépett az első napon – köszönhetően elsősorban a 40. életévét december 30-án betöltő LeBron Jamesnek, no meg húszéves fiának, Bronny Jamesnek. Először is LeBron már azzal beállított egy rekordot, hogy a Minnesota Timberwolves elleni mérkőzéssel megkezdte pályafutása 22. idényét, ezzel utolérte a vonatkozó NBA-rekorder Vince Cartert. Ami viszont ezután jött, arra még nem volt példa a liga történetében (az idei előszezonban már megtörtént)...

Négy perc telt el a második negyedből, amikor LeBron Jamesszel együtt (kezdett, de közben már lecserélték) beállt 20 éves fia, Bronny James is, így ők lettek a liga történetének első apa-fia párosa, akik egyszerre szerepeltek NBA-mérkőzésen. 

Ilyenre nemhogy az NBA-ben, de más amerikai major sportokban sem nagyon volt még példa, az egyetlen kivétel Ken Griffey és Ken Griffey Jr. voltak, akik a Major Leauge Baseballban, a Seattle Marinersben játszottak együtt 51 meccsen, 1990–1991-ben.

A Los Angeles Lakers egyébként 110–103-ra megnyerte a mérkőzést, köszönhetően elsősorban a 36 pontig és 16 lepattanóig jutó Anthony Davis remeklésének. LeBron James 34:39 percet játszott, 16 pontot szerzett. Fia 2:41 percet töltött a pályán, pontot nem szerzett, de összeszedett egy lepattanót.

DAVIS, A MEGÁLLÍTHATATLAN

A nap másik mérkőzésén a bajnoki címvédő Boston Celtics a 37 pontot és tíz asszisztot is jegyző Jayson Tatum vezérletével győzött a New York Knicks ellen.

TATUM NAGY PILLANATAI

NBA 
1. JÁTÉKNAP

Boston Celtics–New York Knicks 132–109
Los Angeles Lakers–Minnesota Timberwolves 110–103


 

 

Legfrissebb hírek

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
Tegnap, 7:22

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2026.06.09. 06:57

NBA: egekben a jegyárak a nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
2026.06.08. 13:48

Népsport: nyolcvan éve alakult meg az NBA elődje, a Basketball Association of America

Népsport
2026.06.06. 10:04

Hihetetlen végjáték: már 2–0-ra vezet a Knicks az NBA-döntőben – VIDEÓ

Amerikai sportok
2026.06.06. 08:52

NBA: két szurkolót örökre kitiltottak a liga meccseiről

Amerikai sportok
2026.06.05. 12:59

NBA-döntő: a Knicks rögtön az első meccsen elvette a Spurs pályaelőnyét

Amerikai sportok
2026.06.04. 07:12

Wembanyama máris csúcsra ér vagy a Knicks 53 év után ismét felül a trónra? – kezdődik az NBA-döntő

Amerikai sportok
2026.06.03. 12:23
Ezek is érdekelhetik