Embiid 52-t dobott a Bostonnak, kikapott a Denver

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.04.05. 10:12
null
Joel Embiid 52 pontot dobott a Bostonnak (Fotó: Getty Images)
A Sixersé a játéknap rangadója, hosszabbításban nyert a Lakers, győzött a GSW, a Memphis, a Suns és a Bucks is: ez történt az eseménydús NBA-játéknapon.

Charlotte Hornets–Toronto Raptors 100–120

Ismét megoldotta a Raptors. Rövid időn belül másodszor találkoztak a csapatok, és ugyan a második negyed elején még 9 ponttal vezetett a Hornets, végül az előző összecsapáshoz hasonlóan 20 ponttal nyert a Raptors. A vendégek a két középső negyedet 69-46-ra húzták be, ekkor vették át az irányítást, így egyedül a 22 ponttal és 14 lepattanóval záró Pascal Siakamnak kellett átlépnie a 30 perces határt, a többiek kaptak némi pihenőt is – a padról Chris Boucher 21, Will Barton 20 ponttal szállt be, ketten együtt 9/13 triplát küldtek a helyére, így miattuk pihentethetett is valamennyit Nick Nurse. A hazaiaknál minden kezdő legalább 13 pontot dobott, viszont amikor beszálltak a cserék, rögtön elkezdett szétnyílni az olló. Bryce McGowens karriercsúcsot jelentő 20 pontot szerzett, Nick Richards (18 pont, 11 lepattanó) alig rontott dobást, Svi Mykhailiuk (17 pont, 5 lepattanó, 7 gólpasszt) pedig remekelt egykori csapata ellen, és abban a 34 percben, amikor pályán volt, +10-ben zárt a Hornets, de ez is csak szépségtapasznak volt elegendő.

A Hornets legjobb dobói: McGowens 20/6, Richards 18, Mykhailiuk 17/9
A Raptors legjobb dobói: Siakam 22, Boucher 21/9, Barton 20/18

Detroit Pistons–Miami Heat 105–118

Nem hibázott a Miami. Kötelező volt nyernie a playoffért hajtó Heatnek a sereghajtó otthonában, és bár csak nyolc embert forgatott Erik Spoelstra, de végül ki is tudta pipálni ezt a feladatot a vendégcsapat. Nem jött azért könnyen, a jobb kezdés után a harmadik negyedben eltűnt az előny, visszajött a Detroit és csak egypontos különbségről indult a negyedik felvonás, ott viszont rá tudott tenni egy lapáttal a Miami, és az utolsó bő öt percet sikerült megnyomni: ott még 99–96-ra a Pistons vezetett, de aztán jött egy 11–0-ás floridai roham, a Detroit három percig nem talált be, ez pedig eldöntötte a küzdelmet, innen már nem volt visszaút. A vendégeknél emeljük ki Jimmy Butlert, aki úgy zárt 27 ponttal (8–8 lepattanó és gólpassz, valamint 4 labdaszerzés mellett), hogy ebből 16-ot ebben a clutch időszakban jegyzett, ott megunta, hogy birkózni kell a Detroittal és inkább hátára vette a csapatát - mellette a 6/11 triplás Vincent, valamint az Adebayo-Herro-Lowry trió is dicséretet érdemel. A Detroitnál Jaden Ivey 30 ponttal és 7 gólpasszal zárt, míg Jalen Duren 20 pontot és 14 lepattanót tett hozzá, úgyhogy a fiatalok jól teljesítettek, a draftcetlihez szükséges vereség meglett, nem lehet okuk panaszra...

