NBA: Adetokunbo 54 pontja ellenére is kikapott a Pacerstől a Bucks

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.10. 07:16
null
Janisz Adetokunbo 54 pontja ellenére is kikapott a Pacerstől a Bucks (Fotó: Getty Images)
Hiába nyújtott egészen parádés teljesítményt a „Görög Szörny”, azaz Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo), a Milwaukee Bucks rendkívül szoros mérkőzésen 126–124-es vereséget szenvedett az Indiana Pacers vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti pénteki játéknapján.

 

Pedig nem úgy indult, hogy szoros lesz. A házigazda Pacers ugyanis parádésan kezdett, az első negyedben 18 ponttal is vezetett, de a Damian Lillardot nélkülöző vendégek Janisz Adetokunbo vezérletével apránként dolgozták le hátrányukat, a negyedik negyedben pedig már 113–103-ra is vezettek, de ez sem volt elég a Bucksnak, hiszen Tyrese Haliburtonéknek is volt válaszuk, s 119–115-ről futottak egy 11–2-es rohamot, mellyel 126–124-re behúzták a meccset.

A mérkőzés legjobbja messze a Bucks görög sztárja volt, Janisz Adetokunbo 54 pontot, 11 lepattanót és három asszisztot termelt, de mögötte csapata második legjobbja Kris Middleton volt 19–2–4-es mérleggel, ezzel szemben a Pacersnél Haliburton 29–6–10-es, Benedict Mathurin pedig 26–11–2-es dupla duplát tett a közösbe, Myles Turner pedig 21 pontig jutott.




Végig kiélezett, nagy csatát hozott a semleges helyszínen, Mexikóvárosban rendezett Orlando Magic–Atlanta Hawks mérkőzés, melyen a „vendég” Hawks volt többet előnyben, a pályaválasztó Magic pedig hiába vezetett 108–98-ra, majd 111–100-ra is az utolsó negyedben, a Trae Young által vezérelt Atlanta parádés végjátékot kivágva fordított és győzött 120–119-re.

A MÉRKŐZÉS UTOLSÓ 38 MÁSODPERCE


A Hawks legjobbja is Young volt 41 pontjával, négy lepattanójával és nyolc asszisztjával, míg az Orlandóból Jalen Suggs volt a legeredményesebb 21 ponttal.


NBA
ALAPSZAKASZ

Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 126–124
Orlando Magic–Atlanta Hawks 119–120
Legfrissebb hírek

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

NBA: bejutott a nagydöntőbe az Indiana Pacers

Amerikai sportok
2025.06.01. 07:55

NBA: sima győzelmével a New York Knicks életben tartotta nagydöntős reményeit

Amerikai sportok
2025.05.30. 07:35

Egy meccsre a döntőtől: Siakam és Haliburton győzelemre vezette a Pacerst – videók

Amerikai sportok
2025.05.28. 07:12
Ezek is érdekelhetik