NFL: nagyot hajrázva győzte le a Jagset a Wembley-ben a Broncos

2022.10.30. 17:35
null
Szoros meccsen győzte le a Wembley-ben a Jaguarst a Broncos (Fotó: Getty Images)
Izgalmas mérkőzést hozott a londoni Wembley Stadionban rendezett Jacksonville Jaguars–Denver Broncos mérkőzés az amerikaifutball-liga (NFL) vasárnapi játéknapjának nyitó mérkőzésén. A két 2–5-ös mérleggel álló csapat csatáját végül a Broncos nyerte 21–17-re.

A Jacksonville kezdte jobban a mérkőzést, hiszen Evan Engram kapta el Trevor Lawrence passzát a célterületen, majd a második negyed elején egy mezőnygóllal növelte is előnyét a pályaválasztó Jags.

 

A szünet előtt zárkózott a Broncos Jerry Jeudy futásával, majd a harmadik negyedben fordított is, amikor Melvin Gordon is egy rövid játék után jutott a célterületre. 10–14

A Jacksonville azonban még látótávolságon belül volt és négy perccel a vége előtt a parádézó Travis Etienne rövid játék utáni futásával fordított is.

 

A Denver viszont remekül hajrázott és egy gyors támadással egy perc 43 másodperccel a vége előtt Latavius Murray kétyardos futásával megint vezetett, amit már nem engedett ki kezei közül és 21–17-es sikerével megszerezte idénybeli harmadik sikerét.

 

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ

Jacksonville Jaguars–Denver Broncos 17–21

KÉSŐBB
18.00:
Atlanta Falcons–Carolina Panthers
18.00: Dallas Cowboys–Chicago Bears
18.00: Detroit Lions–Miami Dolphins
18.00: Minnesota Vikings–Arizona Cardinals
18.00: New Orleans Saints–Las Vegas Raiders
18.00: New York Jets–New England Patriots (Tv: Arena4)
18.00: Philadelphia Eagles–Pittsburgh Steelers
21.05: Houston Texans–Tennessee Titans
21.25: Indianapolis Colts–Washington Commanders
21.25: Los Angeles Rams–San Francisco 49ers
21.25: Seattle Seahawks–New York Giants (Tv: Arena4)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
2.20:
Buffalo Bills–Green Bay Packers (Tv: Arena4)

KEDDEN JÁTSSZÁK
1.15:
Cleveland Browns–Cincinnati Bengals

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Tampa Bay Buccaneers–Baltimore Ravens 22–27

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után maradt veretlen a Chiefs; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
2026.09.21. 06:19

NFL: Mahomes egy futott TD-vel, a Chiefs kiütéssel indította a szezont

Amerikai sportok
2026.09.15. 08:02

NFL: a Pittsburgh és a Baltimore is győzelemmel kezdett új edzőjével

Amerikai sportok
2026.09.13. 22:55

Nincs fogás, verhetetlen az idei Rams – vagy mégsem?

Amerikai sportok
2026.09.11. 16:33

NFL: a Kansas City visszazárkózna az Amerikai főcsoport élmezőnyébe

Amerikai sportok
2026.09.09. 09:24

Los Angeles 2028: Patrick Mahomes is jelentkezett az olimpiára – több mint 200 NFL-játékost érdekelne a részvétel flag footballban

Amerikai sportok
2026.08.24. 13:21

NFL: megvannak az európai meccsek résztvevői

Amerikai sportok
2026.05.13. 09:55

NFL: a Super Bowl-párosítás, amivel nyáron még nem számoltunk

Amerikai sportok
2026.01.31. 18:59