NBA: LeBron Jamesék kiütéssel jutottak negyeddöntőbe a Grizzlies ellen – videók

2023.04.29. 07:50
null
LeBron Jamesék kiütéses sikerrel zárták le a Grizzlies elleni párharcot (Fotó: Getty Images)
Kiütéses győzelemmel zárta le a második kiemelt Memphis Grizzlies elleni párharcot és jutott negyeddöntőbe a Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában, hiszen a hatodik mérkőzésen elért 125–85-ös sikerrel 4–2-re nyerték a párharcot LeBron Jamesék, míg a címvédő Golden State Warriors csúnya hazai pofonba szaladt bele a párharcot kiegyenlítő Sacramento Kings ellen.

Csak a mérkőzés első perceiben volt néhány pontos előnyben a Memphis Grizzlies, de a Los Angeles Lakers már az első játékrészben jelentős előnybe került (31–20) és a folytatásban csak fokozta a tempót, végül LeBron James (22 pont, öt lepattanó, hat assziszt) és Anthony Davis (16–14–1) mellé „felnövő” De’Angelo Russell (31–2–4) vezérletével nagyon egyoldalú mérkőzést nyert meg a Lakers 40 ponttal, 125–85-re.



A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



Az utolsó negyeddöntős hely pedig továbbra is kiadó, hiszen a címvédő Golden State Warriors hazai pályán Steph Curry 29 pontja, négy lepattanója és öt asszisztja ellenére sem tudta megnehezíteni a jobb csapatteljesítményt nyújtó Sacramento Kings dolgát. A vendégek ugyanis első félidei néhány pontos előnyük után a harmadik negyedtől magasabb fokozatba kapcsoltak, s a 28–7–4-es mérleggel záró Malik Monk mellett a dupla duplázó – törött mutatóujjal játszó – De’Aaron Fox (26–4–11) és Keegan Murray (15–12–2) vezérletével 118–99-re nyertek idegenben, 3–3-ra egyenlítve a párharcban. A győztes ellenfele pedig a Los Angeles Lakers lesz a főcsoport elődöntőjében.



A Sacramento litván kosárlabdázóját, Domantas Sabonist egy labdafeldobásnál csúnya lekönyökölték, de folytatni tudta a mérkőzést.



A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


NBA, RÁJÁTSZÁS
1. FORDULÓ, 5. MÉRKŐZÉSEK
NYUGATI FŐCSOPORT

Golden State Warriors–Sacramento Kings 99–118 (25–23, 26–35, 29–32, 19–28)
Los Angeles Lakers–Memphis Grizzlies 125–85 (31–20, 28-22, 41–25, 25–18)

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA
(zárójelben a jelenlegi állás)
KELETI FŐCSOPORT

Milwaukee Bucks–Miami Heat (1–4) – a Miami Heat továbbjutott
Cleveland Cavaliers–New York Knicks (1–4) – a New York Knicks továbbjutott
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets (4–0) – a Philadelphia 76ers továbbjutott
Boston Celtics–Atlanta Hawks (4–2) – a Boston Celtics továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves (4–1) – a Denver Nuggets továbbjutott
Phoenix Suns–Los Angeles Clippers (4–1) – a Phoenix Suns továbbjutott
Sacramento Kings–Golden State Warriors (3–3)
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers (2–4) – a Los Angeles Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSAI
KELETI FŐCSOPORT

New York Knicks–Miami Heat
Boston Celtics–Philadelphia 76ers
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Phoenix Suns
Sacramento Kings/Golden State Warriors–Los Angeles Lakers

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James új csapata a címvédő ellen kezdi meg az idényt

Kosárlabda
6 órája

A Philadelphia 76ers hivatalosan is bejelentette LeBron Jamest

Amerikai sportok
2026.07.27. 17:30

LeBron James a Philadelphia 76ersben folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2026.07.24. 18:48

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
2026.07.21. 12:25

LeBron James elhagyja a Lakerst, máshol kíván játszani

Amerikai sportok
2026.06.30. 19:29

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
2026.05.19. 13:44

Gyász: 29 évesen elhunyt a Memphis Grizzlies játékosa, Brandon Clarke

Amerikai sportok
2026.05.12. 20:48