NHL: új edzőt neveztek ki Detroitban és Bostonban is

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2022.07.01. 10:53
null
Illusztráció: Getty Images
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Detroit Red Wings és Boston Bruins is megtalálta új vezetőedzőjét.

 

A hosszú évek óta gyengélkedő Red Wingstől az alapszakasz után távozott Jeff Blashill, akivel sorozatban hat idényen át képtelen volt rájátszásba jutni a 11-szeres bajnok gárda. Utóda Derek Lalonde lett, aki az elmúlt négy idényben a Tampa Bay Lightning másodedzője volt. A tréner a floridaiakkal idén sorozatban harmadik alkalommal jutott nagydöntőbe, 2020-ban és 2021-ben pedig Stanley-kupát nyert.


A Boston Bruins június elején kisebb meglepetésre menesztette edzőjét, Bruce Cassidyt, akivel hat éven át stabil rájátszásszereplő volt a csapat, 2019-ben pedig nagydöntőt játszott. A Bruins idén már a playoff első fordulójában kiesett, s a klub irányítói a váltás mellett döntöttek. Tengerentúli sajtóértesülések szerint pedig csütörtökön eldőlt, hogy a Dallas Stars korábbi vezetőedzője, Jim Montgomery kap tőlük bizalmat.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
13 órája

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
Tegnap, 8:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40

Rasmus Dahlin öt pontjával vezette diadalra a Sabrest

Amerikai sportok
2026.01.28. 10:13

Téli olimpia 2026, férfi jégkorongtorna – adatbank

Téli sportok
2026.01.27. 13:56
Ezek is érdekelhetik