NFL: az újonc játékos újra a pályán, miután kétszer is meglőtték

S. B.S. B.
2022.10.13. 17:40
null
Robinson visszatért a pályára (Fotó: Getty Images)
A hétvégén a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) 5. játékhetében a Washington Commanders a Tennessee Titanst fogadta. A meccset ugyan elvesztette a hazai csapat, mégis volt minek örülnie, hiszen Brian Robinson a Commanders újonc futója visszatért mindössze hat héttel azután, hogy kétszer is meglőtték.


Augusztusban az alabamai születésű 23 éves játékos már Washington DC-ben töltötte a mindennapjait, mivel a fővárosi csapat kiválasztotta a 2022-es játékosbörzén. Sajnálatos módon 28-án, amikor az egyik étteremben ebédelt, fegyveres rablásba keveredett, s egyszer lábon, egyszer csípőn találták el a rablók. Az azt követő napokban több operációnak is alá kellett vetni – egy héttel az idény kezdete előtt…

Ezt követően Robinson amilyen hamar csak tudta, elkezdte a munkát, aminek meg is lett az eredménye. Vasárnap este a Titans elleni összecsapáson a futó már csapatát erősíthette. Már a bevonulás során minden szempár rá szegeződött Washingtonban, mert őt mutatták be utoljára, ráadásul a híres rapper, 50 Cent ikonikus „Many Men” számára szaladhatott csapattársai közé. A meccs során kilenc futási lehetőséget kapott, amiből 22 yardot sikerült értékesítenie.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a Commanders vezetőedzője, Ron Rivera kiemelte, hogy milyen büszke Robinsonra és pályafutása során még sosem látott ehhez hasonlót.

Az amerikai futball szerelmesei Brian Robinsont a csütörtök éjszakai rangadón is láthatják a Chicago Bears elleni összecsapáson.


 

Legfrissebb hírek

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
12 órája

Amerikából jöttem: siratjuk a Chargerst, ünnepeljük a Chiefst, Caleb Williams meg...

Amerikai sportok
2026.09.23. 20:24

Bomba meglepetések NFL-vasárnapja: kikapott a Ravens és a Bears, de kis híján a Packers és az Eagles is

Amerikai sportok
2026.09.20. 23:03

Nem lassít a Bills: a Lions ellen 41 pontot szerezve avatta fel új stadionját a Buffalo – videó

Amerikai sportok
2026.09.18. 08:34

NFL: a Pittsburgh és a Baltimore is győzelemmel kezdett új edzőjével

Amerikai sportok
2026.09.13. 22:55

MVP-k csatája, Super Bowl-visszavágók és játékosbosszúk – 12 kihagyhatatlan meccs az NFL alapszakaszából

Amerikai sportok
2026.09.09. 14:56

Los Angeles 2028: Patrick Mahomes is jelentkezett az olimpiára – több mint 200 NFL-játékost érdekelne a részvétel flag footballban

Amerikai sportok
2026.08.24. 13:21

NFL: már most elvérezhet a Bills? Wild Card-kör beharangozó Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2026.01.09. 16:42