A Pistons legjobb dobói: Ivey 30/12, Duren 20, Livers 15/12
A Heat legjobb dobói: Butler 27, Vincent 22/18, Adebayo 18, Herro 18/6

Orlando Magic–Cleveland Cavaliers 113–117


Mitchell sorozata folytatódott, elszállt a Magic is. Sorozatban a negyedik meccsén érte el a 40 pontos határt Donovan Mitchell, és emellett a végjátékban is lehetett rá számítani: az utolsó 2 percnek 109-111-es állással mentek neki a csapatok, de Mitchell ezt követően két távoli kettest és 2/2 büntetőt is a helyére küldött, miközben a Magic játékosai sorra követték el a hibákat. A meccset 43 ponttal és 5 lepattanóval záró Mitchell segítséget is kapott, Caris LeVert 5/6 triplával szállt be a padról, Darius Garland (16 pont, 10 gólpassz) dupla-duplázott, és az Allen-Mobley kettős is megütött egy erős átlagot, így bebiztosították a negyedik helyüket keleten, hazai pályán kezdhetik a rájátszást, minden bizonnyal a Knicks ellen. A Magicnél hiába játszott jól szinte mindenki, aki pályára lépett, kicsúszott az ujjaik közül az utolsó szalmaszál is, és eldőlt, hogy nem lesznek ott a play-inben – az 5-20-as szezonkezdet után már az is nagy szó, hogy idáig versenyben voltak. Markelle Fultz 23 ponttal és 8 gólpasszal vezér volt, a padról Cole Anthony (15 pont, 5 gólpassz) is lendületet tudott hozni, Wendell Carter Jr. (17 pont, 12 lepattanó, 4/5 tripla) felvette a kesztyűt a Cavaliers magasembereivel, de a végén Mitchell túl nagy falatnak bizonyult, vele nem tudtak mit kezdeni.

A Magic legjobb dobói: Fultz 23/3, Banchero 20/6, Carter Jr. 17/12, F. Wagner 17/3
A Cavaliers legjobb dobói: Mitchell 43/15, LeVert 19/15, Garland 16/3

Washington Wizards–Milwaukee Bucks 128–140

Szétdobta ellenfelét a Bucks. Nagyrészt nem a védekezésről szólt ez az összecsapás, ellenben mindkét csapat szépen járatta a labdát és elérte a 30 gólpasszos határt, illetve mindkét csapat 50 százalék felett dobott mezőnyből. A vendégeknél Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) 28 ponttal, 11 lepattanóval és 10 gólpasszal tripla-duplázott, és ugyan eladott 8 labdát, de most ez is belefért. Jrue Holiday (26 pont, 9 lepattanó, 10 gólpassz) felnőtt csapattársa mellé, gondoskodott arról, hogy ne érezzék meg Khris Middleton hiányát, a többiek pedig a triplavonalon túlról szedték szét a Wizards védekezését, 23/42 hármast bombázott be a Bucks. Wesley Matthews 3/4, Jae Crowder 4/5, Joe Ingles 4/6, Brook Lopez 4/7, Bobby Portis 5/9 triplával zárt, utóbbi ráadásul a 19 pontjához 20 lepattanót is begyűjtött, míg Lopez az 5 blokkjával is kitűnt. A hazaiaknál hiába ért el minden bevetett játékos legalább 8 pontot, nem tudták felvenni a versenyt ezzel a tűzerővel, de legalább a tisztes helytállás összejött Kendrick Nunn (24 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz), Johnny Davis (20 pont, 5 lepattanó) és a G Ligában frissen Év Védőjének választott Jay Huff (17 pont, 9 lepattanó) játékaira építve.

A Wizards legjobb dobói: Nunn 24/15, Davis 20/6, Huff 17/9
A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 28, Holiday 26/6, Lopez 20/12

