NBA: Brunson 34 pontja kevés volt a Knicksnek a Celtics ellen

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.02.25. 07:25
Bár kettejük különmeccsét Jalen Brunson nyerte, a végén Jaylen Brown örülhetett (Fotó: Getty Images)
A Keleti és a Nyugati főcsoport első helyezettje is könnyedén nyert az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti vasárnapi játéknapján, de amíg a Minnesota Timberwolves a tabella második felében szerénykedő Brooklyn Netset verte meg hazai pályán, addig a Boston Celtics a New York Knicks elleni idegenbeli rangadót tudta simán behúzni.

A házigazda Knicksnél hiába nyújtott extra teljesítményt és jutott 34 pontig, illetve kilenc asszisztig Jalen Brunson, mellé nem érkezett hasonló produkció a csapatból, ezzel szemben a Celtics triója átlagától kissé elmaradva is 116–102-es győzelemre vezette csapatát, hiszen Jaylen Brown 30, Kristaps Porzingis 22, Jayson Tatum pedig 19 pontot tett hozzá a sikerhez.

A Nyugati első Timberwolves sem bízta a véletlenre a Brooklyn Nets elleni hazai meccsét, ugyanis a vendéglátó két All Star-játékosa is hozta magát, Anthony Edwards 29 ponttal és nyolc lepattanóval, Karl-Anthony Towns pedig 28 ponttal és kilenc lepattanóval vette ki a részét a 101–86-os győzelemből.

NBA
ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Orlando Magic 109–112
New York Knicks–Boston Celtics 102–116
Minnesota Timberwolves–Brooklyn Nets 101–86

Legfrissebb hírek

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

„Kitartunk, átvészeljük a nehézségeket, nem csüggedünk” – így ült fel az NBA trónjára a „Comeback Knicks”

Amerikai sportok
2026.06.22. 14:40

Brunson 45 pontja volt a kegyelemdöfés: 53 év után NBA-bajnok a New York Knicks!

Amerikai sportok
2026.06.14. 05:33

Történelmi fordítás, utolsó másodperces kosárral nyert a Knicks az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2026.06.11. 07:22

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2026.06.09. 06:57

NBA: egekben a jegyárak a nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
2026.06.08. 13:48

Hihetetlen végjáték: már 2–0-ra vezet a Knicks az NBA-döntőben – VIDEÓ

Amerikai sportok
2026.06.06. 08:52

NBA-döntő: a Knicks rögtön az első meccsen elvette a Spurs pályaelőnyét

Amerikai sportok
2026.06.04. 07:12
Ezek is érdekelhetik