NHL: a Golden Knights zsinórban hatodszor, a Bruins hetedszer nyert

Vágólapra másolva!
2022.11.04. 07:36
null
Rangers elleni sikerével sorozatban hetedszer nyert a Boston Bruins (Getty Images)
A két konferencia éllovasa, a nyugati első Vegas Golden Knights sorozatban hatodik győzelmét aratta az Ottawa Senators elleni idegenbeli 5–4-es sikerével, míg a keleti éllovas Boston Bruins egymás után hetedszer nyert, hiszen a New York Rangerst ugyancsak vendégként múlta felül 5–2-re. A másik New York-i csapat, az Islanders St. Louisban sorrendben ötödször nyert, ahogy a New Jersey Devils is, amely edmontoni győzelmével törte meg az Oilers ugyancsak ötmeccses sikerszériáját. A Chicago Blackhawks zsinórban négy vereség után tért vissza a győzelem útjára, hosszabbításban meg verte a Los Angeles Kingset.

A Boston Bruins 5-2-re győzött a New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapjának rangadóján. A New York-i találkozó 1–1-re állt a második harmad után, majd a harmadik elején történt gyors gólváltást követően a Bruins nagyszerű játékkal ellépett a házigazdáktól, és idénybeli 11. mérkőzésén tizedik sikerét aratta.

A játéknap 13 mérkőzésén egyetlen kapus nyújtott hibátlan teljesítményt: a Seattle Kraken hálóőre, Martin Jones 22 védéssel járult hozzá csapata 4–0-ás idegenbeli győzelméhez a Minnesota Wild ellen.

Az Anaheim Ducks öt alkalommal is kapuba talált Vancouverben, mégis simán kikapott, miután a hazai Canucks nyolc gólt szerzett. A kanadai gárdában karrierje első NHL-mesterhármasát érte el Andrej Kuzmenko.

NHL
ALAPSZAKASZ

Detroit Red Wings–Washington Capitals 3–1
Ottawa Senators–Vegas Golden Knights 4–5
Tampa Bay Lightning–Carolina Hurricanes 3–4 – szétlövéssel
New York Rangers–Boston Bruins 2–5
Minnesota Wild–Seattle Kraken 0–4
St. Louis Blues–New York Islanders 2–5
Winnipeg Jets–Montreal Canadiens 3–2 – hosszabbítás után
Chicago Blackhawks–Los Angeles Kings 2–1 – hosszabbítás után
Calgary Flames–Nashville Predators 1–4
Edmonton Oilers–New Jersey Devils 3–4
Arizona Coyotes–Dallas Stars 2–7
Vancouver Canucks–Anaheim Ducks 8–5
San Jose Sharks–Florida Panthers 3–4 – szétlövéssel

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
13 órája

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
Tegnap, 8:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13

Téli olimpia 2026, férfi jégkorongtorna – adatbank

Téli sportok
2026.01.27. 13:56
Ezek is érdekelhetik