Brooklyn Nets–Minnesota Timberwolves 102–107

A Wolvesé lett a vége. Rendkívül szoros meccset vívtak a felek, 24-szer változott a vezető kiléte és nyolcszor volt egál az állás, a parázs küzdelem pedig egészen a hajráig kitartott. Az utolsó bő négy perc azonban a Minnyé lett, méghozzá úgy, hogy Rudy Gobert a kispadról figyelte az eseményeket: a mérkőzést egy 14–7-es futással zárták a vendégek, 53 százalékkal dobtak a teljes negyedik negyedben, az utolsó bő egy percben pedig hat kulcsfontosságú büntetőt süllyesztett el a társaság. Chris Finch vezetőedző szerint matchup-problémák miatt ültette le Gobert-t, nélküle most jobban működött a játék, ami a végén ki is fizetődött, és a legfontosabb pillanatokban elöl-hátul meg tudtak villanni – ennyi döntött, a clutch végjáték. A Netsnél Spencer Dinwiddie dobott 30 pontot és Mikal Bridges is igyekezett, de Jacque Vaughn szerint a problémát a védekezésük jelentette – főleg a festékben voltak gyengék, túl könnyen engedték el a Minny játékosait a gyűrűig. Ezzel három győzelem után kikaptak és egyetlen meccsre csökkent az előnyük a Heat előtt, míg a Wolves három vereség után nyert újra, és ezzel a győzelmek terén utolérte a nyolcadik Pelicanst.

A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 30/9, Bridges 24/3, Finney-Smith 14/12, Johnson 14/6
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 23/6, Towns 22/3, McDaniels 15/3

Philadelphia 76ers–Boston Celtics 103–101

Embiid megnyerte a Sixersnek
. „Rengeteg dolgot csináltunk rosszul, de egy valami jól alakult számunkra: Joel Embiid” – értékelte a találkozót a hazaiak vezetőedzője, Doc Rivers. Van némi igaza: az egyik legfőbb rivális ellen nagyon kellett most a győzelem a Phillynek, hiszen eddig 0–3-ra álltak a Boston ellen a szezon során, ez volt az utolsó lehetőség, hazai közönség előtt meg akarták mutatni, hogy mit tudnak, főleg a Bucks ellen elvesztett rangadót követően. De nem játszottak jól, a Maxey-Harris páros például összesen tíz pontot tett hozzá, a kispad betlizett, gyengén lepattanóztak, és támadásban is komoly gondjaik lettek volna, ha nem náluk játszik Embiid. Az MVP-jelölt center viszont tökéletesen kihasználta Robert Williams III hiányát és ízekre szedte a Celticset: 52 pontot dobott 20/25-ös mezőnymutatóval és 12/13 büntetővel, végig a festékben izmozott, csak egy hármasba állt bele, leszedett 13 lepattanót, kiosztott 6 gólpasszt és volt 2 blokkja is. Rivers szerint „az MVP-versenynek ezzel vége”, olyan domináns teljesítményt nyújtott Embiid a rangadón, és kilenc másodpercnél egyébként az ő két büntetője jelentette csapata utolsó pontjait. A felek keleti második-harmadik helye ezzel nagyjából eldőlt, a Celtics már nem tudja utolérni a Milwaukee-t, kettejük között pedig két meccs van és a Bostoné az egymás elleni mérleg - de azért Embiidéknek kellett ez az este a playoff előtt...

Majd teljes kerettel. Jaylen Brown és Robert Williams III révén két meghatározó játékos is hiányzott a Bostonnál, de védekezésben így is nagyon hatékonynak bizonyultak a vendégek, és végig partiban tudtak lenni a Phillyvel annak ellenére, hogy Embiidre valóban nem volt semmilyen ellenszerük. A gondot a támadójáték jelentette, Jayson Tatum 20 dobásból erőlködte össze a 19 pontját, és csapatszinten csak 42 százalékkal tüzeltek mezőnyből – hiába tett hozzá sokat Derrick White és hiába dobott jól Grant Williams, most egyszerűen nem volt bennük elég tűzerő. A védekezésükkel így is izgalmassá tették a meccset, a záró etapban is többször tudtak vezetni, de aztán a legfontosabb időszakban borultak össze: egy 12-1-es Sixers-futással fordult meg végleg a találkozó, majd amikor végre betaláltak, akkor is sorra jöttek a Philly-kosarak. Embiid itt nyolc pontot dobott, és három gólpasszt osztott ki PJ Tuckernek, aki 3/3 triplát vágott be ezekből, ez pedig eldöntötte a küzdelmet - a Celtics a végén már csak kozmetikázott, hat másodperccel a vége előtt még 103–96 volt az állás. Nagy baj nincs, az első hely esélye ezzel elment (bár matematikailag még nem), de a lényeg úgyis a playoff, ahol majd teljes kerettel megmutathatják, hogy mire képesek.

A 76ers legjobb dobói: Embiid 52, Harden 20/12, Tucker 11/9
A Celtics legjobb dobói: White 26/12, Tatum 19/6, Brogdon 18/6

Chicago Bulls–Atlanta Hawks 105–123

Fontos győzelem a Hawkstól. Trae Young és De'Andre Hunter is kihagyta a meccset a vendégeknél, így még értékesebb, hogy ilyen magabiztosan tudtak nyerni az egyik rivális otthonában. Ennek alapját Bogdan Bogdanovics adta meg, aki végig kapart védekezésben és komoly munkát végzett hátul, emellett pedig elöl is ő vette a hátára az együttest: 26 pontot szórt 5 gólpasszal, 9/15-ös mezőnymutatóval és 5/10 triplával. Mellette többen is hozták a jó formát, a Hawks csapatszinten 56 százalékkal célzott, és végig kézben tartotta az eseményeket: az első negyedet rögtön 10 ponttal nyerte a társaság, a nagyszünetben 12 volt közte, igazán magabiztossá pedig a záró etapban tette a sikerét, volt már közte kereken húsz egység is. Quin Snyder vezetőedző elégedett volt csapata produkciójával, és a védekezés mellett a 48–32-re nyert lepattanózást is kiemelte, szerinte ezek azok a tényezők, amelyek kelleni fognak a folytatásban is. A siker miatt továbbra is egálban vannak a Torontóval a keleti 8–9. helyen, a Bullst viszont két meccsre leszakították - most még fogadják a Washingtont, aztán a Sixers-Celtics duóval szemben zárják az alapszakaszt.

Nem tudta felvenni a kesztyűt a Chicago. Az említett módon elvesztett lepattanózás mellett a festékben elszenvedett 70–52-es vereség, illetve a gyorsindításból szerzett pontok 22–9-es eredménye is jól jelzi, hogy ezúttal nem tudott partiban lenni a Bulls. A hazaiak védekezésben nem nagyon tudtak mit lépni a Hawks gyors és agresszív játékára, mindig egy lépés lemaradásban voltak, elöl pedig az összesen bedobott hét tripla szabott nekik komoly határt - ezen nem sikerült túllendülni. Zach LaVine és DeMar DeRozan is visszafogottabb teljesítményt nyújtott, nem voltak rosszak, de egyikük sem tudott megőrülni, ezzel pedig nagyjából eldőlt, hogy a tizedik helyről kezdhetik meg a playint - az oda való bejutást bebiztosították, lesz esélyük PO-ba kerülni, de valószínűleg a legnehezebb úton kell ezt megoldaniuk.

A Bulls legjobb dobói: LaVine 26/3, DeRozan 21/3, Vucevic 19
A Hawks legjobb dobói: Bogdanovic 26/15, Bey 18/6, Murray 17

