NBA: korábbi első körös japán zászlóvivőt igazolt a Lakers

Vágólapra másolva!
2023.01.24. 17:15
null
Hacsimura Los Angelesbe költözik (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers megszerezte a japán Hacsimura Rujt a Washington Wizardstól.

 

A kaliforniai klub egy idei, egy 2028-as és 2029-es második körös draftjogot, valamint Kendrick Nunnt adta cserébe a fővárosiaknak.

A 24 esztendős játékos – aki a 2021-es tokiói olimpián hazája zászlaját vitte a megnyitón – ebben a szezonban 30 mérkőzésen lépett pályára, mindegyiken a kispadról szállt be, és 13 pontos átlagnál tart.

Hacsimurát a 2019-es draft kilencedik helyén választották ki, ám egyelőre nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket.

A Lakers a rendkívül gyenge szezonkezdés után az elmúlt hetekben magára talált, és jelenleg a 12. helyen áll a Nyugati főcsoportban, a rájátszást érő helyektől néhány győzelem választja csak el.

Legfrissebb hírek

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2025.06.20. 23:46

A Los Angeles-i gárda lábai előtt hevert Amerika

Népsport
2025.06.20. 10:29

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.06.19. 07:53

„Rudy Gobert a sárkány a Trónok Harcából”; Harden megint eltűnt – NBA-legek a rájátszás első köre után

Amerikai sportok
2025.05.08. 15:59

NBA: a kiesés után LeBron James még nem tudja, hogy folytatja-e

Amerikai sportok
2025.05.01. 13:01

Hiába Doncic 28 pontja, a Minnesota Gobert dupla duplájával búcsúztatta a Lakerst

Amerikai sportok
2025.05.01. 08:28
Ezek is érdekelhetik