NHL: az egyenlítés már nem jött össze, döntőben a Golden Knights – videó

2023.05.30. 08:06
null
Vegasi öröm, története során másodszor küzdhet meg a Stanley Kupáért a Golden Knights (Fotó: Getty Images)
A Vegas Golden Knights lesz a Florida Panthers ellenfele az észak-amerikai profi jégkorongliga nagydöntőjében, miután magyar idő szerint kedd hajnalban 6–0-s győzelmet aratott a Dallas Stars otthonában, s így összesítésben 4–2-re nyerte meg a nyugati főcsoportdöntőt.

A Dallasnak minden oka megvolt a reménykedésre, miután 3–0-s összesített állásról 3–2-re feljött a második finalista kilétéről döntő párharcban. A 18 ezer szurkoló által feltüzelt Stars ehhez képest alaposan beleszaladt a késbe, a két gólt is jegyző svéd légiós, William Karlsson vezette nevadai együttes 3–0-ra behúzta az első játékrészt, majd s innen már nem volt megállás: a Golden Knights tovább fokozta a nyomást, s végül egy 6–0-s kiütéssel jutott be a fináléba, ahol a Florida Panthersszel ütközik meg a Stanley-kupáért.

 


 

A nevadai győzelemben a főszerepet ezzel együtt a kapus, Adin Hill játszotta: a kanadai kiválóság hibátlanul tette a dolgát, s 23 lövést tudott hatástalanítani. A viszonylag fiatal, 2017-ben alapított franchise történetének második Stanley Kupa-döntőjére készül – 2018-ban a Washington Capitals összesítésben 4–1-re múlta felül a nevadai gárdát.

 


NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-DÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
NYUGATI KONFERENCIA

Dallas Stars–Vegas Golden Knights 0–6 (0–3, 0–1, 0–2)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot 4–2-re a Vegas Golden Knights nyerte.

A RÁJÁTSZÁS 3. FORDULÓJÁNAK (FŐCSOPORTDÖNTŐK) PÁROSÍTÁSA
KELETI FŐCSOPORT

Carolina Hurricanes–Florida Panthers 0–4 – a Florida továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT

Vegas Golden Knights–Dallas Stars 4–2 – a Vegas továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA
(zárójelben az összesített állás)
KELETI FŐCSOPORT

Toronto Maple Leafs–Florida Panthers (1–4) –a Florida továbbjutott
Carolina Hurricanes–New Jersey Devils (4–1) –a Carolina továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Vegas Golden Knights–Edmonton Oilers (4–2) –a Vegas továbbjutott
Dallas Stars–Seattle Kraken (4–3) –a Dallas továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓS PÁRHARCAINAK EREDMÉNYEI
KELETI FŐCSOPORT

Toronto Maple Leafs–Tampa Bay Lightning 4–2 –a Toronto Maple Leafs továbbjutott
Boston Bruins–Florida Panthers 3–4 –a Florida Panthers továbbjutott
Carolina Hurricanes–New York Islanders 4–2 –a Carolina Hurricanes továbbjutott
New Jersey Devils–New York Rangers 4–3 –a New Jersey Devils továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Vegas Golden Knights–Winnipeg Jets 4–1 –a Vegas Golden Knights továbbjutott
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings 4–2 –az Edmonton Oilers továbbjutott
Dallas Stars–Minnesota Wild 4–2 –a Dallas Stars továbbjutott
Colorado Avalanche–Seattle Kraken 3–4 –a Seattle Kraken továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

 

Legfrissebb hírek

NHL: a Boston és az Edmonton is megtartotta továbbjutási esélyét

Amerikai sportok
41 perce

NHL: a Pittsburgh újabb „meccslabdát” hárított a Philadelphia ellen

Amerikai sportok
Tegnap, 7:44

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
2026.04.27. 12:35

A Colorado söpréssel zárta le Anze Kopitar, a szlovén legenda húszéves NHL-karrierjét

Amerikai sportok
2026.04.27. 09:04

NHL: elsőként a Carolina jutott tovább a főcsoport-elődöntőbe

Amerikai sportok
2026.04.26. 10:05

NHL: az Anaheim elképesztő meccs után került előnybe az Edmonton ellen

Amerikai sportok
2026.04.25. 09:07

NHL: Tuch döntött Bostonban, a Hurricanes és az Avalanche a söprés kapujában

Amerikai sportok
2026.04.24. 07:50

NHL: a Flyers közel került a söpréshez; drámai hosszabbítás a Minnesota–Dallason

Amerikai sportok
2026.04.23. 09:03
Ezek is érdekelhetik