NBA: a Lakers idegenben legyőzte a címvédő Warriorst – videók

Vágólapra másolva!
2023.05.03. 07:13
null
Anthony Davis megállíthatatlan volt, a Lakers legyőzte a címvédő Warriorst (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles Lakers szoros végjátékban legyőzte a címvédő Golden State Warriorst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) főcsoport-elődöntőjének első mérkőzésén. Keleten a New York Knicks legyőzte a Miami Heatet, így kiegyenlítette a párharcot.

Jimmy Butler bokasérülés miatt nem lépett pályára a New York Knicks ellen, a Milwaukee Bucks elleni párharcban remekül játszó Butler mellett Victor Oladipo és Tyler Herro játékára sem számíthatott Eric Spoelstra vezetőedző.

A hiányzók ellenére sem volt könnyű győzelem a New York számára, azonban a Jalen Brunson, Julius Randle, R.J. Barrett trió vezérletével 111–105-re legyőzték a Miamit, így kiegyenlítették a párharcot. Brunson 30 pontot (ebből 22-t a második félidőben), míg Randle 25 pontot és 12 lepattanót tett a közösbe.

A Miami részéről a rájátszás eddigi legjobb pontszerzője, Jimmy Butler hiányában Caleb Martin lépett elő, aki 22 pontot szerzett .

 

A Los Angeles Lakers elvette a címvédő Golden State Warriors pályaelőnyét, miután 117–112-re nyert Kaliforniában. Az elmúlt nyolc nyugati konferencia-bajnoki cím közül hetet, míg az elmúlt nyolc NBA-bajnoki címből ötöt ez a két csapat egyike szerzett, így különösen nagy érdeklődés övezte a párharc első mérkőzését. Emellett ismét, a rájátszásban 23. alkalommal is összecsapott LeBron James és Steph Curry.


Anthony Davis megállíthatatlan volt, a Lakers 30 éves játékosa 30 pontja mellett 23 lepattanót és öt asszisztot és négy blokkot szerzett, míg James 22 pontos, 11 lepattanós dupla duplával zárt. Davis mindössze a második játékos aki legalább 30 pontot, 20 lepattanót, öt asszisztot és négy blokkot kioszt egy rájátszás mérkőzésen.


A Warriors a negyedik negyed végén egy 14 pontos rohanással kiegyenlített, de a hajrában a Lakers behúzta az első mérkőzést. Steph Curry hat tripláig és összesen 27 pontig jutott, Curry az első játékos az NBA történetében, aki 600 sikeres hárompontos dobott a rájátszásban.


A Lakers győzelmével elvette a Warriors pályaelőnyét, folytatás két nap múlva.

A MÉRKŐZÉSEKRŐL A KEZDO5.HU-N OLVASHAT BŐVEBBEN!

NBA
RÁJÁTSZÁS, 2. FORDULÓ
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
New York Knicks
–Miami Heat 111–105 (31–29, 20–25, 25–23, 35–28)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1
–1
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers 112–117 (31–29, 33–36, 24–31, 24–21)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Los Angeles Lakers javára

A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSAI
(zárójelben a párharc állása)
KELETI FŐCSOPORT

New York Knicks–Miami Heat (1–1)
Boston Celtics–Philadelphia 76ers (0–1)
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Phoenix Suns (2–0)
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers (0–1)
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT

Milwaukee Bucks–Miami Heat (1–4) –a Miami továbbjutott
Cleveland Cavaliers–New York Knicks (1–4) –a New York továbbjutott
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets (4–0) –a Philadelphia továbbjutott
Boston Celtics–Atlanta Hawks (4–2) –a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves (4–1) –a Denver továbbjutott
Phoenix Suns–Los Angeles Clippers (4–1) –a Phoenix továbbjutott
Sacramento Kings–Golden State Warriors (3–4) –a Golden State továbbjutott
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers (2–4) –az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik