NBA: Brunson sziporkázott, a Knicks lezárta a Bucks sikerszériáját – videók

M. B.M. B.
2023.12.25. 20:41
null
Brunson és Adetokunbo csatáját a Knicks ásza nyerte (Fotó: Getty Images)
Noha a Janisz Adetokunbo vezette Milwaukee Bucks rajtolt jobban, a New York Knicks így is magabiztos győzelmet aratott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) karácsonyi játéknapján.

A Janisz Adetokunbo és Damian Lillard vezette Bucks kezdte jobban az első negyedet, de hamar összeszedte magát a Knicks, és 16–16-nál átvette a vezetést a Milwaukee-i gárdától. A New York-iak Jalen Brunson vezérletével megnyomták a játékrész második felét, s kilenc pontos előnnyel zárták az etapot. A második negyed már egy fokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, de így is a Knicks előnye nőtt, a nagyszünetben már 11 pont volt a két csapat közötti különbség.


A harmadik játékrész is Knicks-dominanciával indult, de kezdett életjeleket adni magáról a Bucks, amely görög sztárja vezérletével faragni tudott hátrányából – több alkalommal is feljöttek hét pontra a zöld mezesek, de a negyed végére visszaállt a 11 pontos különbség. Ha reményedtek bármilyen utolsó negyedbeli feltámadásban a vendégek hívei, csalódniuk kellett: a hazai gárda egy adott pillanatban 16 ponttal is vezetett, így hiába tudott a végén kozmetikázni a Bucks, nem volt esélye a győzelemre.

Mostani sikerével a Knicks sorozatban kilenc vesztes találkozó után fektette két vállra ellenfelét, s egyúttal megszakította a Bucks hétmeccses győzelmi szériáját is. A hazai csapat legjobbja Jalen Brunson volt 38 ponttal, négy lepattanóval és hat asszissztal, de rajta kívül Julius Randle, RJ Barrett és Immanuel Quickley is 20 pont fölött zárta a találkozót. A másik oldalon a fejenként 32 pontot termelő Adetokunbo, Lillard páros cipelte a hátán a Bucksot, de – leszámítva a 24 pontot termelő Middletont – nem kaptak elegendő segítséget a társaktól, s ez végzetesnek bizonyult.

 

KOSÁRLABDA
NBA, ALAPSZAKASZ
New York Knicks
–Milwaukee Bucks 129–122

KÉSŐBB
20.30: Denver Nuggets–Golden State Warriors (Tv: Sport1)
23.00: Los Angeles Lakers–Boston Celtics (Tv: Sport1)
Kedd, 2.00: Miami Heat–Philadelphia 76ers (Tv: Sport1)
Kedd, 4.30: Phoenix Suns–Dallas Mavericks (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek

NBA: Doncic harmincöt pontot szórt, megverte a New Yorkot a Lakers

Kosárlabda
2026.03.09. 10:12

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

18 pontos hátrányból fordított a Knicks; Wembanyama vezérletével nyert a Spurs– videó

Amerikai sportok
2026.02.22. 08:27

NBA: Achilles-ín-szakadás miatt nem játszik, a tripladobót mégis behúzta Lillard az All Star-hétvégén – videó

Amerikai sportok
2026.02.15. 11:30

NBA: hosszabbítás döntött a Knicks és Pacers között; Wembanyamáék kiütötték a Lakerst

Amerikai sportok
2026.02.11. 07:40

NBA: Brunson vezérletével kiütötte a Celticset a Knicks, Leonard 41 pontig jutott Minnesotában

Amerikai sportok
2026.02.09. 07:45

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
2026.02.05. 07:11

NBA: a Knicks a Lakerst is legyőzte; karriercsúcs Jarrett Allentől

Amerikai sportok
2026.02.02. 08:56
Ezek is érdekelhetik