Houston Rockets–Denver Nuggets 124–103

Jokics rozsdásan tért vissza. Nikola Jokics három kihagyott meccs után ismét játékra jelentkezett, de a teljesítményén erősen érződött a kihagyás, 14 ponttal, 10 lepattanóval és 4 gólpasszal zárt, ráadásul 8 labdát is eladott, és csapatként is 20 alkalommal veszítették el a játékszert. Három negyeden keresztül így is meccsben volt a nyugati éllovas, de ekkor robbantott a Rockets és 38–18-ra nyerték meg az utolsó 12 percet, az addig sok dobást rontó Jalen Green 16 ponttal és 4 gólpasszal zárta ezt a negyedet. A végül 32 pontot elérő Green mellett Alperen Sengün (20 pont, 10 lepattanó, 7 gólpassz) felülmúlta Jokicsot a festékben, Jabari Smith Jr. (16 pont, 13 lepattanó) dupla-duplázott, de Kevin Porter Jr. is jól játszott, 20 pontot, 9 gólpasszt és 5/11 triplát tett be a közösbe. A Nuggetsnél egyedül Michael Porter Jr. tudott érdemi veszélyt jelenteni támadásban, de ő is 20 dobásból érte el a 23 pontját, amiatt pedig aggódhatnak is, hogy Jamal Murray mindössze 9 perc játék után kidőlt egy ujjsérüléssel.

A Rockets legjobb dobói: Green 32/12, Porter Jr. 20/15, Sengün 20/6
A Nuggets legjobb dobói: Porter Jr. 23/18, Jokics 14, Gordon 13

Memphis Grizzlies–Portland Trail Blazers 119–109

Kellett Bane extrája. Az erősen tartalékos Trail Blazers legutóbb óriási meglepetést okozva nyerni tudott a Timberwolves ellen, és nem voltak messze egy újabb bravúrtól sem, hiába kerültek 19 pontos hátrányba az első negyedben. A második félidőben többször is vezetett már a vendég csapat, 9 perccel a vége előtt 96–101 állt az eredményjelzőn, ekkor viszont Desmond Bane vezetésével megrázta magát a Grizzlies. A dobóhátvéd 30 ponttal, 7 lepattanóval és 5 gólpasszal állt csapata élére, a negyedik negyedben 3/4 bedobott triplával lépett elő, és a vezetésével 23–8-as futással fejezték be a meccset. Bane mellett Ja Morant 23 pontot és 9 gólpasszt jegyzett, Luke Kennard 6/10 triplát dobott be, de Jaren Jackson Jr. (17 pont, 7 lepattanó) és David Roddy (16 pont, 4/6 tripla) is hasznosan játszott, miközben a túloldalon a sokáig remeklő Skylar Mays (24 pont, 8 lepattanó, 7 gólpassz) és Shaedon Sharpe (20 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) sem tudott már villogni a végén. A Grizzlies ezzel a győzelemmel még versenyben van az első kiemelésért nyugaton, de ennek eléréséhez arra lenne szükségük, hogy a Nuggets már ne nyerjen meccset az alapszakaszban.

A Grizzlies legjobb dobói:
Bane 30/15, Morant 23/6, Kennard 20/18
A Trail Blazers legjobb dobói: Mays 24/12, Sharpe 20/6, Walker 16/9

New Orleans Pelicans–Sacramento Kings 103–121

Nem volt kérdés. A New Orleansnak kellett volna jobban ez a győzelem a playoff-harc miatt, viszont a már hátradőlősebb Sacramento erre az estére összekapta magát, és viszonylag egyértelműen lejátszotta ellenfelét. A még szorosabb első negyed után a másodikban már megléptek a 40 pontot szerző vendégek, a harmadikban pedig megszilárdították magabiztos előnyüket – vezettek 24 egységgel is, és összességében a második negyedtől kézben tartották a találkozót. A 23 pontos, 9 gólpasszos De'Aaron Fox és a 7/10 triplás Keegan Murray mellett az újabb tripla-duplát gyártó (16 pont, 12 lepattanó, 11 gólpassz) Domantas Sabonist is érdemes kiemelni. az 50 százalékos mezőnymutató, a 40 százalékos triplázás és a 35 gólpassz is jelzi, hogy most gördülékenyen működött a gépezet. A New Orleansnál Brandon Ingram 22 ponttal lett a legjobb dobó, náluk támadásban abszolút hiányzott az igazi átütőerő – ugyan jól kezdtek, tíz ponttal vezettek a meccs elején, de már az első negyedben megborult a ritmusuk, és onnantól igazából egyértelműen "alul" voltak végig, a Sacto diktált. Kár érte, mert így lépéshátrányba kerültek a Lakersszel szemben és távolabb vannak az azonnali PO-ba jutástól, bár a playin-szereplést már nem lehet tőlük elvenni. A Kings pedig ugyan betonbiztos harmadik Nyugaton, de ezzel a győzelemmel újabb mérföldkőhöz ért: sikerült megnyernie a divízióját, ami 2003 óta nem fordult elő.

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 22/3, Murphy III 17/9, Valanciunas 13
A Kings legjobb dobói: Fox 23/6, Murray 21/21, Monk 17/6

Utah Jazz–Los Angeles Lakers 133–135 – hosszabbítás után

Majdnem elszórakozta a Lakers. A vendég csapat már a rendes játékidőben bebiztosíthatta volna a győzelmét, 1:43-mal a vége előtt Austin Reaves triplája után 114–124 állt az eredményjelzőn, de ekkor Ochai Agbaji is beszórt egy hármast, Kris Dunn dobott egy ziccert, Kelly Olynyk triplát dobott, és Damian Jones 11,1 másodperccel az órán elsüllyesztett 2/2 büntetőt, miközben a Lakersnél LeBron James és Anthony Davis is sorra halmozta a hibákat. Az utolsó támadásnál James rontott dobást, a hosszabbításra viszont ismét megrázta magát, csapata 11 pontjából kilencet ért el ő, és 27 másodperccel a vége előtt az ő nehéz helyzetből elsüllyesztett ziccerével alakult ki a végeredmény is. Az elmúlt időszakban kiváló formában lévő Talen Horton-Tucker megpróbált hőssé válni volt csapatával szemben, de a ráadásban csak 1/4 dobása ért célba, James egyszer blokkolta is őt, 35 másodperccel a vége előtt kihagyott egy büntetőt, és 6 másodperccel az órán is ő próbált meg egyenlíteni, de nem járt sikerrel.

James előlépett. A visszatérése óta James a másodhegedűs szerepében tetszelgett, és inkább Davis húzta a Lakerst, a magasember viszont nem tudott annyira domináns teljesítményt nyújtani, mint az előző meccsein, bár így is 21 ponttal, 14 lepattanóval és 6 gólpasszal zárt. James a rendes játékidőben is jól játszott már, leszámítva az utolsó nem egész 2 percet, amikor az egész csapat összeomlott, a ráadásban pedig ő jelentette a különbséget, végül 37 ponttal, 5 lepattanóval és 6 gólpasszal fejezte be a meccset. A Lakersnél Reaves (28 pont, 6 gólpassz, 4/7 tripla) és Rui Hachimura (17 pont, 6 lepattanó) is dicséretet érdemel, míg a túloldalon Kelly Olynyk hozott extrát a 23 pontjával, 7 lepattanójával és 7 gólpasszával. A Jazz Lauri Markkanen és Walker Kessler nélkül is mély volt, Collin Sexton majd két hónap kihagyás után 15 ponttal tért vissza, Ochai Agbaji 22 ponttal jelentkezett, Damian Jones (16 pont, 8 lepattanó, 5/5 mezőnyből) remekelt előző csapatával szemben, Horton-Tucker (23 pont, 7 gólpassz) viszont kicsit túlpörgött, mindössze 7/21 dobása ért célba, így nem tudták kihasználni a Thunder vereségét, továbbra is 1,5 meccsre vannak a nyugati 10. helytől.

A Jazz legjobb dobói: Olynyk 23/12, Horton-Tucker 23, Agbaji 22/12
A Lakers legjobb dobói: James 37/9, Reaves 28/12, Davis 21

Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 136–125

A GSW védekezni is tudott, legalább a végén. Az első félidő egy könnyed dobóedzést hozott a csapatok részéről, amiben az OKC bizonyult pontosabbnak, így a nagyszünetben 79–69-re vezetett. A fordulás után azonban a Klay Thompsont nélkülöző Warriors összekapta magát hátul, összesen 46 pontot engedélyezett ellenfelének a folytatásban, és bár a harmadik negyedben még csak közelített, de a negyedikben végleg megfordította a derbit. A záró etapot végül 34–19-re húzta be a címvédő, amely tíz percnél érte utol ellenfelét, és az utolsó hat percben már végig vezetett, eldönteni pedig nagyjából három percnél tudta a találkozót, amikor Jordan Poole nem egészen egy perc alatt hét pontot szerzett, és itt 133–120-ra változott az eredmény. Poole végül 30 egységig jutott 5/12 triplával, Steph Curry 34 pontot termelt 6/13 hármassal, 6 gólpasszal és eladott labda nélkül, mellettük Draymond Green (17–9–5–2–2) is kitett magáért, és ezzel a győzelemmel átmenetileg megelőzték a Clipperst, így feljöttek a nyugati ötödik helyre. Ezzel a hazai alapszakaszt egyébként le is tudták, most mennek Sacramentóba, végül Portlandben zárják a reguláris szezont.

A Dallasra kell figyelnie a Thundernek. Nincs jó formában az OKC, az érvénytelen védekezés újabb meccsébe került a társaságnak, így pedig már sorozatban harmadszor kapott ki, fontos találkozókat bukott el az elmúlt időszakban. Ugyan Shai Gilgeous-Alexander most is jó számokkal zárt (32 pont, 7 gólpassz), de ez nem lett elég, a Warriorsban több volt a tűzerő, védekezés nélkül nem lehetett megnyerni ezt a mérkőzést sem, ráadásul lepattanózásban is csúnyán (54–38-ra) kikaptak a vendégek. Ezzel úgy tizedikek Nyugaton, hogy két meccs a hátrányuk a kilencedik helyhez képest, a Dallasnak viszont ugyanannyi veresége van mögöttük – csak Doncicékra kell figyelnie a társaságnak, de ha nyernek a Jazz otthonában és legyőzik a Memphist, akkor bent vannak.

A Warriors legjobb dobói: Curry 34/18, Poole 30/15, Green 17/3
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 32/6, Jal. Williams 19/6, Dort 17

Phoenix Suns–San Antonio Spurs 115–94

Az első negyed megadta az alaphangot. Erősen tartalékos összeállításban lépett pályára a Spurs, így a hazaiaktól elvárt volt a könnyed győzelem, és ennek megfelelően az első negyedet 42-25-re húzták be. A második negyedben járt már 31 pontnál is a különbség, mielőtt kicsit eresztett volna a gyeplőn a Suns, de így sem volt veszélyben a győzelmük egy pillanatig sem. Devin Booker triplái nem ültek, de ezzel együtt is 27 ponttal és 7 lepattanóval zárt, Chris Paul (22 pont, 4/6 tripla) és Deandre Ayton (19 pont, 11 lepattanó) szintén megszórta magát, a padról Torrey Craig (15 pont, 10 lepattanó) dupla-duplázott, így Kevin Duranttől egy visszafogott 18 pontos teljesítmény is elég volt – vele a pályán továbbra is veretlenek, 7-0-ra állnak azokon a meccseken, amiken Durant elérhető. A vendégektől leginkább a 21 pontos Malaki Branham és a 20 pontos Tre Jones érdemel dicséretet, utóbbi 9 gólpasszt is kiosztott, Dominick Barlow pedig azzal tűnt ki, hogy vele a pályán 21 perc alatt +19-ben zárt a Spurs. A Suns ezzel a győzelmével kiszállt a nyugati iszapbirkózásból, biztosították a helyüket a rájátszásban, és ahhoz is közel állnak, hogy megszerezzék a negyedik helyet, ami első körös hazai pályával jár.

A Suns legjobb dobói: Booker 27/6, Paul 22/12, Ayton 19
A Spurs legjobb dobói: Branham 21/9, Jones 20/6, Bates-Diop 13/9, Mamukelashvili 13/3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik